PrehryFarkas

Lyesz Vi Ken! Avagy, hogy beszélgessünk Amerikaiakkal

2019. május 11. 20:43 - Dedi Cool

A "de", a "reménykedem" és a "próbálom" szavak önpusztító ereje Amerikában

Az amerikaiakkal való hatékony metakommunikációról már elmélkedtem korábban, de arról még nem, hogy miképp érdemes jól és hatékonyan beszélgetni velük. Essék akkor most szó erről, bár szerintem az általam tapasztaltak és leírtak nem csak amerikaiakra és nem csak idegenekkel való társalgásokra vonatkoznak. Nem kevés talán otthon is megállja a helyét. Sőt, egyiket másikat én még gyermekeim nevelésére is használom... több kevesebb sikerrel.

Az angol, összehasonlítva más nyelvekkel, így a magyarral is egy sokkal egyszerűbb nyelv, nem csak nyelvtanában hanem szókészletében is. Bár az amerikaiak átlagos szókincsét (beleértve a minimális különbségeket mint például a hard és a harder) ötezerre taksálják, szakemberek szerint alapvető angolt már 850 szó elsajátításával is lehet jól használni. Ne feledjük G. W. Bush elnök szókincsét megválasztásakor 400-ra saccolták. A limitált szókincs mellett ráadásul az amerikaiak, mindent megpróbálnak leegyszerűsíteni és tőmondatokban kifejezni. Ebből kifolyólag, a szavak megfelelő használata kiemelt fontossággal bír. Elég egy apró hiba és az egész beszélgetés félrecsúszhat, nem érheti el hatását, sértő lehet és még sorolhatnám a többi negatív következményt.

“DE” vagy “ÉS” (BUT or AND)

Biztos megesett már veled, hogy valaki a következőt mondta neked. “Igen, de én ezt máshogy látom”. A gond ezzel a mondattal az, hogy mindent, amit a “de” szó előtt hallunk, azonnal törlődik az agyunkban. Amikor ezt például neked mondják, akkor valószínű, hogy nem az “igen” részre figyelsz és nem tudsz örülni annak, hogy egyetértettek veled, hanem a “de” szó miatt automatikusan a mondat végére koncentrálsz majd úgy értelmezed azt, hogy az ő véleménye sokkal fontosabb mint a tied. (Hogy őszinték legyünk, talán érdemes azon is elgondolkodni, hogy hányszor mondod te magad is ezt másoknak, nemcsak azt, hogy hányszor hallod amint neked mondják ugyanezt.)

Az amerikaiak alapból pozitív szemléletűek, így általában nem szeretik hallani a negatív véleményeket legyen az akár egy apró de szó a mondat közepén. Főleg akkor, ha véleményüket kevésbé fontosnak akarják beállítani. Ezért egyre többen - főleg az üzleti életben és a politikában - az "és" szót használják inkább a "de" helyett ilyen és hasonló helyzetekben. Az és szó használata egy sokkal finomabb és meggyőződésem szerint hatékonyabb módja a véleménykülönbség kifejezésére. Az és tudatos használata a de helyett drámai hatással lehet a beszélgetésre és annak kimenetelére, hisz ekkor a véleménykülönbség két egyenrangú nézőpontként prezentálódik, így a válasz is sokkal elfogadhatóbb a másik részéről legalábbis elméletileg. Példákon talán könnyebb illusztrálni, hogy mire is gondolok. Itt van egy, amit gyerekeimen is néha tesztelek.

A “Nagyon jól csináltad, de jó lenne ha időben ideérnél legközelebb!” helyett a követező mondat talán máshogy hat ha egy kicsit megváltoztatjuk és kicseréljük azt a két szót: ”Nagyon jól csináltad és legközelebb ha pontos leszel, akkor kiváló is lesz!” Másik, egyben utolsó példa: A “Nyugodtan menj haza korábban ha rosszul érzed magad, de a riportot add le mielőtt elmész!” mondathoz kollégád talán máshogy áll hozzá, ha egész egyszerűen felcseréled a két szót: “Nyugodtan menj haza korábban ha rosszul érzed magad és a riportot add le mielőtt elmész!”.

Apró trükk, de nagyon hatásos lehet, főleg amerikaiakkal való beszélgetés közben. Nem egyszerű megszokni és tudatosan elhagyni a de szót, nekem sem megy könnyen, de (a francba, csak kimondtam) úgy értem és nem adom fel, mert hiszem, hogy működik különösen itt az Egyesült Államokban.

“PRÓBALOM” (“I’LL TRY!”)

Hányszor hallottad vagy mondtad már azt, hogy “Igen, megpróbálom majd!”. Nem tudom, otthon mennyire gyakori, de azt tudom, hogy ez a mondat itt nem jön be. Egész egyszerűen ezzel a mondattal itt sokra nem megy a "dolgozó" de még a gyerek sem. Aki, hallja ugyanis nem tudja eldönteni, hogy mire is céloz az illető. Vagy ezt: “Valójában nem is akarom megcsinálni amit kérsz tőlem, de nem tudom hogy mondjak nemet neked” vagy ezt: “Nem bízom magamban és emiatt nem fogom elszánni magam, hogy megcsináljam” vagy netán “Azt sem tudom mit is akarok igazán”.

Ha ezt a mondatot hallják, az amerikaiak egyből megkérdőjelezik az illető szándékát és eltökéltségét. Most vagy csinálod vagy nem. “Don’t try it! Do it, man!”, ahogy az egyik korábbi főnököm is szokta mondogatni, ha valaki ezekkel a szavakkal “próbálkozott” nála. Tehát, ha lehet, hagyjuk el az “Igen, megpróbálom majd!” mondatot és használjuk inkább a ”Meg fogom …. “ vagy a még hatékonyabb “Rajta vagyok, már csinálom is” választ. Egyébként ugyanilyen negatív megítélése van a kéne (should) szónak is, úgyhogy én azt is mellőzném.

“REMÉLEM” (“HOPE TO”)

A remélem és reménykedem szavak hasonló érzést váltanak ki az amerikaiakból mint a “próbálgatás”. Nem érződik ki semmiféle elszántság, elkötelezettség a mondat gazdája részéről. Kedvenc főnököm mondása volt és azóta is mindenhol hangoztatom: “Hope is not a strategy”, azaz a remény nem stratégia. Arra nem lehet alapozni, nem lehet akciótervet készíteni. Sőt a legrosszabb, hogy amint kimondjuk a reménykedünk szót, azt sugározzuk, hogy mi nem tudjuk befolyásolni és talán nem is akarjuk. Beletörődtünk, nem a mi problémánk. Hagyjuk csak a sorsra!

Na ez itt nem megy. Errefelé kitörölték ezt a szót a politikai és üzleti szótárakból. Ha valaki az üzleti életben szókincsévé teszi a reményt, annak nem sok sikert jósolnak Amerikában. Javaslom, hogy ejtsük ezt a mondatkezdést, és szövegkörnyezettől, témától függően, vagy vázoljuk, hogy mi a tervünk vagy tegyük világossá, hogy már dolgozunk is rajta és kontrolláljuk a helyzetet.

4f122c07101ce.jpg

“NEM TUDOM/NEM LEHET” (“CAN’T”)

Általában egyik eddig említett kifejezés vagy szó sem szerencsés, de a nem tudom, vagy a nem lehet, főleg ha az a mondat elején van, egyenesen egyenlő az öngyilkossággal. Az amerikai pozitív szemlélettel homlok egyenest megy ez a negatív hozzáállás. Mi az hogy nem tudod? Mi az hogy nem lehet? Mi amerikaiak vagyunk és igen is meg lehet csinálni és meg tudjuk csinálni. “Yes, we can!” Ismerős a kampányszöveg, ugye? Ahogy, elnézem az otthoni híreket, nemcsak Obamánál használják majd, hanem otthon is előjön ez a szlogen jövőre. Ha valami tényleg nem megy, akkor érdemes alternatívaként valami hasonlóval próbálkozni, mert talán ezt jobban értékelik: “Még nem találtam meg a módját, hogy hogy oldjam meg ezt a feladatot.

Utoljára, pedig essen szó arról, hogy az amerikaiak, többnyire nagyon respektálják az egyéniséget és próbálják elkerülni, hogy valakit is megsértsenek, még akkor is ha nyilvánvaló képességbeli vagy hozzáállásbeli hiányosságot tapasztalnak a másik részéről. Meglehetősen jól tudják elkülöníteni a problémát az embertől vagy a személytől. Amikor ezt teszik, akkor próbálnak finoman viszonyulni az emberhez és inkább keményebben magához a problémához. Ezzel azt érik el, hogy az ember ne keseredjen el, ne csak saját magában lássa a problémát és motivált legyen annak megoldásában. Megint csak egy példán illusztrálva talán jobban érződik ez az általam egyébként nagyon kedvelt hozzáállás, technika.

Ahelyett, hogy valakinek azt mondanánk, hogy “Te tök hülye vagy!” inkább azt mondják, “Te (alapvetően) egy okos ember vagy és amit ma csináltál az nem volt valami okos tett!” Gondolom, a különbség átjött, még talán azt is észrevetted, hogy nincs benne a de szó sem.

Remélem megpróbálod majd alkalmazni némelyiket még olyan helyzetekben is, amelyekben talán nem kéne vagy nem is lehet, de ha mást nem, legalább olvastál róla.

U.I.

Ha tetszett ez az írás és esetleg érdekel még más hasonló jellegű korábbi, valamint a közeljövőben megjelenő szösszenet is, akkor lájkold a blog Facebook oldalát: http://www.facebook.com/PrehryFarkas

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://prehryfarkas.blog.hu/api/trackback/id/tr8314821222

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fidesz Casztro 2019.05.12. 20:12:23

Jo, Magyarorszagon egyebkent gyakran hasznaljak azt hogy nem lehet megcsinalni olyan esetekre amikor maximum az illeto kepessegei nem elegek hozza, de egyebkent megcsinalhato.

A rememy szo hasznalatat en is utalom, utalom hallani masoktol en meg probalom nem hasznalni. (Olyan esetekben szoktam tobbnyire hasznalni mint pl. remelem nem kesik a gépem)

Szaktanár 2019.05.12. 21:12:45

érdekes kor/kórkép arról, hogyan erőszakolja meg a nyelv a valóságot. úristen, vki másképp gondol vmit, mint én, és azt mondja, h "de"? gyorsan be kell húzódni a safe space-be. próbálunk vmit, bízunk vmiben? olyan nincs! mi mindent megoldunk, nem csak próbálkozunk vele, hiszen amerikaiak vagyunk, a legcsodálatosabb nép a földön. vmit nem lehet megoldani? biztos csak az adott ember képtelen rá, másnak gyerekjáték lenne. számomra ez kitűnően megmutatja az amerikai arroganciát.

Sean MacTíre 2019.05.12. 21:25:37

@Szaktanár: ezzel jol bemutattad a magyar hozzallast. Pont a valosag tekinteteben az amcsi hozzaallasban nincs hiba. Ellenben rengeteg kollegam volt aki jol el tudta mondani, mit miert nem lehet megvalositani. Persze meg lehetett. Nem baj, hogy ott az ilyeneknek nem jut ter.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.05.12. 21:33:13

@Szaktanár:

Szeritem itt szó sincs arroganciáról. Hozzáállásról van szó: arról, hogy vállalom-e, akarom-e megtenni, amiről szó van, avagy a remélem, nem lehet, nem tudom stb. szavakkal hárítani akarom a felelősségemet. A "de" szó használata kapcsán is egyet tudok érteni a posztolóval.

Nem arról van szó, hogy ki kell iktatni ezeket a szavakat a használatból, hiszen valóban vannak esetek, amikor csak a remény játszik, amikor tényleg nem lehet vagy tudok valamit, amikor tényleg próbálnom kell. És van, amikor tényleg szükséges a kemény DE.

Szerintem szükséges megfontolni - és ehhez nem kevés empátia kell -, mikor kell és mikor nem szabad ill. nem szükséges az említett szavak kerülése. Azmikor először letolom az alkalmazottat, akkor jöhet a de helyett az és. Második-harmadik letolásnál már legyen ott a kemény DE.

Ha egyértelműen bizonytalan kimenetelű feladatról van szó, abszolút jogos a reménykedem, nem lehet stb. Nemcsak jogos, hanem szükséges is. De ezek a szavak ne legyenek a felelősség és az eltökéltség elkerülésének eszközei.

Che21 2019.05.12. 21:36:36

Érdekes, én sok mindent megpróbáltam már megcsinálni, és mégis sok minden elsőre sikerült.

Pedig először csak próbáltam.

Amíg nem sikerül, miért kellene kijelenteni, hogy megcsinálom.

A kis f.szom sem akar yenki lenni, maradok inkább magyar.

"Mi az hogy nem lehet? Mi amerikaiak vagyunk és igen is meg lehet csinálni és meg tudjuk csinálni. "

Ha meg mégsem, akkor meg szólunk Wernher von Braunnak.
Aki ugyan európai volt, DE az övéi mégis eljutottak az űrbe, meg a holdra, míg a yenki rakéta kb. 10 méter emelkedés után lángolva összeomlott. jesz ju ken.

Szaktanár 2019.05.12. 21:42:24

@Sean MacTíre: jaja, biztos nagyon tipikus magyar hozzáállásom lehet így több mint 7 évvel azután, h elhagytam mo-t. csak segítségképpen, h ne égesd magad nagyon, mi itt londonban is igyekszünk megoldani a dolgokat, én nem kifogásokat keresni, h miért nem megy vmi, de az a fajta "akár erőből is átvisszük, mi nem csak próbálkozunk" attitűd, ami nagyon megy a jenkiknél, itt inkább nevetségesnek hat. meg egyébként mindenhol máshol a világon is - nyilván nem véletlenül alakult ki róluk az a kép, ami.

@Kovacs Nocraft Jozsefne: hát nekem úgy rémlik, h a "de" és az "és" szavak nem annyira helyettesíthetőek, még akkor sem, ha az átlagamcsi úgy gondolja, h majd ezzel a nyelvi fortéllyal finomítja a mondandóját:

But – conjunction – used to introduce something contrasting with what has already been mentioned.

And – conjunction – used to connect words of the same part of speech, clauses, or sentences that are to be taken jointly.

ez semmi egyéb, mint pc gondolkodás, h meg ne bántsam jancsit, amiért akkora ordas nagy faszságot mondott, h a fal adja a másikat.

'it's cool to know nothing' 2019.05.12. 22:00:50

Az USA-ban mindenki neurotikus. Nem kevés nyugtató kell ahhoz, hogy az amerikai model működjön. Pozitív szemlélettel nem lehet válságot kezelni, márpedig minden ember életében van válság, nem is kevés. És ilyenkor jönnek a gyógyszerek. A de/és viszont jó trükk. De csak trükk. Az ember mind saját magát, mind másokat átver vele.

kolomparlole1114 2019.05.12. 22:05:11

Pedig sokkal jobban jár mindenki ha őszinte választ kap, nem pedig az elvárt "igenis"-t, aztán majd a határidő lejárta után jön rá arra ami már előre látható volt, hogy nem lett kész.

kolomparlole1114 2019.05.12. 22:06:09

@Szaktanár: Ja, Afganisztánt, Irakot, Szíriát is yeswecan-ezték, látjuk mekkora sikerrel...

kolomparlole1114 2019.05.12. 22:09:33

@Sean MacTíre: Hát igen, az ékoreaiak is tudnának mesélni milyen az amikor mosolyogni és tapsikolni és yeswecan-ezni kell az őszinte fákjú helyett...

kolomparlole1114 2019.05.12. 22:11:13

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Szerintem meg a főnök is jobban jár ha tudja hogy a csicskája valóban meg tudja-e, fogja-e csinálni a melót, vagy nem. Attól még nem lesz jobban kész hogy azt mondják.

kolomparlole1114 2019.05.12. 22:17:11

@Szaktanár: Hát igen, az angoloknál is igazi sikertörténet ahogy sikerült a világbirodalomból iszlám migránstelepet yeswecan-ezni...

Narancsos kommunizmus 2019.05.12. 22:33:52

Ez a magyar nyelvű beszélgetesekben is hasznos lehet. Sajnos itthon sokan a diktatúra szellemiségében nőttek fel, nem is igényelnek mást, a cikket sem fogják fel.

Sean MacTíre 2019.05.12. 22:37:21

@Szaktanár: attol, h te is kinn elsz mar, meg ugyanugy meglehet a tipikus magyar mentalitasod, mind a mellekelt abra mutatja, a lenyeg, hogy tudd fikazni az amcsikat, es ekore kerited a lenyeget. :)

Semmi baj nincs azzal, hogy szetvalasztjak a szemelyt a dologtol, ez a normalis megkozelites. Ugyanis ez visz elore, a dejolodamondhattam neki megkozelites meg nem. Az csak arrol szol, hogy neked jolesik beszolni.

Sean MacTíre 2019.05.12. 22:40:14

@kolomparlole1114: nem ugyanaz a pelda. Inkabb az, mint ahogy itt, ahol elek, az osztalyozas modszere... amikor irni tanul a kicsi, nem a rosszat huzzak at, hanem kivalasztjak a legjobbat es az van bekarikazva.

Pozitiv megerosites modszere, a szemely es a dolog kulonvalasztada, nyilvan eszakkoreaban is igy van...

Az amcsiknal azert van igy, mert ez mukodik, az, hogy Szaktanar kielheti a beszolasi hajlamat, az nem szempont.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2019.05.12. 22:44:21

Yoda is megmondta: “Do. Or do not. There is no try.”

Szaktanár 2019.05.12. 22:47:24

@Sean MacTíre: hát, mivel szemmel láthatóan sokkal jobban ismersz, mint én saját magamat, ezért asszem ez a kedves kis dialógus a holtpontra jutott.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.05.12. 23:00:37

@Szaktanár:

Ha elolvastad a kommentemet, akkor azt is olvashattad, hogy nem mindenáron és nem minden esetre javaslom a posztban említett eufemizmusokat.

@'it's cool to know nothing':

"A de/és viszont jó trükk. De csak trükk. Az ember mind saját magát, mind másokat átver vele."

Lényegében egy részben pszichológiai, részben nyelvi eszközről van szó, csupán arra való, hogy megfelelő szándék esetén árnyalja a mondanivalót. Valahogy úgy, ahogy a kollégát így is letolhatod:

"Hát, Kovács, maga aztán egy nagy barom, hogy baszhatta el ennyire ezt a munkát?"

