Az elmúlt pár évben – elsősorban az Egyesült Államokban – egyre felerősödő és mára már az élet szinte minden részébe beszüremkedő és oda be is épülő „új és progresszív„ faji identitás elméletek (pl. Crtical Race Theory és BLACK LIVES MATTER) és az azokból (is) táplálkozó faji identitáspolitika veszélyeiről már írtam, de magyarországi barátaimmal való beszélgetéseim során sajnos arra is rájöttem, hogy ők ezt otthon kevésbé értik, illetve ennek veszélyeihez kevésbé tudnak viszonyulni. Ezért természetesen semmiképpen sem őket tartom hibásnak és az is igaz, hogy ezen veszélyek nem pusztán egy, hanem több okra is visszavezethetőek.

Pont ezért ragadtam most tollat és ezzel a szösszenettel próbálom meg kicsit közelebb hozni ezt a rendkívül veszélyes jelenséget a magyar olvasókhoz. Reményeim szerint még magyar párhuzamokkal is tudok majd szolgálni, mellyekkel talán könnyebb lesz átélni azt, amit az amerikaiak többsége - politikai hovatartozástól függetlenül(!) - bevallva vagy bevallatlanul, de nap mint nap tapasztal.

Nos, kezdjük azzal a talán még mindenki számára elfogadható feltevéssel, hogy a család – bárhogy is definiáljuk azt - a társadalom egyik, sőt tovább megyek, annak legfontosabb alappillére. A család felelős gyermekeink neveléséért, szocializációjáért és közvetve ugyan, de mindezek következtében a társadalom szinte minden területére komoly kihatással rendelkezik. A család puszta léte persze nem garantálja azt, hogy minden családban felnőtt gyermek tökéletesen és garantáltan értéket teremtve illeszkedik majd be a társadalomba.

Szerintem, és itt már nem mindenki fog velem egyetérteni, a két szülő és gyermekeik által alkotott család – megint csak, függetlenül attól, hogy miképpen definiáljuk a szülők nemi identitását - a jövőre nézve akár az anyagi boldogulás egyik feltétele is.  Természetesen ez is egy általánosítás, és megint csak nem azt jelenti, hogy a két szülő nélkül felnövő gyermekek nem lehetnek sikeresek, de azt továbbra is állítom, hogy egy teljes családban felnövő gyermek (anyagi és szellemi) boldogulásának esélyei sokkal kedvezőbbek, mint azoké a gyermekeké, akik családon kívül vagy egy szülővel nőnek fel. Szándékosan leegyszerűsítve csakis az illusztrálás kedvéért,

akit az utca nevel, az valószínűleg nem lesz olyan értékes része a társadalomnak, mint akit a családja nevel.

Persze az értéket sokféleképpen definiálhatjuk, sőt ezen értékek relatív prioritása ráadásul még társadalmanként is eltérő. Az anyagi jólétet és boldogulást erősen preferáló amerikai társadalom például rendszeresen méri az átlagjövedelmet illetve annak különbségét a családban illetve családon kívül felnőttek között. (Tipikus amerikai érték, nem kell mindenkinek elfogadnia, de attól még ez egy fajta értékmérő eszköz marad.) 

Egyesült Államok

A pár héttel ezelőtt közölt legfrissebb (2019-es) születési statisztikai adatok szerint az amerikai gyerekek 40 százaléka családon kívül születik - értsd csak az egyik szülő ismert vagy él a gyerekkel házasság nélkül születéskor. Iszonyatosan riasztó ez az adat önmagában is, sőt még a magyar adatokkal összevetve is, de ez utóbbit inkább még nem közlöm, majd egy kicsit később.

Az igazán érdekes és ennél még rémisztőbb adat viszont csak akkor tárul elénk, ha ugyanezt a statisztikát a faji identitás szintjére lebontva is megvizsgáljuk. A fenti diagramra pillantva ugyanis kiderül, hogy míg az ázsiaiaknál a házasságon kívül született gyermekek aránya 12%, addig az afro-amerikaiaknál ugyanez az arány már 70 százalék(!). Azaz három fekete gyermekből kettő nem családba születik (és nem is abban nő fel). A fehérek sem büszkélkedhetnek kifejezetten jó mutatókkal, de ott ma háromból csak egy gyermek nő fel “csonka-családban”.

Ezek az adatok még sosem voltak ilyen rosszak az Egyesült Államokban. 1965-ben a feketék csupán 25%-a született családon kívül, míg a fehéreknél csupán 3% volt ez az arány. 1990-ben, tehát röpke huszonöt év alatt - pedig ugyanezek az arányok már 64% és 18%. Döbbenetes változás.

