PrehryFarkas

"911, what's your emergency?" Egy magyar rémtörténete Amerikában

2019. május 31. 09:30 - Dedi Cool

Avagy, mi történik akkor, ha ezt nem a moziban hallod, hanem te tárcsázod a 911-et.

911, what’s your emergency?

Biztos hallottad már ezt a kérdést milliószor a mozifilmekből. A rendőrségi diszpécser Amerikában felveszi a telefont és rögtön ezzel a kérdéssel kezdi a beszélgetést a vészhelyzetet jelentő betelefonálóval. A film általában ekkor ér a csúcspontra. Iszunk egy kortyot a kólából, belemarkolunk egy jó nagyot a pattogatott kukoricába és alig várjuk hogy folytatódjon a film. De mi van akkor, ha ugyanezt a kérdést nem a moziban hallod, hanem te tárcsázod a 911-et? És mi van akkor, ha még hallod a diszpécser kérdését, de már nem tudsz válaszolni? Na erről szól ez az írás, ami - ahogy a filmekben is ki szokták írni - „megtörtént eseményeken alapul.”

7 éve váltottam munkahelyet és költöztem át a keleti partról ide Dél-Kaliforniába. Mivel nem akartuk megbolygatni a gyerekek iskolaévét, úgy döntöttünk, hogy én egyedül dolgozok itt az iskola befejezéséig és majd csak nyár elején egyesül a család újra. Nagyon intenzív volt az első másfél hónap. Új munkahely, új munkatársak, új kihívások, a költözéssel járó ügyintézések. Stressz volt bőven. Volt tehát mit levezetni. Kollégáimmal úgy döntöttünk egy csütörtök délután, hogy itt az ideje egy jót dumálni munka után és egy kicsit kikapcsolódni. Egy helyi bárban jöttünk össze hatan és kibeszéltük a céget, meg a kollégákat. Közben iszogattunk meg eszegettünk. Mindenki sört ivott, én valahogy akkor nem kívántam a sört (egyébként sem vagyok nagy sörös). Így maradtam a kólánál. Mint később kiderült, ez volt életem egyik legjobb döntése. Enni sem sokat ettünk, inkább csak csipegettünk. Rendeltünk mindenféle előételt, mindenből jutott mindenkinek egy kicsi. Szó szerint csak csipegettünk. Egy bő óra múlva mindenki indult haza, ki-ki a maga útjára.

A baleset

Én mentem a parkolóba a kocsimhoz, betettem az albérlet címét a GPS-embe, mert erről a helyről még sosem mentem haza. Ahogy kikanyarodtam a parkolóból nagyon furcsán kezdtem érezni magam. Mintha az arcom meg a kezem égett volna. Nem értettem, néztem a tenyerem, belenéztem a tükörbe, de semmi pírt nem láttam a bőrömön. Furcsa, gondoltam majd csak elmúlik, bár valahogy éreztem, hogy ez nem valami mulandó dolog lesz. Követtem, hát a GPS-t és továbbra is nézegettem magam a tükörben. Egy vagy két perc múlva viszont kezdtem nagyon elgyengülni. A GPS épp mondta, hogy fel kell hajtanom egy autóútra, amikor már éreztem, hogy ez csak nem akar elmúlni, sőt a helyzet kezd egyre rosszabb lenni. Ahogy felkanyarodtam az autóútra kezdett kiszállni belőlem az erő. Itt kezdtem el elbúcsúzni az élettől, mert tudtam, innen nincs visszaút. A fejemből kiment a vér. Utolsó erőmmel a telefonom felé nyúltam és közben ráléptem a fékre bár nyomni már nem volt erőm, csak lassítani tudtam egy kicsit a kocsit. A kocsi ment tovább úgy harminc km/h sebességgel. Sikerült rányomnom arra a bizonyos három számra a mobiltelefonon. A kocsimban volt bluetooth így még jól hallottam a női diszpécser hangját

911, what’s your emergency?”,

de válaszolni már nem tudtam. És innen snitt, mintha elvágták volna a filmet, se kép se hang.

Majd maradt a korom sötét és csak a hang jött vissza a távolból. Hallom, amint egy nő őrülten kiabál hozzám a kocsiajtót feltépve.

Sir, are you all right?, What’s your name, sir? Your car is on fire! You gotta get out of the car, sir! Hurry up! What’s your name? What’s your name, sir? Come, come, hurry up!” (Jól van?, Mi a neve? Kigyulladt a kocsija! Szálljon ki a kocsiból! Siessen! Mi a neve? Mi a neve? Gyerünk siessen!)

És a hang után a kép is kezdett visszajönni. Nem a legszebb kép volt ami elém tárult de nekem az volt a legszebb, ott és akkor. A kocsi a járdán, egy fa a kocsi előtt, füstölgő behorpadt motorháztető, kinyílt légzsák, iszonyatos füstszag és az az üvöltöző nő mellettem. Élek! Futott végig az agyamon, de időm nem volt hogy élvezzem a pillanatot, mert karomnál fogva a nő kiráncigált a kocsiból.