és így is:

"Kedves kolléga, ez most nem sikerült a legjobban, legközelebb szedje össze magát."

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.05.12. 23:26:10

@Emberi Erőforrás:

"Newspeach"

Már érik az idei őszibarack? :DDD Nem túl korai?

Akkor már inkább newspeech, bár szerintem inkább newspeak akart az lenni...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.05.12. 23:27:47

Inglis szpeling is báj fár nát szó ízi.

Ad Dio 2019.05.12. 23:28:57

Érdemes elgondolkodni a szellemiségén és tanulni belőle, de :-) kétlem, hogy itt Európában szélsőséges módon alkalmazva sikres lenne bárki. Ez nem az a világ. Talán szerencsére :-).

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.05.13. 00:02:02

@Emberi Erőforrás:

Galambom, magadat égetted. Ha valóban angol eredetiben olvastad volna Orwellt (én úgy olvastam az 1984-et), akkor tudtad volna, hogy nem newspeach (helyesen leírva newspeech lenne), hanem newspeak.

Az már csak hab a tortán, hogy az angol helyesírással is nagyon hadilábon állsz. A speech beszédet, szónoklatot jelent. Való igaz, hogy a to speak igéből származik, mégis ee-vel írjuk, nem ea-val. A peach meg őszibarackot jelent.

Nem szégyen, ha nem tudsz jól angolul, ÉS az már égő, ha mégis úgy teszel, mintha... :DD

kolomparlole1114 2019.05.13. 01:19:53

@Narancsos kommunizmus: Pont hogy nem sajnos az hogy egyesek nem igénylik az illúziót hogy egy csettintéstől megváltozik minden...

kolomparlole1114 2019.05.13. 01:22:13

@Sean MacTíre: Viszont legalább őszinte, ellenben a kommunista köntörfalazással, amikor bizonyos jelekből kell kisakkozni hogy mit is akar valójában mondani a beszélő, mert hogy nem azt amit mond, az biztos. Kinek jó az álszentség?

Benbe · http://www.benbe.hu 2019.05.13. 01:24:47

@Sean MacTíre: Én például gyakran mondom azt, hogy "kesves ötlet, DE ellentétes a Köznevelési Törvénnyel." Ilyenkor negatív voltam? Nem hiszem.

kolomparlole1114 2019.05.13. 01:25:22

@Sean MacTíre: Működik a faszt, max a mellébeszélés. Itt azon megy csak a vita hogy egyenesen beszéljünk-e, vagy köntörfalazzuk amcsi módra. A munka meg ugyanúgy nem lesz elvégezve. A köntörfalazással annyit "nyersz" hogy amíg el nem jön a határidő, addig nem is tudsz róla hogy nem lesz megcsinálva, utána kell kapkodnod a tűzoltásért. Ha meg előre megmondták volna neked hogy ne is számíts rá, akkor lett volna időd felkészülni, más utat választani. Biztos kurva hasznos dolog ez, csak mi nem értjük...

kolomparlole1114 2019.05.13. 01:25:52

@Online Távmunkás: És ő is csak a mesében létezett.

Benbe · http://www.benbe.hu 2019.05.13. 01:33:11

@Sean MacTíre: Jó a személy és a dolog szétválasztása, amíg úgy megy, hogy megmondhatom, mi a feltétele, hogy valamit meg kehessen csinálni. Csak az a nem OK, amikor azt mondják, hogy gyerekkorodban programoztál egy kicsit, taníts Computer Science-t! A Java-tanfolyamot viszont már büdös kifizetni.

kolomparlole1114 2019.05.13. 01:33:44

@Ad Dio: Az amcsik se attól lettek gazdagok hogy jobban tudnak köntörfalazni, hanem mások zsírjából gazdagodtak meg, ahogy a Nyugat is. Európa a fekákból, sárgákból, indiánokból, a ki nem fizetett málenkij robotból, az amcsik meg a világháborús hadikölcsönökből amit ezeknek az imperialistáknak nyújtottak. Meg az első 1 milliót ehhez a klasszikus gyarmatosításból, ahol a gyarmat az indiánok (és Mexikó) földje volt.

Benbe · http://www.benbe.hu 2019.05.13. 01:36:00

@Sean MacTíre: Jó ötlet, csak utána az én, Magyarországon tanult diákjaim korrektúrázzák az eredeti angolok dokumentumait, mert érthetetlen fos az összes.

darlacko 2019.05.13. 02:45:24

@kolomparlole1114: a világlegnagyobb olajkészletével rendelkező Venezuelán van a sor úgy tűnik, Észak-Koreát két okból nem fenyegeti demokráciaexport: nincs olajuk és van atomfegyverük

kolomparlole1114 2019.05.13. 06:43:45

@darlacko: Nekünk sincs olajunk, akkor nekünk se kell yeswecan-ezni.

kolomparlole1114 2019.05.13. 06:45:09

@darlacko: Amúgy meg az ékoreai atommal max pár delfint lehet kifingatni a japán partok mellett, mert valahol ott szokott a tengerbe hullani a rakétájuk. Üresen. Atommal megpakolva lehet hogy útlevelet se kéne igényelnie.

akati1984 2019.05.13. 06:45:58

Netto f.szsag az egesz poszt!

sure_shot 2019.05.13. 07:11:02

Bullshit. Európában szerencsére nem ilyen "becsomagolom a szart" a kommunilkáció.
Nagyon jól dolgozott kolléga és ki van rúgva:DDD

Kelly és a szexi dög 2019.05.13. 07:13:44

Ez mind a keleti parti Obamára, mind a 400 szavas texasira is igaz?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.05.13. 08:57:58

A "lyesz" szónak mi a jelentősége? Mi akarsz kifejezni vele? Palóc nyelvjárás?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.05.13. 08:59:22

your és you`re - csak írásban különbözik, ejtésben nem

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.05.13. 09:03:08

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Az amerikai agy gyakorlatiasabb, nem szeret elvont kérdésekkel bajlódni, viszont pont ezért jobb a gyakorlatban.

Az európai agy meg inkább az elmélyedést választja.

Azaz az az európai szakértő, az amerikai meg jó mesterember.

comblog 2019.05.13. 09:04:37

@Che21: Ha meg az elektromos autó nem jön össze akkor szólnak a Pavlicsnak.
Viszont az, hogy mindig tudják kinek kell szólni és nem finnyásak nem egy lebecsülendő képesség.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.05.13. 09:09:33

@'it's cool to know nothing':

Az amerikai modell arra alapszik, hogy sok a pénz. Ez lassan megy vissza, a 70-es évek eleje óta nincs életszínvonalemelkedés az USA-ban, s ezt a lakosság depresszióval reagálja le. Az átlag amerikai egyszerűen nem tudja hogyan kell szegényesen élni.

darlacko 2019.05.13. 09:10:35

@kolomparlole1114: Magyarország már a hideghaború vége óta a nyugat félgyarmata, nem kell tankokkal bevonulnia Amerikának, hisz a magyar kormányok önként adták el a nemzeti vagyont bagóért, azóta is négyszeresét keresi minden munkakörben az osztrák melós, orvos, mérnök, mint a magyar megfelelője.

Az észak-koreai helyzetről sokat beszélgetnek nyugalmazott amerikai katonák, tengerészgyalogosok, SEAL-ek. Az csak egy dolog, hogy van atomfegyvere az észak-koreaiaknak, de a hordozóeszközök nem annyira fejlettek még. Japán csak az egyik célpont. Szöul akár hagyományos tüzérségi fegyverekkel is könnyen elérhető, sorozat rakétavetők, ágyúk stb.

Ha jártál volna Dél-Koreában, tudnád, hogy picit sűrűbben lakott hely, mint a magyar Alföld.

Az északi légierő ugyan elavult, de radar alatt simán be tud repülni Szöulig, hogy atomot pottyantson rájuk. Vissza igyan már nem térhet a gép, de hát láttunk már ilyen öngyilkos küldetéseket Ázsiában.

Az atomfegyver csak a jéghegy csúcsa. Észak-Koreának rengeteg vegyi és biológiai fegyverek is van. Nem úgy, mint Iraknak 2003-ban (ami ugye a háború hamis indoka volt), hanem tényleg.

Az egyik legdurvább védelmi vonal pedig a természet. Észak-Korea hegyes-völgyes terület, brutálisan hideg telekkel. Oda nem lehet bemasírozni csak úgy, minden kiszögellés mögött géppuskafészek vagy ATGM állás lehet.

@sure_shot: Azért Európában is vannak népek, ahol becsomagolt szar a kommunikáció.
A hollandok és az írek például egyenes, néha bántóan őszinte népek, az angolok viszont körmönfontan fogalmaznak és sose mondják ki, amit gondolnak. Pedig ez a három nép közel él egymáshoz, mégis más a mentalitásuk.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.05.13. 09:12:48

@kolomparlole1114:

Ez kultúrafüggő.

Kínában, Japánban a nyílt nem súlyos sértésnek számít.

Latin-Amerikában meg nem súlyos sértés, de udvariatlanság. A latin ember az "igen" szót úgy értelmezni: "igyekezni fogok, de nem biztos", míg a "nem" szót úgy, hogy "leszarom".

darlacko 2019.05.13. 09:19:09

@kolomparlole1114: Te teljesen el vagy tévedve Észak-Koreával kaocsolatban. Ők nem azért lövöldöznek a tenger felé, mert valóban el akarják érni Japánt. Ugyanis nem japán a fő ellenségük. Azért lőnek arra, hogy véletlenül se találjanak el semmit és senkit, ami ugye háborúhoz vezetne.
Ez egyszerű erődemonstráció.

9K79 То́чка taktikai ballisztikus rakétájuk van az északiaknak, ami bizonyított már, azzal simán be tudják lőni a vegyi, biológia és nukleáris tölteteket Dél-Korea sűrűjébe, ahol tízmilliók élnek.
Az északi atom és rakétaprogram pont arról szól, hogy nem akarnak háborút, mert ma akinek nincs tömegpusztító fegyvere, azt lerohanhatja az USA. Beteg rendszer van ott, de az se egészséges, hogy Amerika mindenkit lerohan, mióta nincs ellensúlya a nemzetközi politikában.

balazsman 2019.05.13. 09:49:15

Az fel sem merül, hogy az amerikaiak is igazodhatnak másokhoz? Hogy esetleg ők is megtanulják, csak azért mert a világ nagy része elfogadta, hogy csak 1 nyelvet ismernek, még nem jelenti azt, hogy ezek a népek 1:1 ugyanúgy beszélik azt a nyelvet? Meg úgy általában, hogy csak azért, mert amerikaiak csinálják, még nem jó az a gyakorlat vagy csak ott működik?

BéLóg 2019.05.13. 10:16:50

@Sean MacTíre: Nem, NEM a magyar hozzáállást mutatta be. Hanem azt, hogyan HAZUDJUNK. A szóbanforgó társadalomban nincs együttérzés pláne szánalom, le vagy te sz...va magasról, és hozd a rád kirótt teljesítmény számokat, a többi NEM érdekel.
Hadújúdú, meg haárjú vagy a kedvencem a hajdú, legtöbbször meg sem tudtam a ismételni (a kötelező) UGYANAZT, már mögöttem voltak. Azzal szórakoztam, hogy a "hajdúra" mindig azt válaszoltam hogy kovboj (ami neked hajdú, az nekem kovboj) DE SOHA a büdös életben nem kérdezték meg, EZT miért csinálom. Hülye magyar, gondolták, DE lehet hogy még ezt sem.

Hányingerem volt és van, még jó hogy nem ott élek, csak kijárok dolgozni kb. tanítani őket vagy helyettük megcsinálni a munkát. (Britttttek, abból is az angol fajta.) DE legalább fizetnek érte, persze miközben mögöttem páran kiköpnek.

WLaci 2019.05.13. 12:01:30

Szuperjó cikk, köszi!

s 2019.05.13. 14:02:41

Az ok, amiért az amerikaiak seggre fognak ülni, nem egyszer. A görögök ezt hübrisznek mondták.
"Utoljára, pedig essen szó arról, hogy az amerikaiak, többnyire nagyon respektálják az egyéniséget és próbálják elkerülni, hogy valakit is megsértsenek, még akkor is ha nyilvánvaló képességbeli vagy hozzáállásbeli hiányosságot tapasztalnak a másik részéről."
Ez álca. Az amerikai bunkóság - tisztelet a csekély számú kivételnek - átüt ezen. Szerintem helyesebb konfrontálódni, hogy tisztázódjanaj az álláspontok. Az őszinteség nem bűn. Persze tudom én, hogy ezt a szemléletet az amerikai cégek működése hozza magával. Egyben kell tartani a csapatot, még akkor is ha vannak ostobák, mert azokat viszont olcsón vették fel meg. Business as usual. A gyomrom kifordul, remélem nem baj. Próbálom elkerülni, de alig megy.

s 2019.05.13. 14:07:33

@Che21: Kb. ennyi. Van hurrá optimizmus, és van eredmény. A kettő nem teljesen ugyanaz.

2019.05.13. 14:09:21

Tipikus vállalati bullshit dumák ezek. A Star Wars-beli Yoda mondott ilyet, kb ez is a színvonal, egy olcsó meséé.

s 2019.05.13. 14:13:41

@Narancsos kommunizmus: "Sajnos itthon sokan a diktatúra szellemiségében nőttek fel"
Ja. Mondták is az ötéves tervekre: Yes, we can . . . illetve . . . Да мы можем. Vagy mi a faszom.

s 2019.05.13. 14:16:22

@Sean MacTíre: Néha lehet, hogy a probléma maga az ember. Ezen is eltöprenghetnél kicsit. Csak ezt azért nem lehet mondani, mert azt a NAGY AMERIKAI CÉG vezetése vette fel, olcsóért.

s 2019.05.13. 14:21:51

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "én úgy olvastam az 1984-et"
De minek.

s 2019.05.13. 14:27:25

@Benbe: ++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

s 2019.05.13. 14:29:28

@kolomparlole1114: Nekünk olcsó, de használható munkaerőnk van. Még. Tehát a buzi amerikaiak szerint kellene.

Attilajukkaja 2019.05.13. 14:33:01

Érdekes cikk. De én nem érzem hogy az amerikai politikailag korrektebb kommunikáció naivabb hozzáállást vagy együgyűséget tükrözne. Egyszerűen más a kommunikációs rendszerük, amit tényleg csak az ért meg, aki huzamosabb ideig él az USA-ban. Amikor egy főnök azt mondja a beosztottjának, hogy “Te (alapvetően) egy okos ember vagy és amit ma csináltál az nem volt valami okos tett!”, akkor ő pontosan azt gondolja, amit egy magyar mondana, vagyis hogy az illető tök hülye. A pozitívumot abban látom, hogy úgy ad a beosztottnak egy második esélyt, hogy azt előzőleg nem döngöli a földbe, nem szégyeníti meg. Számomra mindenképpen az amerikai változat a szimpatikusabb és célravezetőbb.

@Sean MacTíre:
"rengeteg kollegam volt aki jol el tudta mondani, mit miert nem lehet megvalositani. Persze meg lehetett."
Ez nagyon jól leírja a magyar hozzáállást. Egy amerikai, ha nem tud megoldani valamit, akkor valami más megoldást keres rá, a magyar pedig csak kifogásokat keres és nyilván talál is.
Mivel senki nem lehet okosabb a magyaroknál, ezért nem is kérünk külső segítséget, mert ciki lenne belátni, hogy a szakmai kudarc csak a mi egyéni kudarcunk. Az amcsik meg ilyenkor szólnak Wernher von Braunnak (@Che21), hogy gyere, segíts a probléma megoldásában. Megfizetünk érte.
Akkor most ki is az arrogánsabb (@Szaktanár) ? Akinek sikerül megoldania egy problémát vagy aki csak rinyál?

Attilajukkaja 2019.05.13. 14:39:04

@Eugene Horse:
"Tipikus vállalati bullshit dumák ezek."
Szerintem még mindig jobbak, mint a magyar vállalati bullshittek. Ha valaki érti az amerikai bullshitt kommunikációt, akkor pontosan érti, miről is van szó. De ehhez ismerni kell az ottani szokásokat, beszédstílust.
Mondok egy példát. Ha egy amerikai valamire azt mondja, hogy "great", akkor az biztosan tetszik neki. Ha azt mondja, hogy "good", akkor nem biztos benne. Ha azt mondja valamire, hogy "interesting", akkor tutira nem tetszik neki. És ezt az USA-ban MINDENKI érti. :o)

s 2019.05.13. 14:48:33

@Attilajukkaja: "Akinek sikerül megoldania egy problémát" Nehéz kérdés. Ugyanis neki NEM SIKERÜLT MEGOLDANIA A PROBLÉMÁT. Odahívott valakit, aki megcsinálta helyette. Ezt mi nem nevezzük megoldásnak, de az amerikai igen. Ez az igaz arrogancia. Más tudásának, javainak, érdemeinek önkényes elvétele, mert ők amerikaiak. Van pénzük, - ne is kérdezd, honnan (rabszolgamunka, emberkereskedelem, egy földrész kirablása, stb.) - tehát megtehetik. Ez egy rablóhorda.

s 2019.05.13. 14:52:32

@Attilajukkaja: Igen, de én nem vagyok amerikai. Nem baj? Ráadásul nem is akarok az lenni. Nekem jó az, hogy magyar vagyok. Már ameddig el nem bassza ezt valaki, bár erre épp elegen pályáznak az amerikaikon kívül is. (Itt, a hazámon belül.)

ételizésítő 2019.05.13. 15:04:19

Nem tudom, milyen alapon akar más nyelvekkel kapcsolatban észt osztani az, aki annyira hülye, hogy a saját anyanyelvén sem volt képes megtanulni írni.

"alapvető angolt már 850 szó elsajátításával is lehet jól használni. Ne feledjük G. W. Bush elnök szókincsét megválasztásakor 400-ra saccolták"
Nem tudom, kik tették ezt, de a csak zárt közösségekben való kommunikációhoz (tanyán csak egymással beszélő emberek) is a 2500-3000 szavas szókincs a minimum. Igaz, ezt nyelvészek állítják, nem a bloggerhez hasonló dilettáns hülyék.