Mellékesen jegyzem meg, hogy egy lelkes publicista még arra is vette a fáradtságot hogy a 2019-es fenti adatokat összevesse az amerikai háztartások évi átlagjövedelmével ugyancsak faji identitásra lebontva. Ebből pedig csak az nem látja a - statisztikailag is fennálló - negatív korrelációt a két adat között a fenti diagramon, aki nem akarja. Van miért aggódni minden szegmensnek, az biztos.

Drámai változás ment tehát végbe az elmúlt évtizedekben az amerikai társadalomban, sajnos a család rovására.

Ez a tendencia és az annak fent említett gazdasági hatása elképesztően lehangoló képet mutat a jövőt illetően is. Főleg annak fényében, hogy a hihetetlen népszerűségnek örvendő BLACK LIVES MATTER mozgalom - és ezt is csak nagyon kevesen tudják még az USÁ-ban is - deklaráltan hadat üzent a család intézményének. Igen nem elhallás volt, ez a mozgalom kifejezetten ellenzi a család puszta tényét, ami a fenti statisztika fényében talán nem meglepő, hisz valószínű, hogy ezen mozgalom - megint csak bevallottan marxista - úttörői is családon kívűl nőttek fel. De, azt hogy nyíltan el is ítélik a család intézményét, azt azért a fősodorbeli média és az mozgalmat támogató politikusok tudatosan hallgatják el, illetve szándékosan nem emelik ki semmilyen kommunikációban, mert annak nyílt bevállalásával már nem lehetne annyi támogatót és szavazatot szerezni.

A család tehát nemhogy nem érték, hanem mára már kifejezetten ellenséggé is változott. Pedig nem volt ez mindig így. Sőt pár évvel ezelőtt még maga az első fekete elnök, Barack Obama is védte a család értékét egy apák napi beszédében, akkor még őszintén idézve ugyanazokat a lesújtó statisztikai adatokat, melyeket ma még csak meg sem mernek említeni ideértve magát a korábbi elnököt is. De mit is mondott az egykori demokrata elnök akkor?

"Túl sok fekete apa hiányzik túl sok otthonból. Elmenekültek a felelősségük elől és inkább kisfiúként, mint férfiként viselkednek. Ismerjük a statisztikákat. - miszerint azok a gyerekek, akik apa nélkül nőnek fel, ötször nagyobb eséllyel élnek majd mély szegénységben és válnak bűnözőkké, kilencszer nagyobb az esélye, hogy kihullanak az iskolából és hússzor nagyobb annak az esélye, hogy börtönben kötnek ki. Nagyobb az esélye a magatartási problémáknak, annak hogy otthagyják otthonukat és tinédzseren lesznek szülők maguk is. És ez alapjaiban gyengíti közösségeinket."

... És ez alapjaiban gyengíti közösségeinket. Olvassuk csak el még egyszer! Mennyire őszinte mondatok ezek az akkor az identitáspolitikát még nem nyíltan promotáló elnöktől. El tudjuk képzelni, hogy Obama ma ugyanezeket a mondatokat el meri ismételni? Lehetetlen. A BLM, sőt még a média is azonnal szétszedné. Pedig csak (1) tényeket közölne, (2) saját magát ismételné és (3) ráadásul statisztikai adatai ma még sokkal lehangolóbb képet festenének a fekete (és a fehér) társadalom alap problémájáról, azaz a család/apa hiányáról. Mondjuk az is az igazsághoz tartozik, hogy valószínűleg már ő sem lenne ilyen őszinte, mert a család szerepének méltatása ebben az új politikai környezetben egész egyszerűen már nem kifizetődő.

Sőt megkockáztatom, hogy

a BLM ezt a mostani szociológiailag patológiás állapotot gyakorlatilag követendő társadalmi mintává avanzsálta és ehhez a mai uralkodó identitáspolitika nemhogy asszisztál, de még adja is alá a lovat.