Leültem az útpadkára és próbáltam élvezni az életet, amit visszakaptam. A nő viszont nem hagyott. Kicsavarta a telefont a kezemből és kérdezte, hogy melyik a feleségem száma. Mondtam, neki, hogy ő a keleti parton van és ott már késő van, úgyhogy ne hívja fel. Nem tágított, csak faggatott. Még egyszer elmondtam neki, hogy nem kéne felhívni, mert egyrészt késő van ott, másrészt meg majd felhívom én később, amikor már megnyugodtam. A nő csak erőszakoskodott, és mivel közben a rendőrök is megérkeztek a helyszínre nem volt kedvem a veszekedő ember látszatát kelteni, így beadtam a derekam. Ő félrelépett, felhívta Anikót, de addigra már a rendőrök elkülönítettek engem tőle, így azt sem tudtam, hogy mit reagált a hírre. Én csak bámultam az összetört kocsira, amit a rendőrök akkor néztek át és jártak körül, gondolom rutin vizsgálat volt, hátha találnak valami árulkodó jelet. A rendőrök távolságtartóak voltak, nem tudták milyen esettel álltak szemben. Ittas vezető vagy netán drogos? Epilepsziás, vagy cukros roham? Várták a mentőst, mert addig nem akartak velem foglalkozni, viszont a papírjaimat elkérték.

Amíg a rendőrök nézték a papírokat, a tűzoltók és a mentősök is megérkeztek. Utóbbiak - bár a csodával határos módon karcolás nélkül megúsztam a balesetet - elkezdtek engem vizsgálni, gondolom, ez is rutin volt, kérdezték mi történt és közben mértek egy vérnyomást meg egy EKG-t. A vérnyomásom az alsó határon volt, és az EKG sem mutatott semmi egyértelmű szívinfarktusra utaló jelet. Láttam a dokin, hogy gőze sem volt, hogy mi történhetett. Azt mondta, elvisznek a helyi kórházba, ahol majd kivizsgálnak hátha többet tudnak mondani akkor. Na én gyorsan átgondoltam az egészet, és úgy döntöttem, hogy mégsem megyek. Láttam a döbbenetet az arcán, de elmagyaráztam neki, hogy jól érzem magam. A gyors tesztek alapján úgy tűnik, hogy vészhelyzet sincs és mivel a családom is háromezer mérföldre van tőlem, inkább kihagyom ezt a lehetőséget. Próbált még meggyőzni, de látta, hogy makacs vagyok, így aláíratta velem a nyilatkozatot, hogy önszántamból utasítottam el a kórházba szállítást.

A mentős elment, a rendőr addigra megnézte a papírjaimat és még mielőtt megkezdte volna a gondolom ilyenkor rutin protokollt, feltűnt neki, hogy még New Jersey állambeli jogosítványom van. Kérdezte mikortól vagyok itt és mivel az igazat mondtam rögtön megjegyezte, hogy a törvény szerint egy hónapon belül meg kellett volna szereznem a helyi jogosítványt. Mondtam tudom, de még csak arra volt időm, hogy a kocsit átírassam, aminek azért örült. Gondoltam talán szereztem nála egy piros pontot. Nyugtázta válaszomat, kérte álljak fel, majd megkezdte rutinját. Igen ám, csakhogy nálam az adrenalin most kezdte elönteni a testemet, aminek hatására alig tudtam egy helyben maradni. Az egész testem rángatózott, remegett minden izmom. Reméltem tudja, hogy adrenalinról és nem drogról vagy alkoholról uralkodnak a jelek. Hál’ Istennek, a rendőrt nem érdekelte vagy nem tudta. Kérte, hogy mondjam el mi történt, majd mikor elmondtam, megkérdezte, hogy tudom-e hol vagyok. Mondtam neki, hogy idegen vagyok errefelé, ezért nem vagyok biztos benne, de a legutóbbi emlékem, hogy Irvine városában vezettem, és gondolom most is ott vagyok. Nem segített, nem tudtam, hogy jó válasz volt-e vagy sem. Jött a második kérdés. A biztos úr most arra volt kíváncsi, hogy meg tudom-e mondani mennyi az idő. Nem tudtam, hogy a helyes választ milyen hibahatáron belül fogadja majd el, így úgy döntöttem, hogy csak a biztosra megyek. Megadtam a körülbelüli időt, amikor beültem a kocsiba, és mondtam neki, hogy innentől csak következtetni tudok. Mivel sötétedett, fél nyolcat tippeltem, mert hogy kért saccoljak. Megint nem volt válasz, mire kezdtem gyanakodni és kértem, hogy vegyen vagy vizeletmintát vagy vérmintát, mert tiszta vagyok. Nem érdekelte, mentünk tovább a 80 forintos kérdésre. Most az érdekelte mikor ittam utoljára, amire nem tudtam válaszolni, de megnyugtattam, hogy aznap biztos nem. Bedobtam megint a vizeletvizsgálatos ötletet, de megint nem mozdult rá. Gondoltam, na akkor most jön majd a szonda és az majd úgyis mindent helyre tesz.