Az amerikai PC-skedő faszságokat meg el kéne felejteni. Hamar.

tyberius 2019.05.13. 15:06:42

Ez nem amerikai, ez yuppiespeak. Az átlag amerikai ugyan optimista, de ezt a stílust legfeljebb a beosztottjaid tolerálják, mert nekik muszáj.

s 2019.05.13. 15:15:05

@ételizésítő: Ne feledkezzünk el arról, hogy G. W. Bush elnökről van szó. Belőle simán kinézem. Nem az a tipikus idegsebész alkat, ha érted, hogyan gondolom.

Attilajukkaja 2019.05.13. 15:25:31

@s:
"Ugyanis neki NEM SIKERÜLT MEGOLDANIA A PROBLÉMÁT. Odahívott valakit, aki megcsinálta helyette. Ezt mi nem nevezzük megoldásnak, de az amerikai igen."
Valóban, mert őket leginkább az eredmény érdekli. Miért baj, hogy szakmailag ennyire céltudatosak?

"Ez az igaz arrogancia. Más tudásának, javainak, érdemeinek önkényes elvétele, mert ők amerikaiak."
Erről szó sincs!! Az én agyamat is elszívták egykor, a legnagyobb örömömre és egyetértésemmel. Mert megbecsülték a munkámat és azt jutalmazták is. Nem csak pénzzel, hanem azzal is, hogy segítették, nem pedig akadályoztatták az előrehaladásomat. Sokat tanultam az ottani munkahelyemen, amit itthon aztán nem igen értékeltek. De ez egy más tészta.
Ott nem ciki se bevándorlónak (migráncsnak), se vendégmunkásnak lenni. A tudásomat ÉN adom el, semmiképp sem önkényesen veszik el.

" Van pénzük, - ne is kérdezd, honnan (rabszolgamunka, emberkereskedelem, egy földrész kirablása, stb.) - tehát megtehetik. Ez egy rablóhorda."
Ebben igazad van. Rablóhorda Oroszország, Kína és sok más nyugat-európai ország is. Annak idején ez így ment, ... és ma is, csak más formában.

"Igen, de én nem vagyok amerikai. Nem baj? Ráadásul nem is akarok az lenni."
Talán kérte ezt valaki tőled? Nem hinném. Nem is értem a kérdésedet.

"Nekem jó az, hogy magyar vagyok. Már ameddig el nem bassza ezt valaki, bár erre épp elegen pályáznak az amerikaikon kívül is. (Itt, a hazámon belül.)"
Ki pályázik arra, hogy elvegye a magyarságodat?????? Erre nagyon kíváncsi lennék.

DR. Smit Pal 2019.05.13. 15:26:02

Az amcsik idiota debil primitiv nepseg, egyaltalan nem kene veluk beszelgetni.

ételizésítő 2019.05.13. 15:28:19

@'it's cool to know nothing':
Igen, egy amerikai ismerősöm (már vagy 15 éve itt él Magyarországon) szokta mondogatni, hogy "in America, neurotic is the new normal".

@Kelly és a szexi dög:
Felejtsétek már el ezt a 400 szót. Alaptalan baromság.

@MAXVAL bircaman közíró:
Talán fület kellene mosnod, és akkor meghallanád, hogy NEM ugyanaz a kiejtésük.

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Hát én ugyan olvastam angolul (akkoriban a brit nagykövetség könyvtárából lehetett kölcsönözni angol irodalmat) is meg magyarul is, nagyjából a címben szereplő időpont környékén, és már nem emlékszem igazán, csak arra, hogy a magyar fordítást elég gyengének találtam. Meg a regényt magát kissé túlértékeltnek.

Attilajukkaja 2019.05.13. 15:35:17

@ételizésítő:
"Nem tudom, kik tették ezt, de a csak zárt közösségekben való kommunikációhoz (tanyán csak egymással beszélő emberek) is a 2500-3000 szavas szókincs a minimum. Igaz, ezt nyelvészek állítják, nem a bloggerhez hasonló dilettáns hülyék."
Nem kellene lehülyézni a blogert, mert nem értesz vele egyet. De G.W. Bush tényleg híres volt arról, hogy még a mi Medgyessy Péterünknél is bénább volt a beszélőképessége. Nagyon sok vicc is született ebből akkoriban az USA-ban. A 400-as szókincs is egyértelműen ezek közé tartozik.

"Az amerikai PC-skedő faszságokat meg el kéne felejteni. Hamar."
Miért? Mi velük a baj? Hogy nem érted, mi rejlik mögötte?

ételizésítő 2019.05.13. 15:36:20

@s:
Ennyi szóval egyszerűen alapszinten sem lehet kommunikálni. Ahhoz kell a 2500-3000 szó.
És GWB azért elvégzett egy egyetemet is.

Azt hiszem, öreg Bushnak volt egy híresen buta alelnöke, Dan Quayle, róla gyűjtöttek is össze egy csomó történetet, de azért ez a 2500-as alapszókincse neki is megvolt, max. olyan szavakkal nem tudott mit kezdeni, ami a latinból jött, és már az átlagos alapszókincsen túl van, mint a pollution:

It isn't pollution that's harming the environment. It's the impurities in our air and water that are doing it.
Ha érdekel, van tőle összegyűjtve pár száz ilyen itt:
www.brainyquote.com/authors/dan_quayle

Attilajukkaja 2019.05.13. 15:39:52

@DR. Smit Pal:
"Az amcsik idiota debil primitiv nepseg, egyaltalan nem kene veluk beszelgetni."
A magyarok sem jobbak náluk, csak kevésbé eredményesek. Amúgy megüzented ezt Orbánnak is?

ételizésítő 2019.05.13. 15:42:32

@Attilajukkaja:
"Az én agyamat is elszívták egykor"
Dehogy is, nem attól vagy buta. :-)
(Bocs, nem lehetett kihagyni. Egyébként bírlak.)

"Ott nem ciki se bevándorlónak (migráncsnak), se vendégmunkásnak lenni."
Nem hát. Csak ha megtudják, hogy migráncs vagy, kitoloncolnak. Meg ők is kerítést építettek a mexikói határon.

"Nem kellene lehülyézni a blogert, mert nem értesz vele egyet."
Ez nem egyet nem értés, hanem dilettáns faszság, amit állít. Meg amit Bushról állítanak is.
Talán Nádasdynak elhiszed, ha nekem nem:
seas3.elte.hu/delg/publications/modern_talking/107.html

Medgyessy egyébként egyáltalán nem beszélt rosszul, egyszer volt egy nyelvbotlása, arra emlékszik mindenki. De a híresen jó szónoknak tartott Orbánnal 2002-ben felmosta a padlót a választás előtti tévés vitában.

ételizésítő 2019.05.13. 15:45:59

@Attilajukkaja:
"Miért? Mi velük a baj?"
Az, hogy egyrészt kifacsarják a nyelvet, másrészt hazugságok, mert attól félnek, miért pereled be majd őket, ha a szemedbe mondják kereken az igazságot. Ez az oka egyedül, nem az, hogy kímélni akarják a beszélgetőpartnert. Ahogy a négert sem lehet már simán blacknek nevezni (ez a mi négerünkkel egyenértékű), de már az Afro-American is sértő, most épp az African American az elfogadott. Még egy ideig, amíg meg nem értik (nem fogják, mert sík hülye az átlag amerikai, a négerek még inkább), hogy nem a szavakon múlik, hogy lenézik-e őket.

Attilajukkaja 2019.05.13. 15:51:15

@ételizésítő:
"Dehogy is, nem attól vagy buta. :-)
(Bocs, nem lehetett kihagyni. Egyébként bírlak.)"
Magas labdát adtam. :o)))))

"ha megtudják, hogy migráncs vagy, kitoloncolnak. Meg ők is kerítést építettek a mexikói határon."
Ez csak az ILLEGÁLIS migráncsokra igaz.

"Ez nem egyet nem értés, hanem dilettáns faszság, amit állít. Meg amit Bushról állítanak is.
Talán Nádasdynak elhiszed, ha nekem nem"
Ám legyen.
Akkor sem kell lehülyézni senkit. Még akkor sem, ha valamiben tévedett. Nádasdy Ádámot amúgy nagyon tisztelem, rendszeresen hallgatom a műsorát a Klub rádióban, amit Kálmán Lászlóval vezet.

"Medgyessy egyébként egyáltalán nem beszélt rosszul, egyszer volt egy nyelvbotlása, arra emlékszik mindenki. De a híresen jó szónoknak tartott Orbánnal 2002-ben felmosta a padlót a választás előtti tévés vitában."
Egyetértek, ... igaz nem emlékszem a vitájukra.

s 2019.05.13. 16:02:46

@Attilajukkaja: "Miért baj, hogy szakmailag ennyire céltudatosak?"
Nem azok. Ha azok volnának, akkor megtanulnák a dolgokat. Szakmailag azok céltudatosak, akiket odahívnak egy problémához. (Nem véletlenül azokat hívják.)

"Ott nem ciki se bevándorlónak (migráncsnak)"
De. trump. Csak éppen anyagilag így jönnek ki jobban. Sosem leszel amerikai. Egy lenézett seggfejnek tartanak, még ha nem is mondják. Mert megcsinálod azt, amihez ők nem értenek, töredék pénzért.

"Talán kérte ezt valaki tőled?"
Igen. A bejegyzés írója. Nem fogok így gondolkodni, és így viselkedni, mert nem ezt tartom helyesnek.

"Ki pályázik arra, hogy elvegye a magyarságodat??????"
orbán. Hazaárulónak tart, csak mert más a véleményem, mint az övé.

Attilajukkaja 2019.05.13. 16:05:11

@ételizésítő:
"Az, hogy egyrészt kifacsarják a nyelvet, másrészt hazugságok"
Nem facsarnak ki semmit, csak a magyar fülnek tűnik úgy, mert mi más kommunikációhoz vagyunk szoktatva.

"attól félnek, miért pereled be majd őket, ha a szemedbe mondják kereken az igazságot."
Ebben van valami, mert ami az egyik embernek igazságnak tűnik, az jogilag megkérdőjelezhető a másik szemszögéből. Szerintem ezzel nincs semmi baj. Ők még komolyan veszik a jogot.

"Ez az oka egyedül, nem az, hogy kímélni akarják a beszélgetőpartnert."
Megismétlem, nem kíméletről van szó, hanem egy más kommunikációs kultúráról. Nem azonnal döngölik földbe az "áldozatot", de az pontosan érti, hogy miről van szó. Adnak vagy nem adnak neki egy második esélyt a javításra, de ha adnak, azt az érintett pontosan érti. Ezt csak akkor érti, tudja értelmezni az ember, ha ott dolgozott egy pár évet.

"már az Afro-American is sértő, most épp az African American az elfogadott."
Nálunk meg romának kell nevezni a cigányt. És?

"Még egy ideig, amíg meg nem értik (nem fogják, mert sík hülye az átlag amerikai, a négerek még inkább), hogy nem a szavakon múlik, hogy lenézik-e őket."
A magyarok többsége is sík hülye. A szavak, kifejezési módok meg mindig egy adott kultúra termékei. Aki nem ismeri, az nem is érti. És ez vonatkozik a kínai, japán, orosz vagy angol kultúrára is.

s 2019.05.13. 16:10:03

@ételizésítő: "És GWB azért elvégzett egy egyetemet is."
Elég jól sikerült neki lepleznie. Egyébként leszarom. Nem az egyetemi végzettség tesz okossá, hanem az okosság révén jutsz egyetemi végzettséghez. Talán. Bár az utóbbi időkben nyilván ez is megváltozott, azért régen még így volt.

s 2019.05.13. 16:14:05

@Attilajukkaja: "Amúgy megüzented ezt Orbánnak is?"
Zsák a foltját.

Attilajukkaja 2019.05.13. 16:18:36

@s:
"Nem azok. Ha azok volnának, akkor megtanulnák a dolgokat."
Meg is tanulják.

"Szakmailag azok céltudatosak, akiket odahívnak egy problémához. (Nem véletlenül azokat hívják.)"
A probléma megoldásában rejlik az amcsik céltudatossága. Szakmai alapon.

"De. trump. Csak éppen anyagilag így jönnek ki jobban."
Trump csak az illegális bevándorlókat akarja megállítani. A legálisan bejövőket örömmel ünnepli, hiszen 3 feleségéből 2 is az.

"Sosem leszel amerikai. Egy lenézett seggfejnek tartanak"
Ez nagyon nem igaz!!!!! Ha valamit leteszel az asztalra, akkor nagyon is amerikaivá válhatsz. Már csak azért is, mert akik ezt elbírálják, azok is bevándorlók.

"A bejegyzés írója. Nem fogok így gondolkodni, és így viselkedni, mert nem ezt tartom helyesnek."
A blogger azt kérte volna tőled, hogy add fel a magyarságodat? Mégis hol?
És nem kell úgy gondolkodnod, mint egy amcsi. Miért kellene?

"Ki pályázik arra, hogy elvegye a magyarságodat??????"
orbán. Hazaárulónak tart, csak mert más a véleményem, mint az övé."
Ebben egyetértünk. Szörnyű állapot, ...
De ennek semmi köze az amerikai kommunikációs kultúrához. Ők nem akarják rád erőltetni a sajátjukat, nem is foglalkoznak vele.

gigabursch 2019.05.13. 16:29:12

Ez hasznos volt. Köszönöm

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2019.05.13. 16:32:57

Érdekes, négy és fél évet éltem és dolgoztam Amerikában és a felvetett összes problémásnak ítélt kommunikációs jelenség egyikével se találkoztam. Ez persze múlhat az én figyelmetlenségemen vagy felületességemen is, de szerintem erősen túldimenzionált és hatásvadászóan túlzó a leírás.

ételizésítő 2019.05.13. 16:34:32

@Attilajukkaja:
A migráncs az mind illegális. A legális az bevándorló vagy munkavállaló.

"Ők még komolyan veszik a jogot."
Ők pont nem komolyan veszik a jogot, hanem visszaélnek vele.
Elég nevetséges a jog komolyan vételének venni azt, ha leforrázod magad a kávéval, mert béna vagy, és erre beperelheted a céget, amelyiktől a kávét vetted, mert forró volt a kávé, és erre nem figyelmeztettek.

"Nálunk meg romának kell nevezni a cigányt."
A hülyébbek. Beszélgettem erről jó pár cigány zenésszel (nem cigányzenésszel, bár volt köztük az is), ők nem szeretik a romát. Talán őket is meg kellett volna kérdezni. Egyébként a rasszisták nevezik őket így, mert aki nem az, az nem érzi sértőnek a cigányt, ahogy a lengyelek esetében sem polakot, az olaszok esetében italjánót, az osztrákok estében ösztreihert, a finnek esetében szuomalajnent mondasz magyarul. Csak azoknál használják a saját nevet, akiknél félnek, hogy valamiért rasszistának vagy egyéb módon faj- vagy népgyűlülőnek tartják őket - azok, akik valójában azok, csak ezt rejtegetni akarják.
Ezért nem néger egyeseknél a néger, nem buzi a buzi, vagy épp roma a cigány és számi a lapp. Akik ezeket a neveket használják (illetve az első kettőt nem használják), azoknak kellene alapos önvizsgálatot tartaniuk, mert valamit takargatni akarnak.

@s:
Nem azt mondtam, hogy okos, hanem azt, hogy a 400 szónál legalább egy nagyságrenddel többre volt szüksége.

drover(fanyul társa) 2019.05.13. 16:36:32

Ez a magyar átok. Ha elmegy egy országba, rögtön az ott élő nép tagjává akar válni görcsös nyelvtanú beszéddel, bizonyítani akarja hogy ő pirézebb az ott élő pirézeknél. Egy amerikai ha ide jön, eszébe nem jutna izzadtan magyarkodni, Kazinczyt überelő míves nyelvtudással erőlködni. Beszél ahogy tud, "oszt jó- napot. 30 évvel ezelőtti németországi debütálásomnál én is abba hibába estem hogy minden mondat után megkérdeztem jól mondom -e. A kollégák egy darabig vigyorogtak, aztán egyik közvetlen - később jó barátommá lett - munkatársam közölte hogy ne erőlködjek, jön az majd magától egy idő után, ők megértik így is mit akarok mondani. Amúgy meg német nyelvből ő az iskolában úgy elégséges - közepes szinten karistolt, úgy hogy no para. Na onnantól megszabadultam a gátlásoktól.

Attilajukkaja 2019.05.13. 16:47:20

@ételizésítő:
"A migráncs az mind illegális. A legális az bevándorló vagy munkavállaló."
Ezen jót nevettem. A migráns csak Orbán retorikájában egyenlő a gonosszal. A magyar migránsokkal miért nem foglalkozik senki?

"Elég nevetséges a jog komolyan vételének venni azt, ha leforrázod magad a kávéval, mert béna vagy, és erre beperelheted a céget, amelyiktől a kávét vetted, mert forró volt a kávé, és erre nem figyelmeztettek."
Tényleg vannak ilyen extrém esetek, amik bekerülnek a hírekbe. Ezek tényleg nevetségesek. De ott nem élnének vissza azzal, hogy a saját maguk által önkényesen hozott törvényeiket is áthágják.

"Beszélgettem erről jó pár cigány zenésszel (nem cigányzenésszel, bár volt köztük az is), ők nem szeretik a romát."
A cigány társadalom sem egységes nálunk, ezért vannak, akik elutasítják ezt a becsmérlő elnevezést. Mert a nyelvünkben nem sok jó fűződik a cigányokhoz.

"Egyébként a rasszisták nevezik őket így"
Ezt te sem gondolod komolyan!

"Csak azoknál használják a saját nevet, akiknél félnek, hogy valamiért rasszistának vagy egyéb módon faj- vagy népgyűlülőnek tartják őket"
Ezt miért gondolod?

"Ezért nem néger egyeseknél a néger, nem buzi a buzi, vagy épp roma a cigány"
Nem, nem ezért, hanem azért mert ezek az elnevezések történelmi becsmérlő tartalommal bírnak.

Macropus Rufus 2019.05.13. 16:50:36

@MAXVAL bircaman közíró:
"Azaz az az európai szakértő, az amerikai meg jó mesterember. "
pötyet árnyaltabb a kép. Akik pörgetik az amcsi ipart azok 70-80%-ban bevándorlók, vagy azok leszármazottai (indiai, európai stb.) Szóval a kép az úgy néz ki, hogy az echte jenki az semmihez sem ért már, csak van lóvéja. Kb. mint az araboknál. Azok sem értenek semmihez csak van pénzük és így meg tudják venni a szakértelmet és a tudást.

