50 évet kellett megérnem ahhoz, hogy rájöjjek arra, hogy a magyar nyelv a világ egyik legbefogadóbb (értsd angolul "inclusive") nyelve, bár ennek értékét azért meglehetősen csökkenti az a korántsem elhanyagolható tény, hogy ezzel elsősorban csak az Egyesült Államokban lehetne előnyre szert tenni. Mivel én viszont világ életemben sohasem a bégel közepén tátongó lyukra, hanem magára a bégelre koncentráltam, ezért most is azt javaslom, hogy lépjünk túl ezen az apró részinformáción.

De mit is értünk befogadó nyelven? És miért fontos a befogadás vagy tolerancia egy nyelvben? Kit érdekel egyáltalán ez a téma?

Nos, ezekre az elsőre kicsit semmitmondó, sőt még többszöri nekifutásra sem igazán sokkal több jelentőséggel kecsegtető kérdésekre keresi a válaszokat ez a rendhagyó és szatirikus szösszenet. Figyelmeztetek mindenkit, ahogy a hírekben is szokták mondani egy-egy sokkoló tudósítás előtt:

A következő képsorok a nyugalom megzavarására alkalmasak! Csak erős idegzetűeknek!

Így én is fegyelmeztetem most a kedves olvasót, hogy a következő sorok a politikai korrektség illegális határátlépésére is késztethetnek.

E bejegyzés így kizárólag PC vízummal rendelkezők számára ajánlott.

Kezdjük akkor ott, hogy manapság Amerikában már nem ajánlott, sőt mi több kifejezetten nem illik feltételezni senkinek a nemét pusztán biológiai jelek alapján. Magyarul, csak azért mert valaki férfinak látszik, nem feltétlen jelenti azt is, hogy az illető férfinak is vallja magát. (Heti hír, például, hogy egy New York-i elit magángimnáziumban, ahol az éves tandíj 57ezer dollár, a legutóbbi iskolai kódex szerint szabadulni akarnak - többek között - a "fiú" és "lány" - potenciálisan kirekesztőnek titulált - szavaktól is.)

A legutóbbi amerikai kutatás szerint a Gen Z generáció majdnem minden hatodik tagja már LGBT-nek vallja  magát. Nem csoda tehát, hogy a befogadást már az iskolában el kellett kezdeni és mivel ez a tendencia nagy valószínűség szerint folytatódik majd a jövőben, az elvárás előbb-utóbb az iskolákon túl a társdalom egyéb területein is hasonló mértékű lesz. Azaz az új norma egyik alaptétele az lesz, hogy ne ítéljük meg senki nemét illetve nemi hovatartozását pusztán külső jegyek vagy biológiai tények alapján, mert nemi indentitásukat kizárólag maguk az egyének tudják és fogják is majd meghatározni.

Nincs ezzel semmi gond, én speciel kifejezetten tisztelem mindenki szabad és egyéni nemi identitásválasztását. Az egyedüli praktikus kérdés számomra csupán csak az, hogy ezt egy ismeretlennel szemben hogy tudjuk meg, ugyanis még mindig ugyanazzal a – régimódi – gondolkodással élünk, hogy ha ne adj Isten megpillantunk egy idegen embert az utcán, akinek mondjuk mellei vannak, akkor az nagy valószínűség szerint egy nő. Talán - még - ezzel sincs semmi gond, bár tudom még leírni is ijesztő ezt a ortodox szemléletet.

Ebből kifolyólag – hogy ugyanennél a példánál maradjak - az angol nyelvben az illető erre az emberre a she szóval utal, ha egyes szám harmadik személyben beszél róla vagy utal rá. Az angolban ugyanis muszáj a kettő közül az egyik nemre utaló személyes névmást használni, ami vagy a he vagy a she. Nem lehet ugyanis a semleges névmást, azaz az it-et használni ilyen helyzetben.

Azaz, nyelvújításra van szükség, mert világosan látszik, hogy az angol nyelv nem kompatibilis korunk gender-semleges társadalmi elvárásaival. Úgy is összefoglalhatjuk, hogy  az angol nyelv kirekesztővé vált. Ezen csorba kiküszöbölésére az ügyet felkaroló aktivisták mára egyre több helyen használják a he/him és she/her helyett a they vagy them (többes szám harmadik eset) személyes névmásokat, mert ezek befogadóbbak, illetve kevésbé előítéletesek, ugyanis mindenki azt a nemet érti rajta, amit csak akar vagy kíván. A szó kimondója és az azt halló egyén így végre biztonságban (safe space) érezheti magát ilyen helyzetekben is. Megvan tehát a megoldás, az angol nyelv, precízebben fogalmazva, annak használata idomult a kor normáihoz.

Ezzel szemben ott áll az ősrégi magyar nyelv, melyben ez a probléma egész egyszerűen sosem létezett. A magyar nyelv - szinte minden világnyelvvel ellentétben - ugyanis nem különbözteti meg a női és férfi nemet. Nincsenek női és férfi szóvariációk, sőt nincsenek női és férfi személyes névmások sem. Egy és csak egyetlen személyre használható személyes névmás van, az "ő", és azon mindenki azt ért, amit akar. Legyen az nőnemű, férfinemű, vagy LGBTQ, mindenki "ő" a magyarban.

Hát tényleg nem sokkal befogadóbb a magyar nyelv?

Úgy is felfoghatjuk, hogy őseink voltak koruk legprogresszívebb gondolkodói. Gyakorlatilag Árpádék hozták be a legbefogadóbb nyelvhasználatot Európába. Évszázadok álltak az angolszász népek rendelkezésére, hogy tanuljanak tőlünk egy kis társadalomkritikát, de ők csak mentek a maguk feje után. Míg ők folyamatosan kirekesztő módon "you know"-ztak, addig mi a befogadás nemzetközi verbális ügynökeikként  hangosan "ŐŐŐŐ"-ztünk, de az amerikaiak még ezeket a titkos jeleket sem vették komolyan. Magukra vessenek hát! 