De nem jött. Mondta, hogy álljak egyenesen, csukjam be a szemem, döntsem hátra a fejem és számoljak ezertől visszafelé lassan és ha szól akkor nézzek rá és mondjam a számot. Érdekes kérés, de nem volt választás, csinálni kellett. Tudom röhejesen egyszerűnek tűnik ez a gyakorlat, de az adrenalin miatt alig bírtam egyenesen maradni, nemhogy még a többi kívánságát teljesíteni. Végig arra koncentráltam, hogy mindent úgy csináljak, ahogy kérte. Sikerült ezt a feladványt is megoldani. Na gondoltam, most már tényleg jöhet a szonda. De nem. Jött a másik játék. Tíz tyúklépést kellett megtennem egyenesen majd vissza megint és közben hangosan kellett számolni a lépéseket. Koncentráltam, hogy a remegéstől ne veszítsem el az egyensúlyomat és ha nehezen is de ezt az akadályt is sikerrel vettem. Na most már tényleg jött a szonda. Fújtam, majd mikor átadtam még egyszer felajánlottam neki, hogy vegyünk vizeletmintát vagy vérmintát is, mert semmi takargatni valóm nincs. Továbbra sem érdekelte ez az ötlet. Hátralépett és megmutatta a szondát kollégájának. Egymásra néztek és látszólag kiült az arcukra a tanácstalanság. Talán ekkor kezdtem érezni, hogy túl azon, hogy élek még talán emberszámba is fognak majd venni a rend őrei. Odajött és mondta, hogy a nő, aki kirángatott a kocsiból beszélt a feleségemmel és ha akarok most már én is beszélhetek vele. Gyorsan felhívtam, megnyugtattam.

A rendőr - bónuszkérdésként, úgy játékidőn túl - megkérdezte, hogy mi a tervem a hazaútra. Gondoltam, milyen rendes, hogy végre emberként tekint rám és felajánlja, hogy hazavisz. Aztán hamar kiderült, hogy esze ágában sem volt. Mondta, hogy vagy taxi vagy hívjak valaki ismerőst, de addig is szállíttassam el a kocsit valahova. Na intézkedtem mind a két ügyben és ha már így összejöttünk, most én kezdtem el őt kérdezni. Megtudtam, mennyi az idő, kiderült nem sokat tévedtem. Megmondta, hol vagyok, de az kevésbé volt annyira érdekes, mint az az információ, hogy ahol kikötöttem körülbelül egy mérföldre volt attól a helytől ahonnan valószínűleg hívtam a 911-et. Még ha rosszul adtam is meg azt a kiindulópontot, szerinte akkor is legalább fél mérföldet vezethettem vakon úgy, hogy mikor arra az autóútra értem, ahol álltunk, átmentem 3 sávot az én oldalamon kezdve keresztbe, aztán át a két oldalt elválasztó kb egy méter szélességű padkán, majd onnan újabb 3 sávot vágtam át immár szembemenet a forgalommal. Aztán megint egy padka és jött a fa ami végül megállította a kocsit. (lásd a baleset helyszínének fényképét alul.) Bevallotta, hogy még nem látott olyat, hogy valaki mindezt egy karcolás nélkül megússza és közben még csak nem is karambolozik másokkal, nem üt el senkit.

You’re a lucky man, sir, you are a really lucky man.”, (Maga egy szerencsés ember, nagyon szerencsés!), mondogatta.

accident2.jpg

Közben megjött a kollégám, akivel a bárban voltam és felajánlotta, hogy aludjak nála aznap, bár utólag bevallotta, hogy a feleségével nagyon féltek, hogy valami történik velem majd éjjel. Nem történt semmi, szó szerint. Nem tudtam aludni az idegtől egy percet sem, pedig ittam egy fél üveg bort is hátha segít. Nem segített. Másnap mentem dolgozni a kollégám vitt és hozott. Hulla fáradt voltam, de a legjobban nem az zavart, hanem az hogy nem tudtam mi is történt velem és hogy vajon megtörténhet-e ez a horrorsztori még egyszer. Egészséges vagyok-e?

Szombaton Lengyelországba kellett volna repülnöm, de úgy döntöttem, hogy a 14 óra repülőút nem a legjobb ötlet két nappal a baleset után, így lemondtam az utat, és helyette egy hatórásat választottam a keleti partra, hogy kiderítsem mi is történt velem. Gondoltam, majd a házi orvosom, Géza segítségével egy nap alatt megtaláljuk a baleset okát, megnyugszok és végre a feleségemet meg a gyerekeimet is újra láthatom.

Akkor még nem sejtettem, hogy még majd két hónappal később sem tudom mi is volt a bajom...

A vizsgálatok a keleti parton

Megérkeztem a keleti partra szombaton délután és végre újra találkoztam a családdal. Nagyon jó érzés volt újra látni őket, mert nem is olyan sokkal azelőtt azt hittem erre már nem lesz módom. Az örömöt tompította, hogy folyton az járt a fejemben, vajon mi is lehet a bajom. Gondolom nem meglepő, hogy ilyenkor akarva akaratlanul mindenfélét észreveszünk magunkon és agyunk kombinálni kezd mindenen, amire normális esetben oda sem figyelnénk. A legfurcsább számomra az volt, hogy nagyon fáradtnak éreztem magam a baleset óta, szinte a nap minden szakaszában és minden testhelyzetben el tudtam volna aludni, ami rám nem igazán jellemző. Gondoltam, idegi fáradtság, de inkább csak reméltem. Gézával, a háziorvosommal vasárnap beszéltünk és ő elintézett nekem minden vizsgálatot keddre, merthogy ünnepnap volt hétfőn. (Azóta is hálás vagyok neki, hogy ennyi mindent el tudott intézni ilyen rövid idő alatt.)