Macropus Rufus 2019.05.13. 16:56:42

@ételizésítő:
"A migráncs az mind illegális. A legális az bevándorló vagy munkavállaló."
Látom müxik az agymosás. Már a fogalmakkal sem vagytok tisztában (bár lehet nem is voltatok soha)

Migráns szó jelentése: egy területről elvándorló, illetve más országba betelepülő ember.
Emigráns: politikai okokból hagyja el a hazáját (pl. diszidál vagy mi)

Összegezve: a világban legalább 500.000 migráncs magyar él és jó pár ezer emgiráncs is. És ugye a Gondolt újra a vezéred meglátásait, mert eléggé gáz, hogy a megállapításod szerint a külföldön élő és dolgozó honfitársaink illegális bevándorlók... Remélem a srácod is köztük van :p

sírjatok 2019.05.13. 17:18:08

@Szaktanár: "így több mint 7 évvel azután, h elhagytam mo-t. csak segítségképpen, h ne égesd magad nagyon, mi itt londonban is igyekszünk megoldani a dolgokat, én nem kifogásokat keresni,"

Brexittel mi is van, azt is jól megoldottátok :D

Szaktanár 2019.05.13. 17:50:40

@sírjatok: a brexit politikai ügy. a politikusok meg itt sem okosabbak, vagy gátlástalanabbak, mint amerikában (trump), vagy éppen mo-n (orbán). nyilvánvalóan nem rájuk céloztam, nem gondoltam volna, h lesz olyan ember, aki számára ez nem világos, de én mindig túlértékelem az embereket. aztán mindig jön vki, aki rávilágít, h mekkora hiba. ezúton neked köszönöm, h felvállaltad a szerepet.

ételizésítő 2019.05.13. 17:53:27

@Attilajukkaja:
Aki legálisan megy másik országba, az nem migráns. Kár, hogy egyesek ezt nem képesek felfogni. Az EU-n belül a tagállamok lakóinak szabad mozgás van (kb. mintha Amerikában mennél egyik államból a másikba állampolgárként). Másoknak viszont nincs. És ez nagyon helyes így.

Miért lenne a cigány becsmérlő elnevezés?
Ez egy nép neve. Pont úgy, ahogy az olaszoké olasz vagy a németeké német.
Más kérdés, hogy ennek a népnek a fiai elég sokat tettek azért, hogy a cigány mint jelző negatív csengésű legyen. De 1-2 évtized után a roma is az lesz. Nem a néven kell változtatni, hanem a viselkedésükön.

De, komolyan gondoltam. Azért használják így, mert lelkiismereti problémáik vannak, és azt akarják ezzel takargatni.

"Ezt miért gondolod?"
Nem gondolom, látom. Nézz körül a világban. A németeket miért nem nevezik dojcsoknak? A lengyeleket polákoknak? Stb., a sor hosszan folytatható.

"ezek az elnevezések történelmi becsmérlő tartalommal bírnak"
Hazugság. Ezek mind semleges elnevezések. 30 évvel ezelőttig, a nagy amerikai PC-skedés beszivárgásának kezdetéig senkinek semmi baja nem volt velük.

@Macropus Rufus:
Ha sík hülye vagy - és láthatóan az vagy -, legalább ne akarj észt osztani, baromka.
Tanulj, ökör még lehet belőled. Más nemigen.

Attilajukkaja 2019.05.13. 17:57:13

@Macropus Rufus:
"Migráns szó jelentése: egy területről elvándorló, illetve más országba betelepülő ember.
Emigráns: politikai okokból hagyja el a hazáját (pl. diszidál vagy mi)"
Egyetértek, de azt nem tudtam, hogy az emigráns ezt jelenti. Tényleg csak politikai okokból lehet emigrálni?
Én úgy tudom, hogy emigráns az, aki véglegesen kitelepül, imigráns pedig az, aki betelepül. Rosszul tudom?

@sírjatok:
"Brexittel mi is van, azt is jól megoldottátok"
Nem a londoniakon múlott, és főleg nem a szavazattal nem rendelkező k-európai migránsokon.

Attilajukkaja 2019.05.13. 18:13:19

@ételizésítő:
"Aki legálisan megy másik országba, az nem migráns."
Sajnos ezt rosszul tudod.

"Az EU-n belül a tagállamok lakóinak szabad mozgás van (kb. mintha Amerikában mennél egyik államból a másikba állampolgárként). Másoknak viszont nincs. "
Országon belül is van migráció, például kelet-Magyarországról nyugatra. Kevered a migráció fogalmát az illegális migrációval.

"Miért lenne a cigány becsmérlő elnevezés?"
Ez történelmi örökség. Ha azt mondod, hogy valaki cigánykodik, az semmi jót nem jelent. Vagy te nem így látod.

"Ez egy nép neve"
Próbáltam elmondani, hogy ez a nép sem egységes, még nyelvük sem az. Az oláh cigányok nyelvén a „rom” oláh cigány férfit jelent, a roma ennek a többes száma. A beások pedig – akiknek más a nyelvük – jogosan mondják, hogy „én cigány vagyok, nem roma!.
Szóval nem mindegy, kit nevezel cigánynak és kit romának. Csak hát a többségi társadalom erről nem nagyon tud, mert lenézik a cigányokat/romákat. Nem érdekli őket.

" Nem a néven kell változtatni, hanem a viselkedésükön."
Biztos vagy abban, hogy ez CSAK rajtuk múlik, vagy a többségi társadalmon is?

" A németeket miért nem nevezik dojcsoknak? A lengyeleket polákoknak? Stb., a sor hosszan folytatható."
De így nevezik őket sok országban. Na és? Az USA-ban például a a rendörvicceket mind a polákokkal helyettesítik.

"Hazugság. Ezek mind semleges elnevezések."
Ez a te véleményed. At enyém meg más.

"30 évvel ezelőttig, a nagy amerikai PC-skedés beszivárgásának kezdetéig senkinek semmi baja nem volt velük."
A cigányokat és a romákat is megkérdezted erről????? Nem biztos, hogy egyetértenének veled.

kolomparlole1114 2019.05.13. 20:03:11

@darlacko: Félgyarmat, aha... Te is beszoptad a fideszpropagandát, és túl sok dizájnerdrogot fogyasztottál rá, talán Habony Árpikával is felszippantottál 1-2 csík kokót. Ezt úgy hívják hogy szabadság. A félgarmat az az ahova a KISZ titkár gazdád, Viktorescu KISZ titkár akarja visszakormányozni az országot, a CCCP kötelékébe, a "ruszkik haza!"-t úgy értelmezi hogy "ruszkik gyertek haza!".

kolomparlole1114 2019.05.13. 20:07:47

@darlacko: "Észak-Korea hegyes-völgyes terület, brutálisan hideg telekkel. Oda nem lehet bemasírozni csak úgy"

Márpedig egész jól sikerült már 53-ban is, csak a ruszki-kínai intervenció szorította vissza a mai határra az ENSZ csapatokat.

A golyószóó meg a bunker édeskevés a szőnyegbombázás ellen, ezt már a tálibok is tudják. Az ékoreai hadsereg csak számban nagy, erőben nem. 50-es évek vackai vs 21. század.

kolomparlole1114 2019.05.13. 20:09:19

@MAXVAL bircaman közíró: Akkor is jobb ha előre tudod hogy le lesz szarva, mintha csak utólag derül ki.

kolomparlole1114 2019.05.13. 20:13:02

@darlacko: Te vagy teljesen eltévedve. Az ékoreaiak nem a saját partjukat akarják elérni rakétával, hanem az amerikait, csak épp nem jut túl az 1. fókán a cucc. Az meg kevés hogy a szomszédos Szöult lebombázzák, válaszul garantált és teljes megsemmisítést kapnak.

kolomparlole1114 2019.05.13. 20:56:48

@ételizésítő: "Ez egy nép neve. Pont úgy, ahogy az olaszoké olasz"

Az olasz eredetije a vlaszi, ami azt jelenti hogy (romanizált) kívülálló. A germánok használták a környező római birodalom népeire. Ez a többes számú alak, az egyes száma a vlah, azaz oláh. Az olaszok mégse nyígnak ellene, az oláhok meg igen. :)

kolomparlole1114 2019.05.13. 20:58:10

@Attilajukkaja: "Ha azt mondod, hogy valaki cigánykodik, az semmi jót nem jelent."

Erről csakis ők tehetnek. Olaszliszkán se a rasszista magyarok rugdosták halálra Szögi tanár urat, hanem a büdös cigányok. Talán nem kéne állatként viselkedniük, akkor nem lenne irányukba UTÓítélet.

John Brennan 2019.05.13. 21:06:45

Sajnos ezek hülyeségek, semmi köze az angolhoz, vagy a magyarhoz. Bush elnök 400 szavas szókincse szintén mítosz, meg az, hogy 1000 szóval lehet érdemi párbeszédet folytatni.
Az amerikaiak ugyanúgy használják a tryt, mint mi.

Billy Hill 2019.05.13. 23:18:29

@Online Távmunkás: Reménykedtem - valóra vált. :-) Mondjuk már harmadik kommentnek vártam, de a késést tudjuk be az Ep VIII káros hatásának...

ételizésítő 2019.05.14. 02:10:59

@Attilajukkaja:
Bocs, de ostobaságokat beszélsz. Migránsügyben (nincs olyan a magyarban, hogy emigráns meg imigráns) és cigányügyben is.
Amit meg a cigány népnévhez kötődő negatívumokról már írtam: nem a névvel, a néppel van a baj, ők tehetnek róla, hogy negatív a cigány népnév csengése (egész Európában). Pár év alatt a romáé is az lesz, mert úgy viselkednek.
Nincsenek romák és cigányok, egy nép, kb. mintha azt mondanád, hogy a Dunántúlon nem magyarok laknak. A különbség annyi, hogy a beásoknak román az anyanyelvük minden országban, míg az oláhoknak annak az országnak a nyelve, ahol élnek, nagyon kevesen beszélnek közülük oláh cigány nyelven. Egy szerbiai meg egy magyarországi oláh cigány nem nagyon értené meg egymást "oláh cigány" nyelven beszélve, mert csak az alapszavaik azonosak, az újabb szavakat mindegyik az adott ország nyelvéből vette, ahol él, csak oláh cigány ragokkal látja el.

"Ez a te véleményed. At enyém meg más."
Szerencsére nem vélemény kérdése. Amiket írtam, azok tények. Elvakult vagy, mint egy fideszes.

"De így nevezik őket sok országban."
Sehol nem nevezik őket így. Még a velük rokon nyelvű népek sem így, csak (a lengyeleket) hasonlóan, a németek esetében még ez sem áll meg.

"A cigányokat és a romákat is megkérdezted erről????? Nem biztos, hogy egyetértenének veled."
Te csak írsz, olvasni nem szoktál? Igen, kérdeztem, cigány népzenészeket és egyszerű cigány embereket is. Ők nem szeretik, ha romának hívják őket, ez max. a Fidesz-holdudvarba tartozó, Farkas Flórián-féle díszcigányok szerint van jól. A magyarországi cigányoknak egyébként 10%-a sem beszéli semelyik cigány nyelvjárást, 90%-nál több számára a magyar az egyetlen nyelv, amit beszélnek.

@kolomparlole1114:
Mondjuk Afganisztánban nem az amcsik állnak nyerésre. Hiába vannak a táliboknak 60 éves fegyvereik, szemben a legmodernebb technikával.
De kicsit hibás a tudásod Koreát és az 50-es éveket illetően is.

Ez a vlah-vlaszi nem hangzik valami latinosan. Nézz még ennek utána.

ételizésítő 2019.05.14. 02:13:30

@Attilajukkaja:
Mellesleg Magyarországon beások igen elenyésző számban vannak, és ők sem cigánynak hívják magukat az anyanyelvükön. Ez elég szánalmas botladozás volt, amit itt érvelésnek szántál.

gigabursch 2019.05.14. 07:46:29

@Attilajukkaja:
A cigányság az nem egy nép, egy nemzet neve, hanem egy népesség csoporté. (épp ezért értelmezhetetlen a nemzetiség az esetükben számomra)
Ahogy a néger vagy az indián sem egy nép neve, hanem egy népességcsoporté.
Innentől kezdve, hogy az egyik nem érti meg a másik anyanyelvét (ha nem akarja) és hogy magát hogy hívja - szerintem érdektelen.

Attilajukkaja 2019.05.14. 12:30:03

@kolomparlole1114:
"Erről csakis ők tehetnek."
Ez nagyon valószínű.

"Olaszliszkán se a rasszista magyarok rugdosták halálra Szögi tanár urat, hanem a büdös cigányok."
Viszont a rasszista magyarok lövöldözték agyon a cigányokat vagy 10 éve. Mindkét oldalon vannak ilyen "büdös" vadbarmok.

"Talán nem kéne állatként viselkedniük, akkor nem lenne irányukba UTÓítélet."
Akit állati sorban tartanak, az előbb-utóbb úgy is viselkedik.

@ételizésítő:
"Bocs, de ostobaságokat beszélsz. Migránsügyben (nincs olyan a magyarban, hogy emigráns meg imigráns) és cigányügyben is."
Ostobaság, mert te másképp tudod?
Nem nehéz utánanézni a migráns szó jelentésésnek. A Wikiszótár pl. ezt írja: "migráns (főnév)
Lakóhelyét megváltoztató személy; egy területről elvándorló, illetve más országba betelepülő ember.
Az Európai Unión belül nincs semmi akadálya a migránsok mozgásának. A gazdaságilag fejlettebb területeken a migráns más országokból betelepülő embert jelent."

"nem a névvel, a néppel van a baj, ők tehetnek róla, hogy negatív a cigány népnév csengése (egész Európában)."
Látom, nem értetted meg, amit mondtam. A cigányok között is megkülönböztetik a romát és a cigányt, mert két különböző társaságról van szó, két különböző nyelvhasználattal.

"Pár év alatt a romáé is az lesz, mert úgy viselkednek."
Ha neked úgy tetszik, akkor biztosan az lesz. De hogy jön ez a poszt témájához?

"Nincsenek romák és cigányok"
Megint tévedsz.

"Elvakult vagy, mint egy fideszes."
A vitapartnerek akkor kezdenek el személyeskedni, amikor kifogynak a valódi érvekből!!!!!!

"Sehol nem nevezik őket így. Még a velük rokon nyelvű népek sem így, csak (a lengyeleket) hasonlóan, a németek esetében még ez sem áll meg."
Megint tévedsz. Amerikában sokan ismernek német recepteket ezen a néven. :o))))

"kérdeztem, cigány népzenészeket és egyszerű cigány embereket is. Ők nem szeretik, ha romának hívják őket"
Nyilván azért, mert nem romák, hanem cigányok. Arról is eszedbe jutott megkérdezni őket, hogy miért nem szeretik? Más cigányok meg miért ragaszkodnak a roma elnevezéshez?

"A magyarországi cigányoknak egyébként 10%-a sem beszéli semelyik cigány nyelvjárást, 90%-nál több számára a magyar az egyetlen nyelv, amit beszélnek."
A statisztikákat nem ismerem. Belinkelnéd a forrásodat? Amúgy valóban felejtődnek a nyelvjárásaik, amit én sajnálatosnak találok.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.05.14. 14:38:07

@Emberi Erőforrás:

"Szerintem te égeted magad azzal, hogy mekkora királynak tartod magad."

Kicsim, attól, hogy te hülye vagy valamihez, én még nem tartom magam semekkora királynak. :) Ahogy te sem leszel király attól, hogy értesz valamihez, amihez én nem. Csak én ezért még nem vádollak téged nagyképűséggel.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.05.14. 15:03:16

@Attilajukkaja:

"Akit állati sorban tartanak, az előbb-utóbb úgy is viselkedik."

Ők saját magukat tartják állati sorban. Legalábbis jelentős részük, mert azért náluk is megjelentek az igényesebb életmódot folytatók.

"Ha azt mondod, hogy valaki cigánykodik, az semmi jót nem jelent. Vagy te nem így látod."

Meg fogsz lepődni, de épp pár napja hallottam az egyik cigány barátnőmtől a "magyarkodik" szót. Egészen pontosan elmesélte, őneki mondták más cigányok, hogy ne magyarkodjon már. A magyarkodni szót abszolút pejoratív értelemben mondták neki, és azért kapta meg a feddést, mert nem tetszett a többieknek, hogy szerintük túl gyakran mos kezet.

Amúgy a magyar szót a cigányok sem pejoratív értelemben használják. Parasztnak szokták nevezni a magyarokat, amikor lekicsinylően beszélnek rólunk (ezt nem úgy értik, mint amikor valakit mi leparasztozunk).

Attilajukkaja 2019.05.14. 15:48:07

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"Ők saját magukat tartják állati sorban."
Ezzel szokta mentegetni magát a többségi társadalom.

"azért náluk is megjelentek az igényesebb életmódot folytatók. "
Valóban. De nagyon nehezen jutnak el odáig. És most nem a Farkas Flóriánokról beszélek, hanem a tisztességes munkából élő cigányokról.

"Meg fogsz lepődni, de épp pár napja hallottam az egyik cigány barátnőmtől a "magyarkodik" szót."
Tényleg sok magyarkodó van ma nálunk! :o)

"őneki mondták más cigányok, hogy ne magyarkodjon már. A magyarkodni szót abszolút pejoratív értelemben mondták neki, és azért kapta meg a feddést, mert nem tetszett a többieknek, hogy szerintük túl gyakran mos kezet. "
Szomorú. De elhiszem, hogy nehéz kilógni a sorból, a többiek ezt nem nézik jó szemmel. Mint nálunk pl. az NGO-kat vagy az emberi jogvédőket.

"Amúgy a magyar szót a cigányok sem pejoratív értelemben használják. Parasztnak szokták nevezni a magyarokat, amikor lekicsinylően beszélnek rólunk"
Hát igen.

Attilajukkaja 2019.05.14. 15:53:11

@gigabursch:
"A cigányság az nem egy nép, egy nemzet neve, hanem egy népesség csoporté. (épp ezért értelmezhetetlen a nemzetiség az esetükben számomra)"
OK. De nem egy homogén csoport, ezért különítik el magukat egymástól. Nincs ezzel semmi baj, de megmagyarázza, hogy némely roma miért nem hívja magát cigánynak, illetve egyes cigányok miért ne szeretik a roma elnevezést.

