Kedvenc történelmi korszakom az 1880-as évektől közel negyven éven át tartó nagy magyar kivándorlás, melyről ezt megelőzően az “Amerikából jöttem, mesterségem címere:...” című bejegyzésben már részletesen írtam. Bár abban a szösszenetben egy viszonylag átfogó, általános képet próbáltam adni az “amerikás” magyarok motivációjáról, újvilági viszontagságairól, mindennapi amerikai életüket azonban nem volt módom bővebben kifejteni. Többek között azért sem, mert nem nagyon maradtak fent olyan dokumentumok, melyek hű képet festenének a valamivel kevesebb mint egymillió magyar kivándorló mindennapjairól. Szerencsére azonban voltak olyan történészek, társadalomkutatók, akik készítettek riportokat élő amerikás magyarokkal illetve azok leszármazottaikkal a második világháborút követő évtizedekben.

Ezen kutatásokon túl, létezett még egy másik hasonlóan gazdag forrás is az újvilági magyarok életéről, ez pedig a sajtó. Ugyanis a kint élő magyar kivándorló közösségeknek igen szép számú, magyarul írott, és javarészt heti rendszerességgel megjelenő saját nyomtatott sajtóterméke is volt Amerikában. Az újságok szerkesztőségébe a (talán éppen unatkozó?) olvasók, azaz az amerikás magyar vendégmunkások elég gyakran küldtek be általuk érdekesnek, vagy humorosnak tartott történeteket is. Sőt voltak olyan újságok is, amik még komoly díjjal járó versenyt is hirdettek olvasóik között. Az így beküldött és általában igen kis terjedelmű történetekből az Egyesült Államokban megjelenő magyar újságok nagyon sokat le is közöltek. Nagy Dezső néprajzkutató egy egész kötetre való ilyen anekdotát ollózott ki az akkori magyar újságokból és tette közzé azokat 1979-ben megjelent "Amerikás magyarok folklórja" című könyvében.

Az Ő könyvéből szemeztem a minap, amikor az interneten végre találtam egy példányt, amit Lajos barátom segített megrendelni Magyarországon. Bár több száz történetet gyűjtött össze a kutató, nem mindegyik csattanós, vagy egyértelmű mai szemmel. Ezért én, a számomra legkedvesebbeket, leghumorosabbakat emeltem csak ki és osztom itt meg.

Akkor jöjjenek a történetek, de előtte egy kis szótári segédlet, mert, ahogy ezt már a korábbi posztban jeleztem, ezek a történetek Hunglish-ul íródtak.

Miszisz (mistress) = burdosasszony, a vendégház, azaz a burdosházban a vendégmunkásokra főző, mosó, takarító nő, aki többnyire az egyik rutinos vendégmunkás felesége volt; Miszter (mister) = a burdosház tulajdonosa; formán(y) vagy formény (foreman) = üzemvezető; ájris (irish) = ír vendégmunkás; Csáli (Charlie) = Károly angolul; bász (boss) = főnök; bigbász (boss) = nagyfőnök, vezető; orderol (order) = megrendel; jur (your) = tied; rudavé (right away) = rögtön; rájf (wife) = feleség; bek ap! (back up!) = tolass!; fektori (factory) = gyár; ókontri (Old Country) = Óhaza, Magyarország

Következetesség (1913)

NB.-n az egyik Mr. nemigen tartotta meg, amit a pap előtt fogadott a Mrs.nek, sőt elzavarta az asszonyt. A Mrs. panaszra ment a bírósághoz, s a bíró beidézte a Mr.-t is. A bíró igyekezett a lelkére beszélni, figyelmeztette őt az esküjére, hogy "semmilyen bajban, betegségben" el nem hagyja feleségét. A Mr. némi gondolkodás után így felelt: - "Hiszen nem is betegségben hagytam én el, egészségesen kergettem el a háztul!"

Aki angolul beszél (1912)

SB.-ben egy öreg amerikás bandukol az Óhazából nemrég érkezett rokonával. Az egyik utca sarkán összetalálkoznak valaki idegennel, aki a Robertson utcát kereste. A régi amerikás így magyarázta ay ügyet. – "Hej barátom! Ja vén go Robiszon! Akkor ju go most Vasington, osztég ju go át a Kálfegszon. Hát ott van a Robiszon." Az idegen nagyot nézett és elment. A zöldfülű meg bámulva szólt. "Ejnye, hát te mán ilyen kutyájul tudsz angolul beszélni?" – "Hát osztég mér söpröm én mán nyólc év óta az Olibert?" (Oliver utca) – feleli büszkén az amerikás.

Az angol beszéd (1909)

Két magyar munkás összekülönbözött a t.-i Roebling-gyárban, s az egyik elment a forményhoz panaszra. Visszajőve az ájris szomszédja kérdi tőle:-"What's the news, John?"- Mire magyarunk így felelt:-"Áj mondta Csáli, Csáli mondta bász, bász mondta bigbász, bigbász mondta Godehell!" (Menj a pokolba!)

Megrendelte, mint bodi a "rumatizmust"! (1912)

Egy v.-i bányatelepen sok prospektust kaptak a bodik, amelyekben többek között azt ígérték, hogy 6 dollárárt megtanítják a hipnotizmusra és magnetizmusra, amely mindenről jó, mint a kigyóháj. Az egyik zöldfülünek tetszett a dolog és igy szólt  egy öreg amerikásnak: - "Hé bodi, én megorderolom ezt a rumatizmust." - "Ne orderold bodi, mert úgyis megkapod ingyen a bányában." A zöldfülű ekkor értette meg, hogy a rumatizmus, tulajdonképpen köszvény.