Kedd és szerda gyakorlatilag tesztekkel és vizsgálatokkal telt. Bár nem emlékszem pontosan minden részletre, de a rutin EKG, vér- és vizeletminták után szerdára egy kardiológushoz kaptam beutalót, aki először is egy szív ultrahang vizsgálatot kért. A dolog iróniája, hogy éppen kardiovaszkuláris téren dolgozok, úgyhogy kíváncsian vártam a hóhér akasztását. Az ultrahang semmi nagyobb elváltozást nem mutatott, a szívbillentyűim is rendben voltak, így még nem kell kérnem egyet ingyen a cégtől. Aztán jött a stressz teszt, amiről bővebben itt olvashatsz ha érdekel. Röviden, ez a teszt a legkevésbé invazív módon tud információt adni a szív állapotáról illetve annak tűrőképességéről. A futópadon “világrekordot” futottam, a százhatvan per perces pulzusnál sem dőltem ki, így mentünk tovább a nukleáris stressz tesztre. Ez már izgalmasabb volt, ahogy a neve is sugallja. Ezen a teszten egy radioaktív anyagot fecskendeznek be, majd annak egyenletes vagy nem egyenletes eloszlása - először nyugalmi állapotban majd futás közben – a szívben információt ad az orvosnak arra nézve, hogy a szív melyik része nem kap vért. Megcsináltam ezt is, de az eredmény nem volt azonnal kész így mondták menjek haza. “Sugárzó” mosollyal ültem be Anikó mellé az autóba és meséltem neki, hogy úgy tűnik semmi gond nincs. Nem telik el fél óra, még haza sem érünk, amikor megcsörren a mobilom a kocsiban. A telefon másik végén a kardiológus, aki akkor kapta meg az összes teszt eredményét. Mondta, hogy a futás közbeni nukleáris stressz teszt eredménye arra utal, hogy a szívem egy része nem kap vért, így ne is menjek haza, hanem egyből menjek be egy kórházba, amit ő már ki is nézett és másnap ott majd csinálnak egy sokkal pontosabb és megbízhatóbb tesztet, ami több információt ad majd nekik, hogy mi is lehet a gond. Hát nem erre a hírre vártam. Már kezdtem megnyugodni, hogy minden rendben van, de itt minden kezdődött elölről. Nem értettem.

Az ER, a sürgősségi osztály

Mindegy, ez van. Irány haza. Összekészítettük a kórházi szerelést és irány a sürgősségi osztály, az "ER". New Jersey egyik legjobb kórházába kellett mennem, tudtam, hogy jó kezekben leszek, de hogy mennyi ideig tart amíg a jó kezekig elérek azt nem. Mondanom sem kell az ER ugyanolyan volt mint a filmekben. Percenként jöttek a furcsábbnál furcsább esetek, köztük a negyedik emeletről kiesett csecsemővel meg a megerőszakolt tinédzserrel. Hajnal fél kettőig néztem itt élőben a Vészhelyzetet mire kaptam egy rendes kórházi ágyat. Másnap reggel kellett volna a szívkatéteres érfestésnek megtörténnie, de abból nem lett semmi, mert nem fértem már be a műtéti tervbe. Hozzáteszem, jogosan, mert rengeteg szívinfarktusos beteget hoztak be aznap. A kardiológus úgy döntött, hogy addig is megpróbálkozik egy másik teszttel az ún. „Asztal-döntővel” (tilt table). Ezt már kollégája egy elektrofiziológus végezte. Ez egy nagyon érdekes teszt, ha nem kórházban lenne az ember, azt hinné, hogy vagy valamiféle emberkísérletnek a része vagy az 1984 című filmet nézi ugyanis a beteget egy dönthető asztalhoz kötik ki, szó szerint. Odaerősítik egy felállított speciális asztalhoz (értsd az asztallap függőlegesen van a hát mögött), teleteszik a testét drótokkal és mindenféle külső inger nélkül hagyják állni hosszú ideig, majd várják, hogy elájul-e. Jobban mondva nem ájul el, azaz nem esik össze, hanem csak egész egyszerűen eszméletét veszti merthogy összeesni nem tud, hisz annyira szorosan oda van kötve az asztalhoz. Ha ez megtörtént, akkor gyorsan vízszintesbe hozzák az asztalt és ezzel a vér ismét visszaáramlik az agyba, így a beteg visszanyeri eszméletét. “Eszméletlen” vizsgálat, nem?