"Ahogy a néger vagy az indián sem egy nép neve, hanem egy népességcsoporté."
Igen! Pontosan.

"Innentől kezdve, hogy az egyik nem érti meg a másik anyanyelvét (ha nem akarja) és hogy magát hogy hívja - szerintem érdektelen."
Neked biztosan az, de egy blackfoot indián nem biztos, hogy így érez egy navajo iránt. Ők egymás között nagyon is megkülönböztetik magukat.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.05.14. 17:46:25

@Attilajukkaja:

"Ezzel szokta mentegetni magát a többségi társadalom.
"

Ettől még igaz, és nem is mentegetőzés. Ha fáj neked az igazság, arról nem az igazság tehet.

"De nem egy homogén csoport, ezért különítik el magukat egymástól. "

Ez még hagyján, de egymás között is rasszisták, ha nem is annyira durván, mint a magyarokkal szemben. Leginkább a köszörűsöket nézik le, utánuk következnek a beások, majd az oláh cigányok. A hierarchia tetején meg az ún. romungrók állnak.

"Tényleg sok magyarkodó van ma nálunk! :o)"

Szóval akkor te is cigány vagy. Sebaj, jó tudni, hogy néha mosol kezet.

"Mint nálunk pl. az NGO-kat vagy az emberi jogvédőket. "

Látom, nálad megint beakadt a lemez.

Attilajukkaja 2019.05.14. 18:53:21

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Ettől még igaz, és nem is mentegetőzés. Ha fáj neked az igazság, arról nem az igazság tehet. "
Na ne már! Mindig ezzel az arrogáns, lekezelő hozzáállással jössz. Nem unod még?

"egymás között is rasszisták"
Ez igaz!

"Szóval akkor te is cigány vagy. Sebaj, jó tudni, hogy néha mosol kezet."
Fantasztikus a logikád! Tudod mit? Akváriumom is van. Na ehhez mit szólsz?

"Látom, nálad megint beakadt a lemez."
Sajnos vannak megoldatlan problémák. Persze meg lehet próbálni nem beszélni róluk.

kolomparlole1114 2019.05.14. 20:04:00

@ételizésítő: "Ez a vlah-vlaszi nem hangzik valami latinosan. Nézz még ennek utána."

Miért is kéne latinosan hangzania, ha egyszer GERMÁN?

kolomparlole1114 2019.05.14. 20:06:40

@ételizésítő: "De kicsit hibás a tudásod Koreát és az 50-es éveket illetően is."

Ez most egy beismerés akart volna lenni tőled, hogy ehhez se értesz jobban mint a többi történelmi tényhez?

kolomparlole1114 2019.05.14. 20:14:49

@ételizésítő: Igazából cigánynak egyik se hívja MAGÁT, ahogy mi se hungariannak, mivel ez egy görög szó, az atsziganosz, azaz kívülálló, érinthettlen.

Hívják még őket gypsynek, gitannak, magyarosan meg dzsipónak, ami meg abból a tévhitből származik hogy egyiptomból jöttek - (e)gyptian.

De ezek egyik se saját maguk által kitalált elnevezések, max elfogadták őket, mint pl. az Országos Cigány Önkormányzat esetében. Mint mi a hungariant (ami meg nem a hunokból, hanem az onogurból származik).

kolomparlole1114 2019.05.14. 20:24:20

@Attilajukkaja:

"Viszont a rasszista magyarok lövöldözték agyon a cigányokat vagy 10 éve."

Úristen, egyszer az életben a gazdatest visszaütött az élősködőknek, most mi lesz, felháborító... De leginkább az hogy még mindig megtehetik, még mindig hagyjuk.

"Mindkét oldalon vannak ilyen "büdös" vadbarmok."

De csak akkor amikor épp két oldalról fog körbe a "nem hiába született" horda...

"Akit állati sorban tartanak, az előbb-utóbb úgy is viselkedik."

Ki tartja ezeket bármiben is? Mármint saját magukon kívül? Ki akadályozza meg hogy verekedés helyett tanulni járjanak az iskolába? Hogy öregezés, kábelégetés, késelés, lopás, rablás helyett elmenjenek dolgozni? Pisztolyt nyomnak a fejükhöz??? Faszt! Egyszerűen csak nem akarnak, büdös nekik a munka, pláne ha ingyenélésből, gyerekgyártásból is meg lehet él(ősköd)ni. Ezt kéne beszűntetni végre. Ha csak munkából tudnák eltartani magukat, az állati részük éhen döglene, a maradék meg megtanulna dolgozni.

Az nem mentség hogy "szegények" (azért fuxra, BMW-re a putriban is futja, csak villanyszámlára nem), fehérből is van szegény, nem is kevés, mégse a gyilkolás, kifosztás a magyarok életpálya modellje.

kolomparlole1114 2019.05.14. 20:29:05

@Attilajukkaja: "Ezzel szokta mentegetni magát a többségi társadalom."

Legalábbis az okosabbja, aki tudja hogy a tények azok tények, akkor is ha egyesek szeretik sajnáltatni magukat, meg mindenki mást hibáztatni, hogy a mások elnyomják őket. Az ufók, a háttérhatalom, a magyarok... Mindenki más hibás, csak saját maguk nem. Hiszen az autópályán is mindenki szembejön...

gigabursch 2019.05.14. 21:35:18

@Attilajukkaja:
Nem megy neked a gyűjtőfogalom értelmezése.
Sebaj. Majd kinövöd.

gigabursch 2019.05.14. 21:44:55

@kolomparlole1114:
Ez jól hangzik, bár engem nem győzött meg.
Ugyanis a v és az U hsnfskak a latin írásban elég sokáig megegyezett.
Olvasd úgy hogy ulah. Máris ott vagy az oláh akaknál.

gigabursch 2019.05.14. 21:49:08

@Attilajukkaja:
A cigánygyilkisságok című bírósági katyvasz pont annyira meggyőző mint Budaházy, a körúti robbantó vagy épp Táncos Gábor vagy móri ítélethozatalok.
Egyszerűen a rendőrségi és ügyészségi munka innen nézve egy kalap szart nem ér.

gigabursch 2019.05.14. 21:50:31

@gigabursch:
Nem beszélve a baráti tűzben lelőtt rendőrt, ami két éve próbálnak rávarrni Gyökösre. Sikertelenül.

kolomparlole1114 2019.05.14. 22:10:05

@gigabursch:

www.nyest.hu/hirek/olaszok-es-lengyelek-honnan-jonnek

"A szó egyébként a germánból ered, ahol ’idegen’ jelemtésű volt, de már a germánok is használni kezdték népnévként, újlatin vagy (romanizált) kelta szomszédaikra használva. Ennek köszönhető, hogy Európában több nép elnevezése is e szóból ered, például a Welsh ’walesi’ vagy a vallon is."

gigabursch 2019.05.15. 08:18:11

@kolomparlole1114:
Köszönöm. Érdekes amit belinkeltél.
Továbbra sem győzött meg.
:-/

gigabursch 2019.05.15. 10:57:40

@Dedi Cool

Csak annyit tennék hozzá, hogy a magyar nyelv a "de" szócskán kívül ismeri még az alábbi szavakat:

- bár
- ámbár
- habár
- mindemellett
- azonban
(így hirtelen)

Angolból nem vagyok ilyen szinten büfé, hogy a fenti szavak pontos megfelelőjét tudjam, viszont megmondom őszintén nem is feltételezem a jenkikről - hát még az afroamerikaiakról -, hogy ki tudnák magukat ilyen szavakkal normálisan fejezni.

Valahogy úgy vagyok ezzel, mint a jól ismert sétálos verssel.

Attilajukkaja 2019.05.16. 10:28:02

@kolomparlole1114:
"Úristen, egyszer az életben a gazdatest visszaütött az élősködőknek"
Úgy érted, hogy a magyar többség fenntartja őket anélkül, hogy bármi haszna lenne belőle? Akkor miben különbözik az ember az állattól vagy a növénytől? És ez a gondolatmenet mennyiben számít keresztényinek? Azt öl meg az ember, akit akar?

"De leginkább az hogy még mindig megtehetik, még mindig hagyjuk."
Mármint a cigányok legyilkolását?

"Ki tartja ezeket bármiben is? Mármint saját magukon kívül?"
Akik nem ők, saját maguk.Szerintem senki nem tett semmi érdemlegeset a cigányság felzárkóztatásáért a rendszerváltás óta.

"Ki akadályozza meg hogy verekedés helyett tanulni járjanak az iskolába?"
Fóleg a hiányos oktatás, a szegregáció, a munkanélküliség, az előítéletek, stb.

"Egyszerűen csak nem akarnak, büdös nekik a munka, pláne ha ingyenélésből, gyerekgyártásból is meg lehet él(ősköd)ni."
Igen, ez a kormánypropaganda. De ha valamelyikük tovább akar tanulni vagy rendes munkahelyet keres, akkor vért izzad, hogy felvegyék.

"Ha csak munkából tudnák eltartani magukat, az állati részük éhen döglene, a maradék meg megtanulna dolgozni."
Ahhoz munkát is kellene adni nekik.

"Az nem mentség hogy "szegények" (azért fuxra, BMW-re a putriban is futja, csak villanyszámlára nem)"
Csak a kivételezetteknek jut, ahogy a nem cigányok köreiben is. Minden népcsoportban találsz ilyeneket.

"mégse a gyilkolás, kifosztás a magyarok életpálya modellje."
A kifosztást nagyon is azzá tették a közelmúltban!

"Legalábbis az okosabbja, aki tudja hogy a tények azok tények, akkor is ha egyesek szeretik sajnáltatni magukat, meg mindenki mást hibáztatni, hogy a mások elnyomják őket. "
Az okosabbja nem csak a cigányokra húzza rá ezt a sztereotípiát! :o)))))))

@gigabursch:
"Nem megy neked a gyűjtőfogalom értelmezése."
Miért? Mit nem sikerült elmagyaráznod?

"Egyszerűen a rendőrségi és ügyészségi munka innen nézve egy kalap szart nem ér."
Ebben egyetértünk!

kolomparlole1114 2019.05.16. 20:39:26

@Attilajukkaja: "Úgy érted, hogy a magyar többség fenntartja őket anélkül, hogy bármi haszna lenne belőle?"

Miért, van? Ezeknek?: kuruc.info/t/35/

"És ez a gondolatmenet mennyiben számít keresztényinek?"

Fingom nincs, a pedopapoknak se vagyok híve.

"Azt öl meg az ember, akit akar?"

Ezt pont a simogatott cigányaidtól kérdezd meg! Olaszliszka, Marian Cozma, stb...

"Mármint a cigányok legyilkolását?"

Igen, a cigányok által legyilkolt magyarokról volt szó.

"Szerintem senki nem tett semmi érdemlegeset a cigányság felzárkóztatásáért a rendszerváltás óta."

Legfőképp saját maguk nem! Mégis kinek a feladata lenne felzárkózni? Talán nekem kéne pátyolgatnom ezeket? Ez nem egy opcionális lehetőség, hanem kötelesség. Hogy ne jussanak a besenyők, avarok, kazárok sorsára. Mondjuk engem az se izgat ha arra jutnak, csak minél előbb.

"Fóleg a hiányos oktatás, a szegregáció, a munkanélküliség, az előítéletek, stb."

Uganazt a hiányos oktatást kapja a magyar is. Talán egy cigánynak több járna, míg a magyarnak jó a szar is? Faszt! A különbség csak annyi hogy a magyar nem verekedni meg bicskázni jár be a suliba, hanem tanulni. Erre joguk van a cigóknak is. Előítélet itt nincs, csak utóítélet. Munkanélküliség annak van aki baszik tanulni. Szegregáció meg azért kell, hogy ha már saját magukat állati szintre züllesztik, legalább mást ne rántsanak magukkal. Járvány mellé is jár a karantén.

"Minden népcsoportban találsz ilyeneket."

Mutass már még egy népcsoportot akik basznak fizetni a rezsit, de béjemvére azért fussa! Svédek, svájciak, hollandok???

"A kifosztást nagyon is azzá tették a közelmúltban!"

Hát igen, nem is véletlen hogy a diktátorunk is cigó.

"Az okosabbja nem csak a cigányokra húzza rá ezt a sztereotípiát"

De a cigó nem az okosabbja, ezért húzza magára.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.05.16. 22:02:48

@Attilajukkaja:

"Szerintem senki nem tett semmi érdemlegeset a cigányság felzárkóztatásáért a rendszerváltás óta. "

Legfőképpen maguk a cigányok nem. Persze akad pár üdítő kivétel, pl. Farkas Flórián, aki alaposan felzárkózott.

"Ahhoz munkát is kellene adni nekik."

El vagy maradva egy brossúrával. Magyarországon munkaerőhiány van olyan területeken is, ahol nem szükséges szakképzettség. Csak az nem dolgozik, aki nem akar.

"Fóleg a hiányos oktatás"

A hiányos oktatáa valóban fennáll, igen sok cigány gyerek hiányzik az iskolából, mert tanulás helyett kéreget, lop, verekszik vagy éppen az osztálytársát rabolja ki.

"a szegregáció"

Te szívesen laknál egy lumpen sokgyerekes cigány család szomszédságában? Tudok a környéken ilyen eladó házakat, potom áron megvehetsz egyet, költözz be, lakj mellettük.

"a munkanélküliség"

Valóban, aki nem akar dolgozni, az munkanélküli lesz.

"az előítéletek"

Vagyis az utóítéletek.

Attilajukkaja 2019.05.17. 19:51:27

@kolomparlole1114:
"Miért, van? Ezeknek?: kuruc.info/t/35/"
Ne haragudj, de egy ember értékét nem a kuruc.infon fogom keresni.

"Fingom nincs, a pedopapoknak se vagyok híve."
Vagyis a keresztényi értékek nálad a pedofil papok szintjén csapódik le?

"Ezt pont a simogatott cigányaidtól kérdezd meg!"
Nem, ezt MOST tőled kérdeztem. Te bárkit megölnél, ha úgy hozza a kedved?
Amúgy meg hol láttál engem cigányokat simogatni?

"Legfőképp saját maguk nem! Mégis kinek a feladata lenne felzárkózni?"
Tényleg ennyire nem vagy képben a cigányság félzárkóztatásának problematikájával? Mivel az eszközök a többségi társadalom kezében vannak, ezért ők is uralják ezt a témát. De eddig még egyik kormány sem vette komolyan a lakosság kb. 8%-át kitevő emberek gondjait.

" Talán nekem kéne pátyolgatnom ezeket?"
Nem pátyolgatásról lenne szó. Ők is emberek, nem kellene lekezelően viselkedni velük szemben.

"Mondjuk engem az se izgat ha arra jutnak, csak minél előbb."
Vagyis pusztuljon ki a népük?

"Uganazt a hiányos oktatást kapja a magyar is. Talán egy cigánynak több járna, míg a magyarnak jó a szar is? Faszt!"
Mellőzd a faszságokat, ha velem beszélsz!
Amúgy meg érzékeny pontra tapintottál rá, mert nálunk valóban minden gyerek hiányos oktatásban részesül az állam által fenntartott iskolákban. Ez egyre komolyabb gonddá kezd válni Magyarországon.
MINDEN gyereknek több járna, a cigányoknak is.

"Szegregáció meg azért kell, hogy ha már saját magukat állati szintre züllesztik, legalább mást ne rántsanak magukkal. Járvány mellé is jár a karantén."
Akkor miért nem előzzük meg a járványt? Nem ez lenne az értelmesebb megoldás?

"Mutass már még egy népcsoportot akik basznak fizetni a rezsit, de béjemvére azért fussa! Svédek, svájciak, hollandok???"
Nem, a magyarok. Például Lagzi Lajcsi vagy Oszter Sándor.

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Legfőképpen maguk a cigányok nem. Persze akad pár üdítő kivétel, pl. Farkas Flórián, aki alaposan felzárkózott."
Ő aztán tényleg egy "üdítő" példa! Főleg a lopásra és a korrupcióra. :o)))))))))))

"El vagy maradva egy brossúrával. Magyarországon munkaerőhiány van olyan területeken is, ahol nem szükséges szakképzettség. Csak az nem dolgozik, aki nem akar. "
És te még azt állítod, hogy én vagyok lemaradva????? A szakképzetlen munkaerőt egy darabig tényleg tudták pótolni a cigányok és a külhoni napszámosok, de ezek az idők elmúltak. Ma már senki nem megy el fillérekért dolgozni.

"sok cigány gyerek hiányzik az iskolából, mert tanulás helyett kéreget, lop, verekszik vagy éppen az osztálytársát rabolja ki. "
Ezen változtatni kellene, nem gondolod?

"Te szívesen laknál egy lumpen sokgyerekes cigány család szomszédságában? Tudok a környéken ilyen eladó házakat"
Nyilván nem. De mi köze ennek az iskolai szegregációhoz?

"Valóban, aki nem akar dolgozni, az munkanélküli lesz. "
És mi van azokkal a cigányokkal, akik hiába szereztek képesítést, mégsem alkalmazzák őket az előítéletek miatt? Takarítani persze ők is elmehetnek a diplomájukkal. Tényleg ez a cél?

kolomparlole1114 2019.05.17. 22:26:25

@Attilajukkaja: "Ne haragudj, de egy ember értékét nem a kuruc.infon fogom keresni."

Keresheted Olaszliszkán is, a 2 kisgyereke szeme láttára...

"Vagyis a keresztényi értékek nálad a pedofil papok szintjén csapódik le?"

Kb. igen. Kinek hiányzik a miatyánkozás meg a térdeplés, unalmas fidesznyik agitprop hallgatása órákon kertesztül, adófizetői pénzből?

"Nem, ezt MOST tőled kérdeztem. Te bárkit megölnél, ha úgy hozza a kedved?"

De miért tőlem kérdezed, amikor nem én, hanem a te cigányaid szoktak ilyet tenni?

"Amúgy meg hol láttál engem cigányokat simogatni?"

Itt a kommentekben, folyamatosan.

"Tényleg ennyire nem vagy képben a cigányság félzárkóztatásának problematikájával?"

Miért tőlem kérded amit magadnak kéne feltenned?

"Mivel az eszközök a többségi társadalom kezében vannak, ezért ők is uralják ezt a témát. De eddig még egyik kormány sem vette komolyan a lakosság kb. 8%-át kitevő emberek gondjait."