De tényleg valóban ennyire gender kompatibilis a magyar nyelv? Léteznek veszélyforrások melyek egy újabb Kazinczy-intervencióval talán orvosolhatóak? Hogy tudunk ősapáink nyomdokait követve ismét a progresszivitás úttörőivé válnunk?

A veszélyforrások

Lassuk akkor először a még létező veszélyforrásokat melyeket feltétlen orvosolni kell a fent említett nemes cél elérése érdekében. Nyilvánvaló például, hogy a "Nővér" szó felett eljárt az idő, és ha kicsit szégyenkezve is, de két lehetőség között kell választanunk mihamarabb, amíg még erre egyáltalán módunk van. Vagy száműzzük ezt a férfiakra, akarom mondani férfiakként azonosuló egyénekre nézve kirekesztő szót, vagy felvesszük a "Férfivér" szót a szótárba és azt kötelezővé is tesszük minden egyes alkalommal, amikor a Nővért valaki használja. Nem tudom, melyik a jobb megoldás, ezt inkább az aktivistákra bízom. Én csak annyit ajánlok, hogy ha az utóbbi mellett döntenek, akkor legyen annak egy "Férfivérke" változata is, mert különben akkor megint csak adtunk a sza**nak egy pofont.

Ezen kívül nehéz olyan patriarchális szégyenfolt mellett elmenni mint a nők férjezett nevének ilyetén használata.

Kovácsné (Lakatos Rozália)

Egyáltalán, hogy jön a Kovács ahhoz, hogy kisajátítsa szegény Lakatos Rozikát és annak leánykori (akarom mondani születéskor kapott) nevét. Ilyet még az angol nyelv sem enged meg magának. Ezzel le kell számolni azonnal. Feudális és kifejezetten sértő a női nemre nézve mindenféle “né”zés. Kivételt talán ez alól az az eset képezhet, amikor Kovács eljut arra a pontra, hogy valóban nemet szeretne váltani és így szeretné tudatni a világgal, hogy mától ő bizony már nem Kovács hanem Kovácsné. Ebből a példából is látszik, hogy nem egyszerű mindenkinek a kedvében járni. Már éppen kiküszöböltünk egy óriási veszélyforrást, amikor arra kellet rájönni, hogy ezzel akár egy újabbat is kreálhatunk. Még szerencse, hogy végiggondoltuk az összes lehetséges kimenetelt és rájöttünk, hogy itt komolyabb nyelvi kódexre és egy össztársadalmi konszenzusra lesz majd szükség. Nem egyszerű teljesen befogadónak lenni.

Végül pedig essen szó a szakmák elnevezésével kapcsolatos súlyos vészhelyzetekről is. Elvégre, hogy jön bárki is ahhoz, hogy ne adja meg a nőknek az esélyt a következő szakmák választására és gyakorlására?

juhász, bányász, vájár, asztalos, villanyszerelő, vízvezeték-szerelő

Mert ha van takarító és takarítónő is vagy tanár és tanárnő is, akkor igenis legyen juhásznő, bányásznő, vájárnő, asztalosnő és vízvezeték-szerelőnő is. Ne fosszuk már meg női (elnézést megint az elszólásért, nőként azonosuló) honfitársainkat ezektől a keresett szakmáktól. Számoljunk már végre le a nemi kirekesztéssel és vállaljuk fel ezen szakmák női változatait is. Ugyanis ki tudja mennyi villanyszerelőnő, asztalosnő vagy vízvezeték-szerelőnő nem kap álláslehetőséget korunk férfi domináns állásnyelvezet-használata miatt?

Ez utóbbit egyébként le is teszteltem, mert a minap a lenti apróhirdetést adtam fel Magyarországon a Jófogásban, de a mai napig egyetlen villanyszerelőnő sem jelentkezett. Azzal nyugtatom magam, hogy idő kell minden nagy változáshoz. Valamint azzal is, hogy valami maradandóan befogadó kezdeményezést talán a Prérifarkas is elkezdett Magyarországon. Kvázi történelmi jelentőségű lépésnek vagyunk tanúi. Sebaj, talán majd egyszer valaki értékelni fogja ezt is. Kivárjuk.

A reményfoszlányok

De ne legyünk ennyire borúlátóak, és zárjuk ezt a szösszenetet pozitív gondolatokkal is. A jövő ugyanis reményre ad okot, mert az elmúlt években átvett idegen eredetű szavak többsége kifejezetten befogadó. A celebritás, a sztár, sőt akár az influenszer ugyanis bármikor lehet nő vagy férfi, vagy bármilyen más nemű is.  De ugyanez igaz a trollokra, a kommentelőkre és a fészbuk felhasználókra is. Tehát valóban van remény a teljes befogadás céljának elérésére.

Vagy mégsem?

Fogadjunk, hogy ha végre befogadunk mindent, akkor majd arról fogunk diskurálni, hogy mit is jelent a befogadás és tulajdonképpen miért nem kell MINDENT befogadni. Mibe fogadjunk?

Mibe fogadjunk, hogy a kérdés akkor majd az lesz, hogy "Mi befogadjunk?"

U.I.

Ha tetszett ez az írás és esetleg érdekel még más hasonló jellegű korábbi, valamint a közeljövőben megjelenő szösszenet is, akkor lájkold a blog Facebook oldalát: http://www.facebook.com/PrehryFarkas