Ez a furcsa teszt az eszméletvesztés, latinul a syncope okát segíthet megfejteni. Ugyanis az én esetemben a nagy kérdés, hogy mi is váltotta ki nálam a vezetés közbeni eszméletvesztést. Millió oka lehet, de az orvosaim, főleg a pozitív stressz teszt eredményének fényében már csak kardiológiai okokra gyanakodtak. A másik, és talán leggyakoribb ok az eszméletvesztésre a vasovagal syncope. Nem kezdek bele ennek az unalmas és érthetetlen tudományos leírásához többek között azért sem, mert én sem tudnám jól elmagyarázni. Helyette itt van egy példa, ami szerintem mindenkinek segít megérteni, hogy mi is az a vasovagal syncope. Biztos emlékszel, mikor iskolások voltunk (vagy mikor katonák) és sokat kellett egy helyben vigyázzban állni. Akkor egy-két gyerek vagy katona mindig elájult, kidőlt a sorból. Na ez a vasovagal syncope. És ez a furcsa teszt ezt próbálja reprodukálni, azaz kideríteni, hogy csak ez az az ok, vagy netán valami más, esetleg egy súlyosabb kardiovaszkuláris probléma, mint az arythmia, ami szintén okozhat eszméletvesztést.

A náci-teszt

Nos engem lekötöztek az asztalhoz, rám kötötték az EKG-t meg egy-két drótot. Kezdődött a teszt. A dokik mondták, hogy bár ott lesznek a szobában, de elbújnak majd és nem fognak hozzám szólni, mert ez is a teszt része. Én nagyon magabiztos voltam. Soha nem ájultam még el, se gyerekkoromban, se a katonaságnál így rutin feladatnak gondoltam mint a futópados stressz tesztet.

Bring it on!” (Hadd szóljon!)

Mondtam a dokinak és már kezdtük is. Ott álltam a szobában, és mivel a fejem is le volt rögzítve, csak előre tudtam nézni. Szemmagasságban egy spanyol nyelvű használati utasítás volt, amit legalább ötvenszer elolvastam, és a tizedik percre már kezdtem kívülről fújni annak első pár mondatát. Simán bírtam a próbát és még spanyolul is megtanultam. Minden jól alakult. Még annyit mielőtt folytatom, hogy a dokik előtte elmondták, hogy az utóbbi 6 hónapban, az általuk együttesen tesztelt betegek mindegyike megbukott (értsd elájult). Na én emiatt csak azért is be akartam bizonyítani, hogy nálam ez a sorozat megszakad. Tévedtem. Húsz perc elteltével kezdtem elgyengülni, pár perc múlva hasonlóan rosszul voltam mint a kocsiban mielőtt a telefonhoz nyúltam volna. Olyannyira, hogy szóltam a dokiknak, hogy hagyjuk abba. Az egyik felállt, de nem csinált semmit csak engem meg a műszereket nézte, miközben én könyörögtem neki, hogy hagyjuk már abba, de nem hagyta. A "náci" csak folytatta és természetesen megint filmszakadás lett a vége. Azonnal vízszintesbe hozták az asztalt és belém engedtek másfél liter fiziológiás sóoldatot 2 perc alatt intravénásan. Hatott, mert egyből magamhoz tértem.

Gondoltam, hogy akkor jó nyomon járunk és talán megvan az ok, így már nem kell érfestésre sem mennem majd. Ezzel ellentétben, a kép az orvosoknak egyre zavarosabb lett. Nem értették a helyzetet. Kocsiban ülve nem szoktak az emberek vasovagal syncopet produkálni. A pozitív stressz teszt miatt pedig jogilag nem engedhettek el egy érfestés nélkül. Mondták várjak türelmesen, majd estére lesz hely. Pontban éjjel mondták, hogy már nem lesz érfestés aznap, majd kora reggel velem kezdenek.

korhaz

Így is lett.

Az érfestés, azaz amikor a hóhért akasztják

Az egész érfestéses vizsgálatról annyit, hogy én pont ezen a területen dolgoztam 16 évig mielőtt céget váltottam volna. A műtősökkel jót beszélgettünk korábbi cégemről és helyi képviselőinkről. Kérdeztem milyen katéterekkel fognak engem vizsgálni és próbáltam az általam jobbnak tartottakat ajánlani. Sikertelenül. A doki jött és 15 perc alatt megfestette a koszorúereimet. Ez egy rendkívül fájdalommentes beavatkozás és közben én is néztem a koronáriáimat. Ha már láttál ilyet, akkor tudod, hogy egy másodperc alatt kirajzolódik a teljes érpálya. Vagy nem. Ez utóbbi esetben érelzáródás jobbik esetben csak érszűkület van. A stressz tesztem miatt az előbbire gyanakodtak. Az a másodperc nekem az örökkévalóság volt. Jött a forró festék a testembe, aztán felnéztem a monitorra, utána a dokira, ő vissza rám és mosolygott: Jobb koronária gyönyörű. Két perc múlva ugyanezt eljátszottuk a bal koszorúérrel is és már kész is volt a beavatkozás. Ezek szerint a nukleáris stressz teszt fals-pozitív volt, ami megesik. Na, akkor a doki az arythmiára gyanakodott és másnap jött életem egyik legborzasztóbb beavatkozása.

Az elektrofiziológiai teszt

Az elektrofiziológiai vizsgálat lényege, hogy mesterségesen próbálnak arythmiát azaz egyenetlen szívverést vagy a szívverés leállást produkálni. A legfőbb ellenségemnek sem kívánom ezt a tesztet. Nem azért mert fáj. Bekábítóztak és mondták, hogy innentől ne izguljak, egy kicsit furcsa lesz, mert ők fogják irányítani a szívverésemet. A kábítótól nem sokat értettem mit is magyaráztak, de amikor fekvő helyzetben hirtelen úgy dobogott a szívem, mintha egy sprintet futottam volna, akkor már leesett. Ekkor kérdeztem meddig fog ez tartani, mire ők mondták, hogy még úgy kilencven percig. Mire én még egy adag kábítót kértem, de nem sokat ért. Szinte minden pillanatban össze vissza vert a szívem és mint később kiderült, várták mikor dőlök ki. Túléltem anélkül, hogy mesterségesen tudtak volna szívritmus leállást produkálni.