Sajnos a cigánygyártási segélyeknek köszönhetően az a 8% lassan inkább 80% lesz. Ha a többségi társadalom alatt a Farkas Flórika féle cigóönkormi által "út a munka (MUHAHA) világába" fedőnéven ellopott milliárdokat érted, vagy a másik cigányvajda által a strómannja nevére iratott fél országot, akkorvalóban.

"Ők is emberek, nem kellene lekezelően viselkedni velük szemben."

Majd ha kiérdemlik. Az állati ösztönből magyarokat gyilkoló, munkát soha nem látott élősködőket miért is kéne embernek tekinteni? Milyen közös dolgot kéne felfedeznem magam és ezek között? Hogy 2 lábuk van? A csimpánzoknak is.

"Vagyis pusztuljon ki a népük?"

Ha ennyire képtelenek beilleszkedni az emberiségbe, akkor felőlem...

"Mellőzd a faszságokat, ha velem beszélsz!"

Fogadd meg a tanácsodat!

"valóban minden gyerek hiányos oktatásban részesül az állam által fenntartott iskolákban"

Akkor meg mitől kéne a pont a cigányoknak jobbat adni, ha nekünk se jut? Talán annyi adót fizetnek be kábelégetésből meg "bodzaszedésből", ők tartják el a magyarokat, és ez nekik jár? Ha mindenkire egyformán vonatkozik, akkor hogy gondoltad ezt felhozni érvként amellett hogy szegény cigókat elnyomják, bezzeg a magyarokat nem nyomja el ugyanaz?

"Nem, a magyarok. Például Lagzi Lajcsi"

Az mitől magyar? Full cigány. Veled ellentétben ő büszkén vállalja is. Az áramlopást már kevésbé.

"Akkor miért nem előzzük meg a járványt? Nem ez lenne az értelmesebb megoldás?"

Mert 45-ben leállították a programot.

""sok cigány gyerek hiányzik az iskolából, mert tanulás helyett kéreget, lop, verekszik vagy éppen az osztálytársát rabolja ki. "
Ezen változtatni kellene, nem gondolod?"

De, mind ezt gondoljuk. A cigányoknak változtatni kéne a viselkedésükön.

""Te szívesen laknál egy lumpen sokgyerekes cigány család szomszédságában? Tudok a környéken ilyen eladó házakat"
Nyilván nem. De mi köze ennek az iskolai szegregációhoz?"

Ja, te se közösködnél velük, de más gyerekét szívesen bedobnád a fertőbe... Ez aztán a keresztényi hozzáállás... Ezt tanították a pedopapok?

"És mi van azokkal a cigányokkal, akik hiába szereztek képesítést, mégsem alkalmazzák őket az előítéletek miatt? Takarítani persze ők is elmehetnek a diplomájukkal. Tényleg ez a cél?"

Ne hazudj! Az nem dolgozik aki nem is akar. Nekem van cigány származású haverom, ami halmozottan hátrányos helyzet létezik az nála mind megvan, mégis tanult, dolgozik, a szeme se áll rosszul mint az átlagnak. Ezért nem is tartja senki cigánynak. Mert kb. ezen múlik, nem a születésen vagy a bőrszínen. Ha neki lehetséges volt, a többinek is az. Csak akarni kéne. A probléma az hogy nem is akarják, jó nekik az állóvíz, a segílyke, meg a másokon élősködés, bűnözés. A börtönt wellnessközpontnak tekintik, ami elnézve a disznóólt alulról közelítő putrijaikat, még nem is annyira valóságtól elrugaszkodott nézőpont.

Attilajukkaja 2019.05.18. 11:28:46

@kolomparlole1114:
"Keresheted Olaszliszkán is, a 2 kisgyereke szeme láttára..."
Egyik példád rosszabb, mint a másik. Gyalázatos emberek mindenhol vannak.

"Kinek hiányzik a miatyánkozás meg a térdeplés, unalmas fidesznyik agitprop hallgatása órákon kertesztül, adófizetői pénzből?"
Én nem vagyok vallásos, de sok pozitív dolgot látok a keresztény értékekben. Kár, hogy a mostani álkeresztény kormány ezeket nem ismeri. És az is kár, hogy az egyház ennyire benyal ugyanennek a kormánynak. A papi pedofília szégyenét pedig soha nem fogják lemosni magukról.

"De miért tőlem kérdezed, amikor nem én, hanem a te cigányaid szoktak ilyet tenni?"
Nincsenek saját cigányaim. Miért lennének? Azért tőled kérdezem, mert te gondolod úgy, hogy a cigányok legyilkolása nem számít. Idézlek: "Úristen, egyszer az életben a gazdatest visszaütött az élősködőknek, most mi lesz, felháborító... ".

"Itt a kommentekben, folyamatosan."
Látom, nem nagyon tiszteled az emberi méltóságot.

"Miért tőlem kérded amit magadnak kéne feltenned?"
Sarokba szorítottalak a kérdésemmel?

"Sajnos a cigánygyártási segélyeknek köszönhetően az a 8% lassan inkább 80% lesz."
Abszurdum. Rasszizmus. Tudatlanság. Gyűlölködés. Részedről.

"Ha a többségi társadalom alatt a Farkas Flórika féle cigóönkormi által "út a munka (MUHAHA) világába" fedőnéven ellopott milliárdokat érted, vagy a másik cigányvajda által a strómannja nevére iratott fél országot, akkorvalóban."
Farkas Flóri is a Fidesz szégyene.

"Az állati ösztönből magyarokat gyilkoló, munkát soha nem látott élősködőket miért is kéne embernek tekinteni?"
Amiért a magyar ingyenélőkre, ösztönösen gyilkolókra, rablókra is sokan úgy tekintenek, mintha istenek lennének. Amíg ezeket nem kergeti el a nép, addig ne próbálja egy másik, saját képviseletüket gyengébben érvényesítő etnikumra kenni a saját mocskát. A Farkas Flóriánokat is ez a kormány termelte ki ahelyett, hogy valóban foglalkozna a cigányság problémájával.

"Milyen közös dolgot kéne felfedeznem magam és ezek között?"
Ők is emberek, ők is érték.

"Ha ennyire képtelenek beilleszkedni az emberiségbe, akkor felőlem..."
Na ez szép! Pusztuljon, aki nem ária, nem Európa DNS-e, mi? :o))))))

"mitől kéne a pont a cigányoknak jobbat adni, ha nekünk se jut? "
Ki mondta, hogy nekik jobbat kellene adni, rajtad kívül? MINDEN gyereknek kijárna a minőségi oktatás. Nem gondolod?

"Talán annyi adót fizetnek be kábelégetésből meg "bodzaszedésből", ők tartják el a magyarokat"
Most tényleg az adócsalók paradicsomának országában kérdezed ezt tőlem?

"Az mitől magyar? Full cigány."
Lagzi Lajcsi sváb, de a tények ne zavarjanak meg a gyűlölködési hullámaidban.

"Mert 45-ben leállították a programot."
Mire gondolsz?

"De, mind ezt gondoljuk. A cigányoknak változtatni kéne a viselkedésükön."
Ahogy a magyaroknak is.

"Ja, te se közösködnél velük, de más gyerekét szívesen bedobnád a fertőbe... "
Semmilyen lumpennel nem laknék szívesen, akár magyar, akár nem. De továbbra sem értem, mi köze ennek az iskolai szegregációhoz. A cigányokat, a mozgássérült vagy más speciális problémákkal küszködő gyerekeket sem lenne szabad szegregálni. Több, speciális igényekre kiképzett pedagógusokra lenne inkább szükség. És persze liberálisabb tantervre.

"Ez aztán a keresztényi hozzáállás... Ezt tanították a pedopapok?"
Szóval neked is bejönnek a keresztény értékek? :o)
Amúgy meg honnan tudnám, mit tanít egy pedopap????

"Ne hazudj!"
Szóltam, hogy ne beszélj hozzám tiszteletlenül! Én tiszteletben tartom a te véleményedet, de elvárom, hogy te is ezt tedd az enyémmel. A tények nem ismerete nem jogosít fel arra, hogy bárkit is hazugnak kiáltsál ki.

"Az nem dolgozik aki nem is akar."
Szép szlogen! Csak nem mindegy, hogy a képesítésének megfelelő munkát kap vagy mehet trágyát hordani.

kolomparlole1114 2019.05.18. 11:51:53

@Attilajukkaja: "Egyik példád rosszabb, mint a másik. Gyalázatos emberek mindenhol vannak."

Egyik példám jobb mint a másik, örülök hogy végre beismerted. Gyallázatos cigányok sajnos tényleg mindenhol vannak, sajnos meg se lehet számolni a kurucon a cigánybűnözés címkével ellátott híreket. Olaszliszka mellett ott a pécsi rendőrnö, Marian Cozma, a tihanyi borász, és a többi végeláthatatlan áldozat akiket a cigányok gyilkoltaak meg. És minderre csak 1 db cigánykiller eset jut, sajnos azokat a hazafikat meg lesittelték. Cigánybűnözni lehet, bűntetni meg nem. Milyen világ ez?

"Nincsenek saját cigányaim. Miért lennének?"

Ahhoz képest elég vehemensen véded őket a tényekkel szemben...

"Azért tőled kérdezem, mert te gondolod úgy, hogy a cigányok legyilkolása nem számít."

Talán kéne érdekelnie hogy megdöglenek-e a gyilkos vadállatok vagy sem? Nekem csak annyi fontos hogy nyugtom legyen tőlük. Ha egyik módon nem megy, menjen a másikon. A cél szentesíti az eszközt, ez asszem pont egy nagyon keresztényi dolog, igaz nem a Bibliából.

"Látom, nem nagyon tiszteled az emberi méltóságot."

De, tisztelem Szögi Lajos és Marian Cozma emberi méltóságát.

"Sarokba szorítottalak a kérdésemmel?"

Tehát ismét megfutamodsz a válasz elől...

"A tények nem ismerete nem jogosít fel arra, hogy bárkit is hazugnak kiáltsál ki."

Ha te is tudod, akkor miért csinálod?

"Amiért a magyar ingyenélőkre, ösztönösen gyilkolókra, rablókra is sokan úgy tekintenek, mintha istenek lennének"

Hol vannak ezek a cigány módra gyerekgyártó, "szocpolitikából" életvitelszerűen lébecoló, kábelégető, cigányokat halálra késelő/rugdosó/lincselő kitalált magyarjaid???

"Mire gondolsz?"

A pinára. :D

"Ahogy a magyaroknak is."

Szerintem is. Be kéne végre szűntetni a cigánygyártási és élősködési segélyeket! Dolgozzon az a cigány ha nem akar éhendögleni, ha a magyarnak kötelező, akkor legyen az a cigónak is! Ja, nem tud megfelelni semmi állásnak, mert suli helyett verekedett, drogot terjesztett és fitalakorúak börtönében ült? Így járt, jogában áll éhenhalni, majd a következő 2x is meggondolja hogy megéri-e antiszociális vadállatnak lenni.

"A cigányokat, a mozgássérült vagy más speciális problémákkal küszködő gyerekeket sem lenne szabad szegregálni."

Ne mosd össze a cigányt a sérülttel! Előbbi nem is akar, utóbbi csak nem tud normális életet élni. Az akaráson lehet segíteni némi kijózanítással.

"Több, speciális igényekre kiképzett pedagógusokra lenne inkább szükség."

Miért, a meglevők állandó verését már unják a cigányok? Kell az utánpótlás a fehér boxzsákból?

"Szép szlogen! Csak nem mindegy, hogy a képesítésének megfelelő munkát kap vagy mehet trágyát hordani."

Olyan képesítése van, amilyet magának választott az iskolában. Érdekes mód ugyanezt a sulit végzi el a magyar is, és megtanul belőle akármilyen szakmát. Nem a lehetőség hiányzik, hanem az akarat. Aki direkt akar kivonulni a társadalomból, azon a társadalomnak sincs semmi segítési kötelezettsége.

Attilajukkaja 2019.05.18. 13:55:12

@kolomparlole1114:
"Egyik példám jobb mint a másik, örülök hogy végre beismerted."
Úgy vélem, nagyon félreértetted, amit félreérthetetlenül írtam neked. Megismétlem, egyik példád rosszabb, mint a másik!!!!

"Gyallázatos cigányok sajnos tényleg mindenhol vannak,"
Ahogy gyalázatos nem cigányok is. Mi nem világos ebben?

"Ahhoz képest elég vehemensen véded őket a tényekkel szemben..."
Hogy a tényeket nagyon egyoldalúan vagy hajlandó csak elfogadni, az nem az én bajom. Attól még nem lesznek saját cigányaim. A kurucinfós elvakultságod azt hiteti el veled, hogy valakinek lehetnek saját cigányai?

"Talán kéne érdekelnie hogy megdöglenek-e a gyilkos vadállatok vagy sem?"
Egy pici cigánygyerek mitől lenne gyilkos vadállat?
Sajnálom, de ezen a ponton már nem érzem értelmét, hogy egy magadfajta elvakult embergyűlölővel vitatkozzam, aki a tényeket is semmibe veszi. Főleg, mert magadat sem veszed komolyan. Akkor én miért tegyem?

kolomparlole1114 2019.05.18. 17:47:12

@Attilajukkaja: "félreértetted, amit félreérthetetlenül írtam neked. Megismétlem, egyik példád rosszabb, mint a másik!!!!"

Mondom hogy félreértetted magad. Egyik példám JOBB mint a másik. Mert ez igaz, amit te mondasz az meg nem.

"Ahogy gyalázatos nem cigányok is. Mi nem világos ebben?"

Például hogy mennyi kábítószert fogyasztottál mielőtt ezt a fantazmagóriát hallucináltad. Hol vannak ezek a mesebeli cigányként élő magyarjaid? Középföldén vagy Roxfortban?

Úgy véded a gyilkos lumpen cigóidat mintha a kölkeid lennének. Azok?

"Egy pici cigánygyerek mitől lenne gyilkos vadállat?"

10 év múlva az fogja égetni a kábelt az utcádban, meg hasba szúrni bicskával a gyerekedet ha nem adja oda 1. szóra az ájfonját. Csak a hülyék melengetnek kígyót.

"magadfajta elvakult embergyűlölő"

Ki gyűlöli az embereket? Se Szögi Lajost, se Marian Cozmát nem gyűlölöm, sőt. Őket te gyalázod meg, forognak is a sírjukban miattad!

Attilajukkaja 2019.05.18. 18:11:41

@kolomparlole1114:
"mennyi kábítószert fogyasztottál mielőtt ezt a fantazmagóriát hallucináltad."
A vitapartner ilyen mód lekezelése nem vezet sehova.

"Úgy véded a gyilkos lumpen cigóidat mintha a kölkeid lennének. Azok?"
AZOK! Most jobb? Egy rasszistának biztosan az.

"Ki gyűlöli az embereket? Se Szögi Lajost, se Marian Cozmát nem gyűlölöm, sőt. Őket te gyalázod meg, forognak is a sírjukban miattad!"
Sajnálom, hogy így látod. Sajnos nem tudok mit kezdeni a magadfajta elvakult rasszistákkal.

gigabursch 2019.05.19. 09:39:50

@Attilajukkaja:
Têvedsz.
Lagzi Lajcsi zsidó.
Nézd csak meg pl a Csapd le Csacsi stáblistáját.

kolomparlole1114 2019.05.19. 17:25:00

@Attilajukkaja: "A vitapartner ilyen mód lekezelése nem vezet sehova."

A homokba dugott fej se.

"AZOK! Most jobb? Egy rasszistának biztosan az."

Nem jobb, csak ezek LÉTEZNEK, az általad fantáziáltak meg nem. Mesebeli lényekkel meg nem foglalkozunk, se Vizipókkal, se Tom és Jerryvel, se cigányként élő fantáziamagyarokkal.

"Sajnálom, hogy így látod. Sajnos nem tudok mit kezdeni a magadfajta elvakult rasszistákkal."

Én is sajnálom hogy ez a valóság. Jobb lenne egy haverok-buli-fanta álomvilágban élni, de helyette csak cigánybűnözés van. Ez a való világ, nem a pöcshelikopter. Nemtom te hol látsz itt rasszistát, én sehol. Nem faji alapon kell szelektálni a cigányokat, hanem beilleszkedni képtelen illetve civilizált alapon. Előbbi mehet a lecsóba, utóbbi maradhat köztünk. De nem fordítva! A különbség köztem és közted az hogy én nem hiszek a preorbánista libsi cigánysimogató "csak ki kell nyújtani a kezünket meg a pénztárcánkat és minden szép és jó lesz" álomvilágban. Én a mézesmadzag és korbács politikájában hiszek, ami a beilleszkedni képeseket ösztönzi a beilleszkedésre, az erre képtelenekből pedig példát statuál a többieknek. Aki nem tartja be a civilizáció szablyait, annak a civilizáció gyümölcse se jár!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.05.19. 20:35:11

@Attilajukkaja:

"Ma már senki nem megy el fillérekért dolgozni."

Pedig a szakképzetlen munkáért mindenhol a világon keveset fizetnek.

""sok cigány gyerek hiányzik az iskolából, mert tanulás helyett kéreget, lop, verekszik vagy éppen az osztálytársát rabolja ki. "
Ezen változtatni kellene, nem gondolod?"

Bizony. Javaslataid is vannak, hogyan?

""Te szívesen laknál egy lumpen sokgyerekes cigány család szomszédságában? Tudok a környéken ilyen eladó házakat"
Nyilván nem. De mi köze ennek az iskolai szegregációhoz?"

A szegregáció nem csak az iskolában mutatkozik meg. Avagy téged csak az iskolai szegregáció zavar?

"És mi van azokkal a cigányokkal, akik hiába szereztek képesítést, mégsem alkalmazzák őket az előítéletek miatt? Takarítani persze ők is elmehetnek a diplomájukkal. Tényleg ez a cél?"

Mekkora országosan a diplomás munkanélküliek aránya, és ezen belül mekkora a cigány diplomás munkanélküliek aránya? Csak akkor panaszkodhatsz, ha a cigány diplomások között nagyobb arányban vannak munkanélküliek, mint a magyar diplomások között.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.05.19. 20:41:14

@kolomparlole1114:

"tanult, dolgozik, a szeme se áll rosszul mint az átlagnak. Ezért nem is tartja senki cigánynak. Mert kb. ezen múlik, nem a születésen vagy a bőrszínen."