Iszonyú politikai és társadalmi felelőtlenségnek vagyunk szemtanúi. A kérdés számomra csupán az, hogy ki az a normális ember - és itt fajtól valamint politikai hovatartozástól függetlenül - aki ezen statisztikai adatok és tendencia alapján ne látná be, hogy az amerikai társdalom a saját maga sírját ássa. És meddig tart még amíg az emberek végre arra is rájönnek, hogy ezt a negatív folyamatot nem a politikai korrektséget kiszolgáló jelenlegi szlogenekkel (lásd méltányosság vagy szisztematikus rasszizmus) és a megkérdőjelezhetetlenként eladott látszatpolitikai intézkedésekkel, hanem a család értékének helyreállításával és az ahhoz kapcsolódó valódi és tényleg progresszív jellegű intézkedésekkel tudják majd - lassan, kitartással és rengeteg munkával - megfordítani. De ki az aki manapság az  azonnali "áldozatszerep" erkölcsi és anyagi támogatás politikájával szemben egy hosszútávú, megfeszített és felelősségteljes munkát igénylő tevékenységek sorozatát választja? Főleg úgy, hogy a politika ez utóbbit meg sem említi, alternatíva képpen. Megint csak sarkosítva fogalmazva,

ez a mai Amerika 2021-ben regresszió progresszió helyett.

Magyarország

És akkor végül lássunk röviden egy-két magyar adatot, már ami elérhető az interneten, bár megkerestem egy híres szociológust, aki hozzá tudna férni alapadatokhoz, de válaszra sem méltatta megkeresésemet. Nos ennek fényében olvassuk akkor az alábbi adatokat, melyek talán adnak majd némi fogódzkodót a fenti amerikai adatokhoz és akkor talán könnyebb lesz megérteni miért is lehangoló az új kontinensen tapasztalható tendencia.

 A forrás szerint, ...

"Magyarországon 2011-ben a családok 19,8 százaléka egyszülős család volt. A családstruktúra gyorsuló változását jól mutatja, hogy 1970-ben még csak a családok 9,1 százalékát alkotta egyszülős család, arányuk 1990-re 12,3 százalékra nőtt, húsz évvel később pedig már a családok közel ötödét tették ki."

A hivatalosan ismeretlen apától született gyermekek aránya ugyan csökkent az ezredforduló óta, noha ez alatt az időszak alatt a házasságon kívüli születések aránya 29%-ról 47%-ra emelkedett. 2000-ben a gyermekek 14%-ának, 2016-ban pedig 11%-ának születésekor nem volt hivatalosan ismert az apja, ami közel 10 ezer gyermeket jelentett.

Összegezve, tehát Magyarországon, amihez remélhetőleg minden olvasó tud viszonyítani - és valljuk be őszintén, hogy mi sem rendelkezünk a legjobb mutatókkal ezen a téren - az egyszülős családok százalékos aránya még mindig csak a fele az amerikainak (40 a 20 százalékkal szemben). És ez csak az átlag, sőt itt még azt is feltételezzük, hogy az apa születéskor ismert volt. Ez utóbbi statisztikában megint csak lényegesebben jobban állunk (11%), sőt ráadásul ez az arány lényegesen nem lett rosszabb az elmúlt két évtizedben. Ellentétben Amerikával, ahol drámai mértékben megnőtt ez az arány ugyanezen időszak alatt.

Nem tudunk almát almával összehasonlítani, de az jól látszik, hogy bizonyos területeteken (lásd a statisztikai adatot Magyarország észak-keleti megyéiből lent), ez az adat kiugróan magas a többi megyéhez képest. Mi több meglepő módon az anyák gyakran a többedik gyermeküket hozzák úgy világra, hogy nem ismert az apa. Az esetek közel ötödében az anya negyedik vagy többedik gyermeke születik így, noha tény, hogy leggyakrabban az első gyermekekről van szó. A szociológiai tanulmány tovább is viszi:

"Megállapítható tehát, hogy azon esetekben, amelyekben nincs elismerő apa a gyermek születésekor, az anyák igencsak hátrányos helyzetben vannak: jellemzően fiatalok, hajadonok, alacsony iskolázottságúak, és gyakrabban élnek elmaradott régióban."

 Az átlagjövedelemről sincs ilyen lebontásban elérhető statisztika, de beszédes az az adat, hogy

"... amennyiben az apa ismert, az anyák 73%-a aktív (vagyis munkahelyétől csak átmenetileg van távol), ez azonban ismeretlen apa esetében csak az anyák kevesebb mint negyedéről mondható el."

És végül, csak remélem, hogy ezen száraz és magyar adatok segítségével már Magyarországon is jobban érzékelhető az amerikai helyzet és annak kritikus volta. És talán ezen adatok fényében a magyarok a megfelelő helyre teszik az amerikai politikusok napi nyilatkozatait és cselekedeteit és az azokat kiszolgáló médiát.

A megfelelő helyre...

U.I.

Ha tetszett ez az írás és esetleg érdekel még más hasonló jellegű korábbi, valamint a közeljövőben megjelenő szösszenet is, akkor lájkold a blog Facebook oldalát: http://www.facebook.com/PrehryFarkas