A tesztet követően orvosaimon ugyanazt a tanácstalanságot láttam mint a rendőrökön miután megfújtam a szondát. De akkor mi van ezzel az ürgével? Azt nem tudták megmondani illetve nem tudtam meg, de legalább kizártak egy sor lehetőséget. A vasovagal syncope volt számukra a legbiztosabb diagnózis, de abban egyetértettek, hogy vezetés közben ennek a lehetősége szinte kizárt. Így elengedtek, de csak azért mert jogilag tisztának érezték magukat, őket nem lehetett már felelősségre vonni (liability), ami egy fontos szempont Amerikában, de erről majd egy másik szösszenetben írok bővebben később. Magyarul, már nem voltam életveszélyben. Legalábbis nem kardiovaszkuláris okok miatt. Az világos volt, hogy nagyon alacsony a vérnyomásom, ami megmagyarázta az állandó fáradtságot. Ennél többre nem jutottunk.

Vissza a nyugati partra

Péntek éjjel hazamentem a kórházból és vasárnap már utaztam is vissza a nyugati partra kicsit megnyugodva, bár titkon mindig ott motoszkált az agyamban, hogy mi van ha még egyszer ugyanez megtörténik velem? (Megtörtént...)

Visszaérkeztem a nyugati partra és folytattam mindent ott ahol abbahagytam, de már semmi nem volt ugyanaz. Az első pár napban még vezetni is alig mertem. Természetesen sosem hagyott nyugodni, hogy nem találtuk meg az igazi okot. Viszont az élet ment tovább, teltek a napok majd jött a szokásos nyári családi rutinunk is. Magyarországra mentünk Júliusban. Ők maradtak ott Augusztus közepéig, én meg vissza Kaliforniába.

Augusztus közepén, tehát két és fél hónappal és pár ezer dollár ellenértékű kórházi számlákkal a baleset után, a kollégákkal megint úgy döntöttünk, hogy elmegyünk egyet iszogatni meg dumálni. Ugyanabba a bárba mentünk mint Májusban. Ezúttal kértem egy Corona light sört és előételnek kihoztak egy jó adag főzött sós edamame babot. (lásd a lenti képet)

Gyakorlatilag nem sokban különbözik első ránézésre a magyar zöld borsótól. Viszont más az íze, megfőzve és megsózva kifejezetten jó csipegetni. Nagyon jó kis távol-keleti étel különlegesség. Pár perc múlva azonban kezdtem nagyon gyengének érezni magam. Ugyanazt éreztem, mint amikor a kocsiban ültem. Szóltam is a kollégámnak, hogy szarul vagyok és figyeljen rám. Sok ideje nem volt figyelgetni, mert nem sokkal később bejelentettem, hogy én akkor most lefekszek a földre különben elájulok. Így is történt. A bár kellős közepén az asztal mellett lefeküdtem és ezzel elkerültem az eszméletvesztést. Továbbra is szarul voltam, de maradt még elég vér a fejemben. Feltettem a lábam, amit a doki is ajánlott, hogy minél hamarabb kapjon az agyam vért. Nem telt el öt perc és a mentők már kint is voltak. Megmérték a vérnyomásomat a földön, ami 70 volt. Amikor az “asztal döntögetős” teszten elájultam, akkor ennél sokkal kevesebb volt, úgyhogy tudtam hamar jobban leszek. A dokik mondták, hogy akkor most visznek a kórházba. Én kértem őket, hogy adjanak még pár percet és majd mérjük meg újra, mert kezdek jobban lenni. Nem örültek, de gondolták, úgysem változik drámaian a helyzet pár perc alatt. Igazam lett már 90-re emelkedett, de mondták, hogy ez még így is kevés, úgyhogy vinni akartak a mentőbe. Mondtam, ha a mentőben 110 lesz a vérnyomásom akkor nem megyek sehova. Nem volt kedvem, megint ugyanazt a herce-hurcát újra végigcsinálni. Megint jönnének ugyanazok a vizsgálatok és megint nem találnának semmit, viszont a számlákat meg csak küldenék, hogy fizessem őket.

Kivittek hordágyon. A friss levegő sokat dobott a közérzetemen és éreztem, hogy meglesz a 110. Beültünk a mentőbe és mértünk megint. Most már 110 volt a vérnyomásom, jól is éreztem magam. Mondtam, hogy én nem megyek sehova. Jött megint a papír, melyben kijelentettem, hogy saját felelősségemre elutasítom a kórházba szállítást. Visszamentem a bárba két lábon, a vendégek felállva, tapsolva fogadták érkezésemet. Ittam egy liter vizet, majd hazavezettem, hogy most már végleg kinyomozzam mi a franc lehet velem. Ezúttal egyedül és ingyen.