Ez se találta el a fagylaltot! (1917)

Az egyik n.-i tudományos háznál fagylaltot, vagyis ájszkrimet rendeltek; mindjárt egy egész bödönnel. Mikor elhozták nekik, a bodik nekiestek és nyalogatni kezdték a láda tetején levő sós jeget. majd elfintoritották az arcukat és szidták a boltost, hogy nagyon elsózta az ájszkrimet. Felhívták telefonon és követelték tőle, hogy vegye vissza a sós fagylaltot. A kereskedő elment a házhoz és elmagyarázta, hogy csak a bödön tetején lévő jég sós.

A gólya bejelentése (1913)

A gólyát várták az egyik SB-i magyar háznál. A Mr. éppen a gyárban volt, amikor a gólya elkezdett kelepelni a ház fölött. A Mrs. az emeleten lakó magyart kérte meg, hogy menjen el a gyárba az uráért. A küldönc nagy sietve futott a gyár irodájába és így jelentett - "Hadidu! Szé Mr. Dzsini Nomer, tri go hom raduvé, jur rájf komán bébi!"

Az amerikai divat (1912)

Ohio államból egy Mrs. készült az óhazába és hogy a Mr. jól keresett a majnába, hát aszondi a Mrs., majd ő megmutatja otthon, milyen az igazi amerikai menyecske és kihúzatta a két első fogát, oszt aranyból csináltatott fogat a helyébe, hogy otthon lássák rajta az amerikai divatot.

A csekk-numera (1911)

Az egyik pennsylvaniai bodinak 6969 volt a száma, vagyis magyarul a csekknumerája. Egyik este alaposan beszedett a jóból és még másnap is görbén látta a világot. Mikor bement a gyárba, keresni kezdte a számát, de nem találta. A formán megkérdezte mi baja? A bodi, miután nem jól állt az angol nyelvben így válaszolt – Viszki vájn! Az előmunkás erre hazaküldte, hogy aludja ki magát. Otthon aztán panaszkodott, hogy megmondta a numerásját a formánnak, az meg mégis gohomot mondott neki

Az ördöggel cimborált, mint a z.-i Mrs! (1916)

Éjjel dolgozott a fektoriban a z.-i Mr. Otthon addig a kutya járt a kertben. Besúgták ezt a Mr.-nek, aki egy alkalommal ezért korábban jött haza. Dörömböl, nagy sokára beengedik, de nem talál otthon az asszonyon kívül senkit. Mikor kérdi, hogy mi volt ez a sürgés-forgás a lakásban, az asszony rámordult: - "Nem tudja kend, hogy én az ördöggel cimborálok? Éppen most süllyedt el a föld alá!" - Pár napig hallgatott a Mr., de egy reggel hűlt helyét találta az asszonynak, és eltűnt a ládafiában őrzött pénze is. Felsóhajtott: - "Hej, asszony, asszony! Nem hiába cimboráltál az ördöggel! Hanem most el is vitt az ördög!"

Hűséges asszony (1914)

Amerikába indult a magyar. Búcsúzkodás közben a két gyermekére nézett, s így szólt az asszonyhoz. – Hát elmegyek Amerikába. De azt megmondom, ha hazajövök se több, se kevesebb ne legyen itthon két gyermeknél. Két éve dolgozott már Pennsylvaniában, amikor levelet kapott, amelyben az asszony megírta, hogy az egyik gyerek meghalt, de addig nem merte megírni az urának míg másikról nem gondoskodott, aki épp most született meg. – Magyarunk megkavarta a fejét, de belátta, hogy az asszony az ő parancsa szerint cselekedett, s nagy keresztelőt tartott a bodikkal a helyreállt gyerekarány örömére.

Bekap!, Bekap! (1909)

MC.-n egy magyar ember kocsiskodott. Egyszer tovább állott a kocsi mint kellett volna, s a másik munkás csak úgy angolosan hátraszólt, tolasson hátra. – Bek ap! Bek ap! Mire a magyar kocsis visszaszólt mérgesen: - Bekapja az öreganyádat, nem engem!

És bejezésként itt van egy már hazatérő amerikás által  elmesélt történet:

Megszaporodott, mint a Sz.-i asszony! (1911)

Sz.-ról került Amerikába egy magyar, de a feleségét otthon hagyta. A levelezés során egyszer csak azt írja az asszony, hogy: - Hál' Istennek megszaporodtunk! Ez szeget ütött az ember fejébe. Hazaindult az ókontriba és úgy intézte a dolgot, hogy éjjel érkezzen haza. Lapult az ablak alatt, hall-e gyereksírást, de nem volt semmi zaj. Aztán bekopogtatott és megkérdezte az ámuló asszonyt, hogy miként is volt az a szaporodás? - Így tudta meg az ember, hogy a koca szaporodott meg.

 U.I.

Ha tetszett ez a történet és esetleg érdekel még más hasonló jellegű korábbi, valamint a közeljövőben megjelenő szösszenet is, akkor légyszíves lájkold a blog facebook oldalát: http://www.facebook.com/PrehryFarkas