Pontosan így van.

"A probléma az hogy nem is akarják, jó nekik az állóvíz, a segílyke, meg a másokon élősködés, bűnözés. A börtönt wellnessközpontnak tekintik..."

A börtön náluk a férfivá válás alapvető kritériuma, egyfajta rite of passage. Nme is tekintik igazi férfinak azt, aki nem járta meg a börtönt.

Attilajukkaja 2019.05.20. 11:59:36

@gigabursch:
"Lagzi Lajcsi zsidó."
Szerintem te is az vagy.

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Pedig a szakképzetlen munkáért mindenhol a világon keveset fizetnek. "
Nyilván, de nem annyira keveset, mint nálunk. Vagy miért hagy itt bennünket a szakképzetlen romániai, ukrán napszámos?

""Bizony. Javaslataid is vannak, hogyan? "
Persze! :o)))))
Ezek nem az én javaslataim, hiszen sokan megfogalmazták már. Az oktatás, a gyerekek bevonása a többségi társadalomba, at értelmes szociális segítség lenne az első lépés a cigánygyerekek fezárkoztatásában. Még nem is hallottál róla?

""A szegregáció nem csak az iskolában mutatkozik meg. "
Elsősorban ott jelentkezik, ott kezdődik.

"Mekkora országosan a diplomás munkanélküliek aránya, és ezen belül mekkora a cigány diplomás munkanélküliek aránya?"
Nem a diplomásokról, hanem a szakképzett emberekről, cigányokról van szó. Ne keverd a kettőt.

"Csak akkor panaszkodhatsz, ha a cigány diplomások között nagyobb arányban vannak munkanélküliek, mint a magyar diplomások között."
Akkor "panaszkodom", ha problémába ütközöm. A cigányok aránytalanul magas munkanélkülisége pedig az!

kolomparlole1114 2019.05.20. 21:20:03

@Attilajukkaja:

"Az oktatás, a gyerekek bevonása a többségi társadalomba"

Be vannak vonva. Ott verik meg az osztálytársaikat / tanáraikat. Ja, hát a suliban tanulni is kéne, verekedésből nem lehet lediplomázni...

"at értelmes szociális segítség lenne az első lépés a cigánygyerekek fezárkoztatásában"

Már kaptak annyit hogy ingyen vakarhatták a faszukat évtizedekig belőle. Ebből ELÉG VOLT! A lumpolás nem alapjog! Mostmár menjen el végre dolgozni vagy dögöljön éhen! Ha már eddig nem sikerült neki, sajnos.

"Még nem is hallottál róla?"

Ezek szerint te se.

"Elsősorban ott jelentkezik, ott kezdődik."

Ja, ott kezdik a bűnözést a cigók, és a magyarok ott tanulják meg hogy félni kell a vadállatoktól, és nem a keblükön melengetni.

"A cigányok aránytalanul magas munkanélkülisége pedig az!"

Miért nem tud elhelyezkedni a cigó atomfizukusként, mérnökként, he? Csak nem azért mert a bicskázási ismeretek, meg a "van egy cigid?" kevés oda???

kolomparlole1114 2019.05.20. 21:22:52

Pontosan ez a libsibolsi "dugjuk a fejünket a homokba" mentalitás az amiből nem kér a társadalom, és ezért nem sikerül a Nemzet Tolvaját se leváltani, mert cserébe csak ilyen álomvilágban élő, "ezek ide vissza ne jöjjenek véletlenül se" selejteket tud felmutatni az ellenzék is. Normális magyar ember már csak Londonban van?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.05.20. 21:40:23

@Attilajukkaja:

"Nem a diplomásokról, hanem a szakképzett emberekről, cigányokról van szó. Ne keverd a kettőt."

Bocsikácska, de te hoztad fel a diplomás cigányokat:

"És mi van azokkal a cigányokkal, akik hiába szereztek képesítést, mégsem alkalmazzák őket az előítéletek miatt? Takarítani persze ők is elmehetnek a diplomájukkal."

"Az oktatás, a gyerekek bevonása a többségi társadalomba, at értelmes szociális segítség lenne az első lépés a cigánygyerekek fezárkoztatásában."

Blablabla. Szépen hangzó lózungok. Konkrétabbat is tudsz mondani? Mondjuk arról, miként lehet a verekedő, késelő, tolvaj cigánygyereket "bevonni a többségi társadalomba"?

Na és milyen az az értelmes szociális segítség? Jól hangzik, de ennél konkrétabban?

"Még nem is hallottál róla?"

Csak olyan jelszó szinten, mint ahogy most te kimásoltad a brossúrából.

"Akkor "panaszkodom", ha problémába ütközöm. A cigányok aránytalanul magas munkanélkülisége pedig az!"

Ebben egyetértünk, valóban probléma. Sajnos ennek megoldása a cigányok együttműködése nélkül lehetetlen. Márpedig ők nem hajlandók együttműködni.

A falunkban ismerek jópár fiatal cigányt. Egyiknek, ismétlem: EGYIKNEK sincs még egy befejezett szakmunkás képesítése sem. Szakközépiskoláról, érettségiről meg ne is álmodozzunk.

Példa: Nemrég azt kérdezték tőlem huszonéves cigányok egy gyógyszerrel kapcsolatban - ha jól emlékszem, Xanaxról vagy Rivotrilról volt szó, ezeket alholollal együtt szokás fogyasztani -, hogy vajon a 0.5 mg-os vagy a 0.25 mg-os tabletta erősebb. Alig akarták elhinni, hogy a 0.5 mg-osban van több hatóanyag, hiszen szerintük az 5 kevesebb, mint a 25. :D

kolomparlole1114 2019.05.20. 21:57:39

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Mondjuk arról, miként lehet a verekedő, késelő, tolvaj cigánygyereket "bevonni a többségi társadalomba"? "

Biztos meg kéne hirdetni 1-2 OKJ-s rablógyilkosi állást. :D

kolomparlole1114 2019.05.20. 22:01:23

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Nemrég azt kérdezték tőlem huszonéves cigányok egy gyógyszerrel kapcsolatban - ha jól emlékszem, Xanaxról vagy Rivotrilról volt szó, ezeket alholollal együtt szokás fogyasztani -, hogy vajon a 0.5 mg-os vagy a 0.25 mg-os tabletta erősebb. Alig akarták elhinni, hogy a 0.5 mg-osban van több hatóanyag, hiszen szerintük az 5 kevesebb, mint a 25. :D"

És nem mondtad nekik hogy bármelyiket is választják, mindenképp metil-alkohollal kell bevenni? :D

Attilajukkaja 2019.05.21. 10:53:34

@kolomparlole1114:
"Be vannak vonva. Ott verik meg az osztálytársaikat / tanáraikat."
Nincsenek igazán bevonva. Az álkeresztény Balog exminiszter uraság "engedélyezte" vagyis erőltette a szegregált iskolákat, hogy a roma gyerekeket minél kevésbé vonják be a többségi társadalomba.

"hát a suliban tanulni is kéne, verekedésből nem lehet lediplomázni..."
Akkor te miért nem tanultál?

"Már kaptak annyit hogy ingyen vakarhatták a faszukat évtizedekig belőle."
Ha faszvakarásra kapták, akkor az nyilván nem volt értelmes segítség. Ha figyelmesen olvastál volna, akkor én az ÉRTELMES szociális segítséget hiányolom. Nem a Farkas Flóriánnak Fidesztől ajándékba kapott milliókról beszélek, hanem a pénzek ÉRTELMES felhasználásáról.

"Ebből ELÉG VOLT! A lumpolás nem alapjog!"
De az. Különben hogy élne meg ennyi NER lovag?

"Mostmár menjen el végre dolgozni vagy dögöljön éhen! Ha már eddig nem sikerült neki, sajnos."
Mindig előbújik belőled a rasszista emberutáló! :o))))

"ott kezdik a bűnözést a cigók, és a magyarok ott tanulják meg hogy félni kell a vadállatoktól, és nem a keblükön melengetni."
Mi van? :o))))))))))))) Te nagyon rettegsz.

"Miért nem tud elhelyezkedni a cigó atomfizukusként, mérnökként, he?"
Elhelyezkedik, ha engedik, hogy eljusson odáig. He!

"Csak nem azért mert a bicskázási ismeretek, meg a "van egy cigid?" kevés oda???"
Persze, hogy nem. Az olyan agymosott rettegők gáncsolják őket, mint amilyen te is vagy. És ez nektek így jó, mert ha nem találnátok egy egész etnikumban ellenséget, akkor ki kellene dugnotok az orrotokat a a való világba és egymás torkának esnétek.

Attilajukkaja 2019.05.21. 12:03:36

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Bocsikácska, de te hoztad fel a diplomás cigányokat:"
Megbocsájtok, de általában a szakképzett cigányokról van szó, akiknek hiába van képesítésük, nem alkalmazzák őket.

"Blablabla. Szépen hangzó lózungok."
Neked persze csak blablabla meg lózungok, mert nem érdekel a téma.

"Konkrétabbat is tudsz mondani? Mondjuk arról, miként lehet a verekedő, késelő, tolvaj cigánygyereket "bevonni a többségi társadalomba"? "
Nem vagyok se pedagógus, se szociális munkás. Nem az én területem, de sokan vannak, akiknek az. Például a Gandhi gimnázium tanárainak. Ők tudják a választ és nem is tartják titokban.

"Na és milyen az az értelmes szociális segítség? Jól hangzik, de ennél konkrétabban?"
Ami valóban a cigányság felzárkóztatására és nem a fidesznyik romák zsebének kitömésére irányul. A cigány fiataloknak is lehet adni értelmes programokat, hogy lekössék az energiájukat, de a Roma Sajtóközpont támogatása is fontos. A cserdi polgármester példájából is lehetne tanulni és támogatni a hasonló kezdeményezéseket, még akkor is, ha a polgármester is annak idején egy zűrös cigány volt.
Szerintem jó kezdeményezés, hogy a gyerekeket kötelező óvodába küldeniük, de nem tudom, a valóságban van-e arra elég forrás, hogy elég óvónő foglalkozzon a gyerekekkel. Az is fontos lenne, hogy ezek a hátrányos helyzetű gyerekek kapjanak a szünidőben is napi egyszeri étkezést.
Most hirtelen ennyi jutott eszembe, de ha egy roma polgárjogi aktivistához fordulnál, biztosan komplettebb választ kapnál.

"Csak olyan jelszó szinten, mint ahogy most te kimásoltad a brossúrából. "
Milyen brosúrából?

"Sajnos ennek megoldása a cigányok együttműködése nélkül lehetetlen. Márpedig ők nem hajlandók együttműködni. "
Ez a te véleményed. Az enyém ennél árnyaltabb.

"A falunkban ismerek jópár fiatal cigányt. Egyiknek, ismétlem: EGYIKNEK sincs még egy befejezett szakmunkás képesítése sem. Szakközépiskoláról, érettségiről meg ne is álmodozzunk."
Nem tudom, melyik faluban élsz, de szomorú, ha ez a helyzet.

"Alig akarták elhinni, hogy a 0.5 mg-osban van több hatóanyag, hiszen szerintük az 5 kevesebb, mint a 25. :D"
Kár, hogy magyar drogfogyasztókkal soha nem beszélsz. Szerintem az ő válaszaikon is ugyanilyen jól vigadnál.

kolomparlole1114 2019.05.21. 16:33:58

@Attilajukkaja: "Nincsenek igazán bevonva."

Akkor hogy kerülnek oda a suliba verekedni???

"Az álkeresztény Balog exminiszter uraság "engedélyezte" vagyis erőltette a szegregált iskolákat, hogy a roma gyerekeket minél kevésbé vonják be a többségi társadalomba."

Már a 80-as években is tele volt cigánnyal a suli, pedig akkor még Balog elvtárs sehol nem volt. Ez elég rossz mellébeszélés. Érvnek meg nem is tekinthető.

"Akkor te miért nem tanultál?"

Mit, bicskázást? Én inkább a diplomát választottam, jobban fizet. Persze ti ott a putriban nyilván azt se tudjátok mi az a munka, nem csodálom hogy te se tudod értelmezni.

"Ha faszvakarásra kapták, akkor az nyilván nem volt értelmes segítség."

Nem arra kapták, csak mivel szankció évtizedekig nem járt érte, hát arra használták. De ebből mostmár elég.

"én az ÉRTELMES szociális segítséget hiányolom"

Én is. 2 büdös nagy pofon sokat segítene a vadállatok eszének helyreállításában. Azért balhéznak mert nincs aki metörje a vadállati ösztöneiket. Pár szabad kezet kapott skinhead kifejezetten hasznos tudna lenni ebben. Mert ugye pénzt ennél többet kár lenne ebbe feccölni, a szándék meg csak akkor jön meg a helyes felhasználáshoz, ha rá lesznek KÉNYSZERÍTVE.

"De az. Különben hogy élne meg ennyi NER lovag?"

Igen? Akkor mostantól én se kívánok dolgozni, utald a milliókat! Megadom a számlaszámom...

"Mi van? :o))))))))))))) Te nagyon rettegsz."

Egy egész ország retteg. Falun a kertedből lopják el a termést amin 1 évig dolgoztál, Pesten meg bedrogozva verik szét a bulinegyedet a vadak. Mikor csattan már a nyakörv a nyakukban, és lesznek kiláncolva a kutyák mellé, ahova valók?

"Elhelyezkedik, ha engedik, hogy eljusson odáig. He!"

Melyik atomfizikusi poszthoz elégséges feltétel a bicskázási és öregezési alapismeretek, he? Segédmunkásnak is túl hülyék, azért nincs munkájuk. Meg mert szándékuk sincs képezni magukat. Ezt viszont nekünk nem kötelességünk finanszírozni, abból tartsák el magukat amit megkeresnek! Persze nem rablásból, a bűnözés nem munka, hanem bűncselekmény, ha még nem tudnád.

"Az olyan agymosott rettegők gáncsolják őket, mint amilyen te is vagy. És ez nektek így jó, mert ha nem találnátok egy egész etnikumban ellenséget, akkor ki kellene dugnotok az orrotokat a a való világba és egymás torkának esnétek."

Ilyet is csak egy libsi zsidó tud hazudozni... De tudod mit? Én nem akarom őket gáncsolni az adómból lecsippentett szocpolitikával, sokkal jobban tudnak felzárkózni a pénzem nélkül! Vonjunk meg tőlük minden ingyenélő segélyt, nehogy a kis vadállatok el legyenek gáncsolva...

kolomparlole1114 2019.05.21. 16:47:07

@Attilajukkaja: "Megbocsájtok, de általában a szakképzett cigányokról van szó, akiknek hiába van képesítésük, nem alkalmazzák őket."

Ne hazudj! Amelyik cigónak van képesítése (0.0000000000000000000000000000000001%), és még véletlenül hajlandó is dolgozni, az dolgozik. A többi meg nem is akar. Tanulni se, dolgozni se. Mert azt látta a szüleitől is hogy faszverésből is meg lehet élni, játékgépre elég a mi adónk is.

"Például a Gandhi gimnázium tanárainak. Ők tudják a választ és nem is tartják titokban."

Akkor miért nem mondják el a kis indiaiaknak? És a rejtett erőforrások miért szarják le, ha véletlenül mégis elmondják? Talán itt kéne keresgélned a problémát!

"Ami valóban a cigányság felzárkóztatására és nem a fidesznyik romák zsebének kitömésére irányul."

Tehát lózungok helyett valami 1-2 szavas libsibolsi mondanivaló? Még az se? Mi legalább mondtunk megoldást, még ha az nektek cigányoknak nem is tetszik, de nektek mégcsak ötletetek sincs azon kívül hogy fizessük tovább az ingyenéléseteket. Hát az már nem!

"A cigány fiataloknak is lehet adni értelmes programokat, hogy lekössék az energiájukat"

A Szegedi Csillag Intézményben pont ezt teszik!

"de a Roma Sajtóközpont támogatása is fontos"

Minek? Nincs árja fehér sajtóközpont se, minek kell ide cigó mellébeszélő központ? Ha elkezdenének dolgozni, azt a magyar nép észrevenné. Ahogy észrevette azt is hogy sosem dolgoznak.

"Szerintem jó kezdeményezés, hogy a gyerekeket kötelező óvodába küldeniük"

Sőt, még iskolába is kötelező küldeni, de verekedni küldeni nem kötelező, csak tanulni! Bizony, ilyen brutálisan nehéz, irreális elvárásokat fogalmaznak meg a törvények, amik csakis a fehéreknek sikerülhetnek, tehát rasszista törvények...

"de ha egy roma polgárjogi aktivistához fordulnál, biztosan komplettebb választ kapnál"

... és szegényebb lennél 1-2 órával, mobiltelefonnal, kp-val.

"Az is fontos lenne, hogy ezek a hátrányos helyzetű gyerekek kapjanak a szünidőben is napi egyszeri étkezést."

Arra kapják a segélyt a mi adónkból, osszák be! Ja, ha a játékgépbe dobálják akkor nem jut kajára se, hát talán nem kéne odadobálni. Magyarból is van szegény, nem is kevés, mégis képes tanulni mind. A cigányoknak vajon miért nem megy? Biztos rasszista a matek tankönyv...

"Ez a te véleményed. Az enyém ennél árnyaltabb."

Ez a nem igaz fedőneve nálad? Mint a cigánynak a rejtett erőforrás?

"Kár, hogy magyar drogfogyasztókkal soha nem beszélsz. Szerintem az ő válaszaikon is ugyanilyen jól vigadnál."

Majd ha a magyar drogger is a mi adónkból élősködik ahogy a cigány, akkor arról is fogunk, de mivel ő fehér, nem is kap szocpolitikát, tehát pont annyira irreleváns idekeverni mint az eszkimókat.

Attilajukkaja 2019.05.21. 17:21:18

@kolomparlole1114:
""Akkor hogy kerülnek oda a suliba verekedni???"
Úgy, hogy cigánygyerekeket is felvesznek egyes iskolákba. Másokba meg nem. Amúgy meg nem csak ők verekszenek. :o))))

"Már a 80-as években is tele volt cigánnyal a suli, pedig akkor még Balog elvtárs sehol nem volt. Ez elég rossz mellébeszélés."
A cigány max. a 8%-át teszi ki a magyar lakosságnak. Vagyis egyik iskola sem lehetett teli velük, kivéve egyes különleges körzetet. Te ott nőttél fel vagy csak mellébeszélsz?