A Google, a legjobb orvos

Összehasonlítottam a két incidenst és végigvettem, hogy mi volt a közös a kettő rosszullét körülménye között. Arra jutottam, hogy az egyetlen közös dolog az edamame volt. Gyorsan elővettem a számítógépet és rákerestem az edamamera. Kiderült, hogy tömény szója. Szója allergiáról már hallottam, de olyat még nem, hogy valaki eszméletét vesztette tőle. Tovább kutattam és valami nagyon érdekeset találtam. Bár nagyon ritkán fordul elő, de a szója allergia akár leállíthatja az egész kardiovaszkuláris rendszert azzal, hogy leviszi a vérnyomást pillanatok alatt és a beteg így elájul. Ezt az extrém allergiás reakciót anaphylactic shocknak hívják. Nos, akkor ezt ingyen egy óra alatt a GOOGLE segítségével kiderítettem. Akkor már csak az volt a kérdés, hogy hogy bizonyítom be.

Másnap kértem egy időpontot az allergiológustól, aki egy rutin bőrteszttel megállapította, hogy allergiás vagyok a szója babra. Hát azt az örömöt nem tudom leírni, mikor az orvos közölte a hírt. Szerintem úgy még senki nem örült allergiának mint én. A doki mondta, kerüljem a szója babos ételeket, de ha lehet a szóját is mert sosem lehet tudni, jobb elkerülni megint egy eszméletvesztést. Hát akkor ennek a végére jártunk. Akkor majd kerüljük a szója babot a jövőben, ezzel nem lesz gond gondoltam.

A jogositvány

A család Augusztus közepén visszaérkezett Magyarországról és éltük tovább a hétköznapjainkat a nyugati parton. Beköltöztünk az új házunkba is végre. Az utolsó dolog, amit még el kellett intézni az a jogosítvány volt. Anikóval együtt elmentünk az elméleti tesztre. (Tudni kell, hogy itt nem fogadják el automatikusan a más államban megszerzett jogosítványt. Mivel vannak apróbb eltérések a Kreszben államonként. Az elméleti részt minden új lakónak el kell sajátítani és ahhoz, hogy jogosítványt kapjon, tesztet kell írni.) Kitöltöttük a jelentkezési lapokat és vártuk, hogy szólítsanak a tesztre. Anikó simán kitöltötte a jelentkezési adatlapot és már ment is a tesztre, de engem csak nem akartak szólítani. Egy óra múlva végre szólítanak. Gondoltam, most már én jövök tesztet írni, de rosszul gondoltam. A hivatalnok átadott egy telefonszámot és mondta, hogy hívjam fel. Kérdeztem miért, de nem válaszolt. Furcsa volt a szituáció. Mint amikor valaki nem akar valamit hangosan mondani mások előtt mert az a kérdezőnek lenne kellemetlen. Erősködtem, de ő csak nem mondta meg mi az a szám és miért kell felhívnom.

Nem volt mit tenni, felhívtam. Kiderült, ez a társadalomra veszélyes vezetőkre kialakított speciális esetek osztályának a száma volt. Egy órán keresztül beszéltem körülbelül három különböző diszpécserrel, merthogy az esetem abban különbözött a többitől, hogy nem helyi ügyként kezelték (New Jersey jogosítvánnyal történt a baleset Kaliforniában). Mindenki egy másik számot adott, mert sehova sem tartoztam, Már nem New Jersey de még nem Kalifornia. Mondtam, hogy én értem a dilemmát, és szívesen segítek megoldani, csak végre tudjam már mit kell csinálni és kit kell felhívni. Erre nem tudtak válaszolni, csak azt hajtogatták, hogy az ügy nem hozzájuk tartozik. Ők csak annyit láttak a rendszerben, hogy eszméletlenül okoztam a balesetet és ez veszélyes. Beskatulyáztak, és bár próbáltam magam kimagyarázni, esélyem sem volt a telefonban. A szörnyű az egészben az volt, hogy emiatt még az elméleti tesztet sem akarták megengedni, hogy megcsináljam. Újabb félóra telefonálás után, nagy nehezen elértem, hogy legalább a tesztet megírhassam. Örültem, mert gondoltam, ha majd végre megmondják hova kell majd mennem, az allergiológus igazolásával ki tudom magyarázni magam később, amikor megakasztják a jogosítvány kiadását. Nem volt szükség rá. Egy hét múlva, óriási meglepetésünkre, megjött mindkettőnk jogosítványa a postán. Hát ennyire működik a kaliforniai rendszer ami miatt azóta is "rettegésben" tartom a kaliforniai utas és gyalogos társadalmat.

Hát ez volt az én 911-es történetem, sztorinak jó elmesélni, de megélni kevésbé.

Utoljára még annyit, hogy azóta még kétszer fogtam padlót. Egyszer feleségem “mérgezett” meg szójabab alapú sütivel, utána pedig a barátaink hoztak egy fagyi tortát, ami mint kiderült szintén szójabab alapú volt. Mindkettőt már szinte runtinszerűen abszolváltam. Azóta egy kicsit jobban nézzük az összetevőket, nehogy megint hívni kelljen a 911-et...

U.I.

