Pár évvel ezelőtt olvastam egy érdekes cikket az Indexen, melyben Magyarországon élő külföldiek fejtették ki véleményüket a magyarokról, azok jó, rossz és különös szokásairól ott tartózkodásuk ideje alatt szerzett tapasztalataik alapján. Volt benne sok olyan dolog, amit mi magyarok vita nélkül elismerünk. Voltak olyanok is amiket jónak vagy rossznak tartanak rólunk, de megemlítettek olyan szokást is, amire - legalábbis én - sosem gondoltam volna, hogy furcsa vagy éppen zavaró a külföldiek szemében. A cikkből egy ilyen dolog nagyon megragadt bennem, az pedig az orrszívás és orrfújás esete Magyarországon. Az írás szerint az otthon élő külföldiek saját hazájukban állítólag bátran szívják orrukat, ha az elcsöppen. Teljesen természetes számukra a probléma ilyetén megoldása, és döbbenten veszik tudomásul, hogy a magyarok megvető szemekkel néznek rájuk, ha ezen szokásukat Magyarországon is szeretnék tovább gyakorolni. Ezt még nagyjából értem is, de számomra az igazi meglepetés az orrfújásos megfigyelésnél érkezett el. Ők úgy látják, hogy a magyarok igen gyakran és büszkén fújják az orrukat zsebkendőikkel minden lehető szituációban, legyen az privát vagy akár publikus közeg. Számukra pedig az orrszívással ellentétben a kifejezetten „rivalkodónak” tűnő állandó orrfújás a nagyon megdöbbentő. Mivel én is nagy orrfújó vagyok, és én is kaptam egy két értetlenkedő pillantást emiatt Amerikában, ezért azóta jómagam is inkább elvonulva “trombitálok” ha közösségben úgy hozza a szükséglet.

Már nem sok mindenen lepődök meg amit Amerikában látok, de akkor nagyon lesápadtam, amikor egy itteni barátunk egy grill partira egy üveg Balatonboglári félédes (Semi Sweet) Merlot-val lepett meg. Mindez még nem lett volna olyan döbbenetes elvégre elvétve ugyan, de hozzá lehet jutni magyar borokhoz az USÁ-ban, ám amikor megemlítette, hogy a helyi Trader Joe’s boltban (Az ALDI itteni megfelelője) vette aznap és négy dollár kilencvenkilenc centért (kb. 1,100 Forint), na akkor elhatároztam, hogy utánajárok ennek a történetnek és megírom a magyar bor (mármint a fent nevezett bor) kaliforniai tündérmeséjét.

Mindig foglalkoztatott, hogy mit gondolnak az amerikaiak Magyarországról, a magyarokról és egyáltalán mit is jelent (ha egyáltalán jelent valamit) számukra a “Hungarian” márkanév (brand). Mindeddig semmit nem tettem azért, hogy megtudjam a válaszokat a fenti kérdésekre, és talán most sem erről írnék, ha a múlt héten nem láttam volna egy érdekes és már-már gyanús feliratot a cég ebédlőjében.

Az ihletet ehhez a szösszenethez gyermekeim és közöttem nem sokkal két egymás után lezajlott, elsőre látszólag semmitmondónak és egymástól függetlennek tűnő apró beszélgetésfoszlány adta.

“911, what’s your emergency?”

Biztos hallottad már ezt a kérdést milliószor a mozifilmekből. A rendőrségi diszpécser Amerikában felveszi a telefont és rögtön ezzel a kérdéssel kezdi a beszélgetést a vészhelyzetet jelentő betelefonálóval. A film általában ekkor ér a csúcspontra. Iszunk egy kortyot a kólából, belemarkolunk egy jó nagyot a pattogatott kukoricába és alig várjuk hogy folytatódjon a film. De mi van akkor, ha ugyanezt a kérdést nem a moziban hallod, hanem te tárcsázod a 911-et? És mi van akkor, ha még hallod a diszpécser kérdését, de már nem tudsz válaszolni? Na erről szól ez az írás, ami - ahogy a filmekben is ki szokták írni - „megtörtént eseményeken alapul.”

Vajon mit csinál a zalaszentkereszti gazda reggel hatkor? Ugyanazt, amit a szatmárnémeti földműves? Vagy mégsem? Mikor indul munkába a győri önkormányzati képviselő, és mikor kollégája Miskolcon? Vajon egy külföldi észre venne-e valami különbséget az ország keleti és nyugati "partja" között? (a gazdasági és szociális különbségeket leszámítva). Magyarul, van-e másoknak is szemet szúró hozzáállásbeli, szemléleti vagy éppen csak szokásbeli különbség a két régió között?

"Van egy jó meg egy rossz hírem! Melyikkel kezdjem?"

Hányszor hallottad már ezt a kérdést életedben? Valószínű rengetegszer. Te mit választottál? Hogy gondolod, jól döntöttél? De vajon számít-e egyáltalán a sorrend és ha igen, melyikkel érdemes kezdeni? Melyikkel ha mi mondjuk a két ellentmondó hírt, és melyiket válasszuk először akkor, ha éppen nekünk szegezik ezt a kérdést?

Az amerikaiakkal való hatékony metakommunikációról már elmélkedtem korábban, de arról még nem, hogy miképp érdemes jól és hatékonyan beszélgetni velük. Essék akkor most szó erről, bár szerintem az általam tapasztaltak és leírtak nem csak amerikaiakra és nem csak idegenekkel való társalgásokra vonatkoznak. Nem kevés talán otthon is megállja a helyét. Sőt, egyiket másikat én még gyermekeim nevelésére is használom... több kevesebb sikerrel.

Ha gyakran van alkalmad amerikaiakkal beszélgetned, ez a bejegyzés nem sok újat fog mondani neked. Ha nincs tapasztalatod vagy szeretnél könnyebben és hatékonyabban kommunkálni jenki kollégáiddal, barátaiddal, netán most fogsz először találkozni egy amerikaival, talán tudok egy-két hasznos dolgot ajánlani.
Lássuk akkor a hozzávalókat a tengerentúli hatékony nem verbális kommunikációhoz:

Néztek már téged cukros bácsinak? Keresett a rendőrség emiatt? Ha mind a két kérdésre igen a válaszod, akkor valószínűleg vagy egy, a külvilág elől jól elzárt helyiségben olvasod e sorokat, vagy olyan banális félreértésnek vagy áldozata mint én voltam itt az USÁ-ban.