"Persze ti ott a putriban nyilván azt se tudjátok mi az a munka, nem csodálom hogy te se tudod értelmezni."
Gyenge vagy, Pubi! A vitapartnered ekézése nem érv, hanem az elkeseredés jele!

"2 büdös nagy pofon sokat segítene a vadállatok eszének helyreállításában."
De az nagyon fog fájni! Két napig csengeni fog tőle e a füled. Nem baj?

" Pár szabad kezet kapott skinhead kifejezetten hasznos tudna lenni ebben."
Ezt a magyar törvények tiltják.

"Igen? Akkor mostantól én se kívánok dolgozni, utald a milliókat! Megadom a számlaszámom..."
Orbánnak küldd be a pályázatod, ő utalja ki a munka nélküli milliókat.

"Egy egész ország retteg."
Ja, a kormányplakátok is ezt szeretnék sugallni. De csak a fidesznyikek rettegnek attól, hogy nem lophatnak többet büntetlenül. Nem irigyellek!!!!!

"Falun a kertedből lopják el a termést amin 1 évig dolgoztál, Pesten meg bedrogozva verik szét a bulinegyedet a vadak."
Ez tényleg gond. Nem értem, Orbánék miért nem lépnek ez ellen. Pontosabban értem: Ha megszűnne a bűnözés, nem lenne ki/mi ellen uszítani a szavazóikat.

"Mikor csattan már a nyakörv a nyakukban, és lesznek kiláncolva a kutyák mellé, ahova valók?"
Te nem vagy normális!

"Melyik atomfizikusi poszthoz elégséges feltétel a bicskázási és öregezési alapismeretek, he? Segédmunkásnak is túl hülyék"

index.hu/belfold/2018/04/03/aranypant-dij_roma_hos_rsk/

index.hu/belfold/2019/04/03/aranypant-dij_2019_roma_sajtokozpont_szavazas/

"ilyet is csak egy libsi zsidó tud hazudozni... "
Na itt leállítom a vitát, mert eddig is nagyon türelmes voltam veled, de nem tűröm el, hogy pocskondiázni próbálj. A rasszista embergyűlölő kijelentéseid pedig egy riasztó és veszélyes emberre utalnak. Szóval főjél csak tovább a saját levedben. Nekem ennyi bőven sok volt a fajtádból.

kolomparlole1114 2019.05.21. 17:52:10

@Attilajukkaja: "Úgy, hogy cigánygyerekeket is felvesznek egyes iskolákba. Másokba meg nem."

Megdöbbentő hogy általános nélkül egyetemre nem veszik fel őket, igaz? A magyart se, de csak a cigánynál megdöbbentő, hiszen faji alapon annyira okosak, hogy egyből ott kéne kezdeniük, PhD-s bicskázó szakon...

"Amúgy meg nem csak ők verekszenek. :o))))"

De, tanárt/diákot falkában csak cigány ver. Faji mentalitás.

"A cigány max. a 8%-át teszi ki a magyar lakosságnak."

Azóta már jóval többet.

"Vagyis egyik iskola sem lehetett teli velük, kivéve egyes különleges körzetet. Te ott nőttél fel vagy csak mellébeszélsz?"

Cigánytelep mellett 1 sarokra laktam. Ezért is van rálátásom. Neked viszont láthatóan halvány lila fingod nincs, mert nem engedtek ki a szüleid a rózsadombi villa falai közül.

"Gyenge vagy, Pubi! A vitapartnered ekézése nem érv, hanem az elkeseredés jele!"

Ez anyád lenne? Elkeseredés viszont van, ezért is tudott feljönni a Jobbik 2. legerősebb pártnak (amíg a fideSS szét nem baszta), mert a cigányokat mindenki ismeri, és attól hogy a libsibolsik a szőnyeg alá söprik a cigánykérdést, a cipőjüket nézegetik ha szóba kerül, meg pisszegnek hogy nem píszí, attól még egy egész ország tudja hogy dehogynem, létezik az, hisz nap mint nap látják. Csak a hülyék hiszenk a szemük helyett a libsi agitprop mesének.

"De az nagyon fog fájni! Két napig csengeni fog tőle e a füled. Nem baj?"

Nekem még sose csengett attól ha lekevertem valakinek egy sallert, neked szokott?

"Ezt a magyar törvények tiltják."

Szögi Lajos halálra rugdosását a 2 gyerek szeme láttára is... Meg a drogterjesztést, kábelégetést, tanárverést, öregezést is. Látjuk mennyit ér a törvényi tiltás. Ezt unták meg a cigánykiller hazafiak is, de őket sajnos nem védték zsidó ügyvédek mint a cigókat.

"Ja, a kormányplakátok is ezt szeretnék sugallni. De csak a fidesznyikek rettegnek attól, hogy nem lophatnak többet büntetlenül."

Te tényleg ennyire szefós vagy? Mitől rettegne Orbáncigány a fajtájától? Ő is cigány, Flórika is az, meg a szavazói is.

"Ha megszűnne a bűnözés, nem lenne ki/mi ellen uszítani a szavazóikat."

Azért tudnánk vállalni az unalmat amit a cigánybűnözés hiánya okozna...

A szaros linkeiden melyik cigányt tudod megfeleltetni ezeknek? kuruc.info/t/35/

"Na itt leállítom a vitát, mert eddig is nagyon türelmes voltam veled, de nem tűröm el, hogy pocskondiázni próbálj."

A kis mimóza... Te itt próbálsz pubizni meg egyéb módon fikázni, fáj ha visszakapod? Szaladj az ombudsmanodhoz és kérdezd meg hogy ezt azért kaptad mert cigány vagy?

kolomparlole1114 2019.05.21. 18:20:43

Ez kurvajó:

"Pénteken délután a nyílt levél aláírói közül többen a Belügyminisztériumhoz mentek, hogy átadják üzenetüket a tárca részére, ám a holmi munkaidő béklyóihoz kevésbé szokott szorgos polgártársaink a helyszínen szembesültek vele, hogy bizony hivatali, és így ügyfélfogadási időn kívül érkeztek, így dolgavégezetlenül pattantak vissza a minisztérium portájáról.
Forrás: https://kuruc.info/r/2/198270/" - kuruc.info/r/2/198270/

:DDD

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.05.21. 18:35:11

@Attilajukkaja:

""hát a suliban tanulni is kéne, verekedésből nem lehet lediplomázni..."

Akkor te miért nem tanultál?"

Vicces olvasni a személyeskedésedet, miközben te szoktál ártatlan mimózaként mások személyeskedésére panaszkodni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.05.21. 18:42:13

@kolomparlole1114:

"A kis mimóza... Te itt próbálsz pubizni meg egyéb módon fikázni, fáj ha visszakapod?"

Talán nem véletlen, hogy nekem is a mimóza szó jutott eszembe, pedig az előző kommentem írásakor még nem olvastam a tiédet.

Attilajukkaja 2019.05.21. 19:05:20

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Vicces olvasni a személyeskedésedet, miközben te szoktál ártatlan mimózaként mások személyeskedésére panaszkodni."
Ha pimaszkodnak velem, válaszolok rá. Mi ebben a furcsa számodra?
De nem megyek bele futilis vitákba. Vagy ezt sem érted?

Attilajukkaja 2019.05.21. 19:31:11

@kolomparlole1114:
@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Nem értem, miért keresitek ennyire a konfliktusokat, nem a megoldásokat. Miért ellenségeket, nem szövetségeseket kerestek a problémák megoldására. Nem értem a kiindulási pontotokat. Mit akartok ezzel elérni?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.05.21. 19:42:16

@Attilajukkaja:

"Az is fontos lenne, hogy ezek a hátrányos helyzetű gyerekek kapjanak a szünidőben is napi egyszeri étkezést."

Tudtommal ezért kapják a mindenféle segélyeket. Nem cigarettára meg piára. Az 40+ collos televízió mindegyik cigány családban ott van, de könyvet nemigen fogsz találni egyikben sem. Ismerek olyan félanalfabéta cigányt, aki szótagolva is csak alig tud olvasni, de ájfónnal virít, mert arra van pénz. Cigarettára is mindig van. A gyereknek kajára miért nincs?

"ha egy roma polgárjogi aktivistához fordulnál, biztosan komplettebb választ kapnál."

Még 20 év, és magyar polgárjogi aktivistához kell majd fordulnom.

Attilajukkaja 2019.05.21. 20:06:43

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Az 40+ collos televízió mindegyik cigány családban ott van"
Rossz vicc!!!!

"Ismerek olyan félanalfabéta cigányt, aki szótagolva is csak alig tud olvasni"
Én ilyen magyart is ismerek.

,"Még 20 év, és magyar polgárjogi aktivistához kell majd fordulnom."
Miért nem fordulsz hozzájuk már ma? Sokat tanulhatnál tőlük.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.05.21. 20:13:15

@Attilajukkaja:

"Miért ellenségeket, nem szövetségeseket kerestek a problémák megoldására."

Na de hiszen pontosan ezt tesszük. Szövetségeseket keresünk - és alkalmasint találunk is - a társadalomban tisztességes módon élni képtelen emberek okozta problémák megoldására. Függetlenül attól, hogy cigányok vagy nem.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.05.21. 20:14:12

@Attilajukkaja:

""Az 40+ collos televízió mindegyik cigány családban ott van"
Rossz vicc!!!!"

Igazad van, inkább 50+ collos.

""Ismerek olyan félanalfabéta cigányt, aki szótagolva is csak alig tud olvasni"
Én ilyen magyart is ismerek."

Persze, minden nap látod, amikor tükörbe nézel.

kolomparlole1114 2019.05.21. 20:29:27

@Attilajukkaja: Leírtuk a megoldást, csak képtelen vagy felfogni, mert valami libsibolsi mesevilágban élsz, ahol minden cigó egy kis ártatlan angyal, és hát ki érti hogy ezeket a köcsögöket hogyhogy mindenki csak bátnja, mikor ők annyi jót tesznek az emberiséggel, meg pont be is illeszkedtek, példa erre bármelyik random cikk a millióból:

kuruc.info/t/35/

Ezeknek jogot? Előbb a kötelesség! Az antiszociálist mindenhol kiveti magából az emberiség. Az arabok is elég jó úton haladnak már afelé hogy őket is a munka tegye szabaddá...

kolomparlole1114 2019.05.21. 20:31:55

@Attilajukkaja: "Rossz vicc!!!!"

Hát ja. Viszont magyarul valóságnak hívják.

"Én ilyen magyart is ismerek."

Nyilván annyira magyar az mint amennyire "nem hiába született", "rejtett erőforrás" vagy "fiatal"...

kolomparlole1114 2019.05.21. 20:33:53

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Így van. Most alakult épp szövetség a cigánykérdés rendezésére Nemzeti Légió néven. Fosnak is már a cigók hogy felvonulnak náluk és megmutatják nekik a munka világát, amitől meg úgy félnek mint a víztől vagy az angolwc-től.

Attilajukkaja 2019.05.21. 20:35:23

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"minden nap látod, amikor tükörbe nézel."
Na ne!!! Erre te értelmesebb válaszra is képes lennél.

kolomparlole1114@
Kurucinfóval nekem itt senki nem jöjjön! Ők nem kulturkompatibilisek.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.05.21. 23:26:44

@Attilajukkaja:

"Kurucinfóval nekem itt senki nem jöjjön! Ők nem kulturkompatibilisek."

Az igazság akkor is igazság, ha a kurucinfón jelenik meg. Vagy bárhol.

kolomparlole1114 2019.05.22. 02:02:15

@Attilajukkaja: A cigányok se kultúrkompatibilisek. Nem tetszik amit látsz a tükörben? Nem a tükörrel van a baj!

kolomparlole1114 2019.05.22. 02:03:53

Amúgy meg a libsibolsik csak maguknak köszönhetik hogy a kuruc.info a mérvadó a témában. Talán nem kéne elpisszegni, szőnyeg alá söpörni a cigánykérdést, hanem beszélni róla. Ha nem lehet kultúráltan, akkor fogunk kultúrálatlanul. Egy biztos: elhallgatni nem fogjuk.

Na hogy érzi ez a Wágner magát? 2019.06.07. 21:26:46

@Attilajukkaja:
"Akkor miért nem előzzük meg a járványt? Nem ez lenne az értelmesebb megoldás?"
Ezzel burkoltan arra utaltál, hogy ki kéne irtani a cigányokat? Merthogy ők a járvány, a többi csak a járvány tünete. Ahogy az influenza esetén is a láz, köhögés stb. nem a betegség, csak a tünet. A betegség a vírus, azt kell kiirtani a gyógyuláshoz.

Egyébként vajon miért van az, hogy ha az olaszliszkaihoz vagy a tavaly a borász csávó agyonveréséhez, esetleg a Vittula előtt 50 kilós bölcsészeket meg csajokat verő állatokhoz hasonló esetről, netán 75 éves embert kínzás után agyonvertek a 250 forintjáért jellegű hírekről mindig a cigányok jutnak az ember eszébe, és mindig kiderül, bármennyire is igyekszik titkolni az Index-jellegű, magát függetlennek hazudó sajtó, hogy soha nem is tévedés, valóban mindig cigányok voltak az elkövetők?
Na, erre jó a kurucinfó, ott legalább megírják.
Itt is kellene a rassz is az elkövető neve mellé, mint Amerikában - pedig azt nem lehet mondani, hogy ott ne vinnék túlzásba a PC-skedést. Persze mondhatni, hogy itt fölösleges, mert úgyis mindenki tudja.

@kolomparlole1114:
Lagzi Lajcsi nem cigány, soroksári sváb. Azt mondjuk tényleg vállalja. (Soroksáron, amíg nem volt Budapest része, nem nagyon voltak cigányok, a svábok nem engedték be őket maguk közé. Aztán odarakták a szövőgyárat, tele cigány munkásnőkkel. A többi sejthető.)

Na hogy érzi ez a Wágner magát? 2019.06.07. 22:18:42

@Attilajukkaja:
"Gyalázatos emberek mindenhol vannak."
Na ja. Csak véletlenül mindig az derül ki róluk, hogy cigányok.

Ami tényleg azért baj, mert a cigányok közt is van nagyon sok rendes ember, és általában ők kapják azt, amit ezek a gyalázatos cigányok szolgáltak meg.

"Látom, nem nagyon tiszteled az emberi méltóságot."
Mivel azoknak a cigányoknak, akikről szó van, nincs olyanjuk. Hozzájuk képest egy átlagos kutyában vagy macskában több az emberi jellemvonás.

"Ők is emberek, ők is érték."
Neked lehet. Nekem nem.
(Továbbra is jelezném, hogy nem a cigányokról úgy általában van szó, hanem arról a rétegükről, akikről itt a beszélgetés folyik.)

"A cigányokat, a mozgássérült vagy más speciális problémákkal küszködő gyerekeket sem lenne szabad szegregálni."
De, kellene. Ahogy a szellemi sérülteknek is feltalálták már a gyógypedagógiai képzést, mert nem lehet hagyni, hogy az egészségeseket visszahúzzák a tanulásban.

"a képesítésének megfelelő munkát kap vagy mehet trágyát hordani"
Ennek a lumpen cigány rétegnek milyen képesítése is van? Ja, hogy semmilyen?

"Egy pici cigánygyerek mitől lenne gyilkos vadállat?"
Jaja, a kisoroszlán is aranyos, meg még nem is bánt. Pár éve a győri állatkertben szabadon mászkált a látogatók között, meg lehetett simogatni. De azért amint felnőtt, csak rács mögé zárták, mert ki tudja, mikor támad kedve gyilkolni. A cigányok ezen rétegénél pont ugyanez a helyzet.

"A cigányok aránytalanul magas munkanélkülisége pedig az! "
Ennek két oka van. Egyrészt nem értenek semmihez a lopáson és gyilkoláson kívül, amit ma még nem szerepeltetnek a hivatalos munkajegyzékben, ha jól tudom, TEÁOR vagy milyen száma sincs, másrészt meg nem is akarnak dolgozni. Ez a kettő így eléggé a munkanélküliség felé vezeti a szekeret.

Ami meg a szegregációt illeti, a kisebb falvakból aki csak teheti, elviszi a gyerekét a legközelebbi nagyközségbe vagy városba iskolába, hogy ne legyen folytonosan kitéve a helyi cigánygyerekek zaklatásának-verésének, és persze, az adott faluban az iskolában csak cigányok maradnak, de magukat szegregálják. Már ameddig marad ott pedagógus, mert ugye azokat is verik vagy fenyegetik. A 70-es évekig fennálló rendszer azért volt jó, mert ha a rendőr kiment a cigánytelepre, és valamelyik cigány csak rosszul nézett rá, végigverte az egész telepet, kezdve a vajdával. Nem is nagyon voltak ilyen problémák, mint most, amikor a rendőr fél kimenni a cigányokhoz. Nem mintha nem tudná most is korában tartani őket, csak fél a jogvédő faszoktól, hogy jaj, hát megverte a szegíny rablógyilkos 120 kilós Gázsit, aki felpofozta az iskolában a 40 kilós tanárnőt.

"Amúgy meg nem csak ők verekszenek."
A végén mindig kiderül, hogy de.
"
""Pár szabad kezet kapott skinhead kifejezetten hasznos tudna lenni ebben."
Ezt a magyar törvények tiltják."
Sajnos. Bár a tanárok megverését is, szóval ha azt elnézik a cigányoknak, ezt is el kéne a szkinhedeknek.

"index.hu/belfold/2018/04/03/aranypant-dij_roma_hos_rsk/"
Milyen érdekes, hogy ilyet egy más nemzetiségnek sem hoztak létre, csak a hős cigányoknak...
Szerinted mi lehet az oka?

"Kurucinfóval nekem itt senki nem jöjjön! Ők nem kulturkompatibilisek"
Ja. Mert a cigányok azok, mi?

@kolomparlole1114:
"Azért tudnánk vállalni az unalmat amit a cigánybűnözés hiánya okozna..."
:-)

A Jobbik meg nem véletlenül ott (volt) erős, ahol sok a cigány (Borsod, Szabolcs, Heves, Hajdú-Bihar). És lép majd ugyanott az eltöketlenedett Jobbik helyébe ugyanott a Mi Hazánk mozgalom.
süti beállítások módosítása