Ha tetszett és esetleg érdekel még más hasonló jellegű korábbi valamint a közeljövőben megjelenő szösszenet is, akkor légyszíves lájkold a blog facebook oldalát: http://www.facebook.com/PrehryFarkas

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://prehryfarkas.blog.hu/api/trackback/id/tr6914864652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2019.05.31. 22:27:51

Gratulálok dr. House! :)
Azt hittem, csak a magyar e.ü. ennyire ...

fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2019.05.31. 22:53:23

Óriási szerencse, hogy kiderült az oka. Ez nem magától értetődő. Jó sztori, de azért ezek alapján az USA elég egy félelmetes hely.

bronstejn 2019.06.01. 01:08:02

Koponya CT? Ne vicceljünk, hogy intracraniális térfoglalás még gyanú szinten sem merült fel.

Borka73 2019.06.01. 04:59:35

Megkerdezhetem, hogy Geza NJ-ben merre volt a haziorvosostok? Sorry, az off topic kerdesert!

Cycmen 2019.06.01. 08:33:12

Én már az elején tudtam hogy valami allergia miatt volt a baleset!
Na jó, azért, mert úgy volt fogalmazva!
Egyébként jó kis poszt, el kéne olvastatni azokkal akik előszeretettel szidják a magyar rendőrséget, bürokráciát és egészségügyet, mert az itt bemutatott hülyeségrekorder bürokraták elképesztőek!
Ezek az amerikaiak ennyire nem emberek ha hivatalt viselnek? Nem is akarnak többek lenni, csak egy hülye fogaskerék a nagy gépezetben, egyéni gondolatok és empátia nélkül?

ese1985 2019.06.01. 08:44:33

@Cycmen: a liability miatt lehet, amit írt az író is.

Cycmen 2019.06.01. 09:21:42

@ese1985: " a liability miatt lehet, amit írt az író is."

És most el is fogadod mindezt? Merthogy az író azt is leírta, hogy a baleset önhibáján kívül következett be, de ezt már meg sem akarták hallgatni, hanem ment az agyatlan ügyintézés, majd egyszercsak valaki észbekapott (vagy nem figyelt) és akkor meg az allergológiai jelentés nélkül is kiküldték a jogosítványát.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2019.06.01. 10:08:39

Remek poszt nem semmi sztori. Így utólag heppy enddel kifejezetten szórakoztató volt elolvasni :)

Szabo T 2019.06.01. 23:07:33

@Dedi Cool:
1. Kérlek nagyon vigyázz az anafilaxiával! Az általad leírt extrém alacsony vérnyomás csak egy a sok egyéb tünet között. Nem volt például légúti ödémád, börpírod vagy hörgögörcsöd. Van nálad Epi-pen? Bármiben lehet szója, soha nem tudhatod. A mentöket nem a legjobb ötlet elküldeni, hiszen az anafilaxia 24 órán belül visszatérhet.

2. Nukleáris stressz teszt simán lehet fals pozitív a rekeszizom attenuációja miatt.

3. Amúgy nagyon korrekt volt a kivizsgálásod.

bronstejn 2019.06.02. 09:27:23

@Szabo T: Neurológiai okokat mi alapján zársz ki?

Szabo T 2019.06.02. 17:19:33

@bronstejn: Aneszteziologus vagyok, nem neurologus. A legtobb agytumoros betegemnel mas tunetek jelentkeznek eloszor, pl. fejfajas, hanyinger, kettoslatas, stb. Ha lett volna valami focalis neurologiai tunete pfarkasnak az ER-ban, akkor bizots, hogy elkuldik egy koponya CT-re vagy MRI-ra.

bronstejn 2019.06.02. 18:18:02

@Szabo T: Akkor az eszméletvesztés differenciáldg-át épp a legjobb helyen kérdezem. Hiszen még jelenleg sincsen diagnózis, csak két összeillő jelenségről tud a beteg.

Ha koponyaűri nyomásra gyanakszunk, akkor értem a hányinger differenciális szerepét. Más aetiológia esetén nem feltétlenül.

A bénulás vagy afázia az elmondottak alapján nemcsak a hypotensio tünete lehetne.

Hozzá tartozik, mivel genetikus vagyok, ezért kérdéseimet kérdésként kell érteni.

Szabo T 2019.06.02. 18:44:28

@bronstejn: Autovezetes kozbeni eszmeletvesztes idos embereknel altalaban infarktus->szivritmuszavar vagy diabetesz->alacsony vercukorszint kovetkezteben fordul elo. Fiatalabbaknal ritmuszavar vagy epilepszia jon eloszor szoba. Kicsit sablonos megkozelites, de hatekony. Egy rezidensem ferjenek volt GBM-je -vadaszpilota volt a foglalkozasa- es a diagnozis elott honapokig csak a feje fajt.

bronstejn 2019.06.02. 23:56:50

@Szabo T: Nem vitatom azt, hogy 100 ugyanilyen tünetegyüttesű esetből majdnem mind hypotensio. Csakhogy ez az eset orvosilag nem egy lezárt történet. Nem küldték se immunológushoz, se neurológushoz, jóformán csak kardiológiai irányba történt kivizsgálás, ami ráadásul nem vezetett dg-hoz.

(A beteg saját google-keresését már nem tekintem a korrekt kivizsgálás részének.)
süti beállítások módosítása