A korábbi részekben ismertettük az amerikai-magyar vagy magyar amerikai nevű felmérés céljait, az adatgyűjtés módját, részletes eredményeit, megtudtuk, hogy milyen tényezők befolyásolják a válaszadók haza- és identitásválaszait, most pedig egy teljesen más szemszögből elemezzük majd a kérdőívből nyert adatokat.

Ebben az írásban azt próbáljuk kideríteni, hogy vannak-e olyan résztvevők, akik hasonlóan válaszolnak, azaz hasonlóan gondolkodnak amerikai életükről és azok aspektusairól. Ha vannak, akkor megnézzük hányan vannak és miben egyeznek meg vagy miben különböznek más csoportokban található résztvevőktől. Ezeket a csoportokat, vagy klasztereket mutatjuk majd be úgy, hogy részletesen leírjuk mit csinálnak, mit gondolnak amerikai életükről, minek tartják magukat. Megtudjuk kik is ezek a csoportok, honnan jöttek, hol élnek, stb. Gyakorlatilag egy teljesen részletes fotószerű személyleírást készítünk róluk.

Az amerikai-magyar vagy magyar-amerikai felmérés kérdéseire adott válaszok elemzését követően, ebben az írásban azt próbáljuk kideríteni, hogy a kérdőív segítségével felmért tényezők közül melyek határozzák meg a résztvevők választását a hazáról ("Melyik országot tekinti Ön hazájának?") és identitásukról ("Melyik állítás áll legközelebb Önhöz?") objektívan. Igen objektívan, mert itt - a szubjektív elemzés helyett - a statisztikát hívjuk segítségül, hogy egy komplex analízis eredményeképpen be tudjuk azonosítani azokat a jellemzőket, melyek együttes megléte nagy valószínűség szerint magyarázza a haza és identitás alakulásának jelentős részét.

Korábban ismertettük a felmérésben szereplők szocio-demográfiai jellemzőit, valamint az Amerikában letelepedők bevándorlással összefüggő válaszait, a következő 20 kérdésben megismerjük az összes válaszadó Magyarországgal és Amerikával kapcsolatos gondolatait, érzéseit, sőt betekintést  nyerünk mindennapi életük egyes részleteibe is. Ebben a részben kapunk választ - saját maguk által definiált - identitásukra is.

A válaszadók szocio-demográfiai jellemzőinek bemutatása után lássuk akkor a felmérés összes kérdésére érkezett válaszokat egyesével. A válaszokat, ahol lehetséges nemcsak a totális mintára, hanem további bontásban is megvizsgáltuk aszerint, hogy a felmérésben résztvevő milyen nyelven töltötte ki és aszerint is, hogy hol született.  (Az egyszerűbb hivatkozás kedvéért, azt feltételezzük, hogy a nem az Egyesült Államokban születettek és a magyar nyelven kitöltött kérdőívek kitöltői Magyarországról származnak, még akkor is, ha tudjuk, hogy a kitöltők közel negyede nem feltétlenül a jelenlegi magyar államhatáron belüli településről érkezett.)

Nehéz megbecsülni az Amerikában élő magyarok pontos létszámát. A legutóbbi amerikai népszámláláson (census) már nem gyűjtöttek adatokat az itt élők faji és etnikai hovatartozásáról, így nincs friss adat az Egyesült Államokban élő, de magukat magyar etnikumúnak vagy származásúnak valló amerikaiak számáról. A legutóbbi népszámlálás, ami még rákérdezett a faji csoportra és az etnikumra/származásra, 2000-ben történt. (Lásd a népszámlálás 10. kérdésének pontos megfogalmazását a lenti képen:„mi ennek a személynek a származása vagy etnikai eredete?”)

Ki ne emlékezne arra, hogyan próbáltak szüleink annak idején egy-egy jól csengő közmondással, szólás-mondással és népi bölcselettel nevelgetni, tanítgatni (és olykor-olykor - valljuk be őszintén - még meg is vezetgetni). Gondolj csak vissza, hányszor hallottad ezeket a mondatokat gyerekkorodban:

Hazug embert könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát!
Ne játssz a tűzzel, mert bepisilsz!
Zárd el a csapot, mert Afrikában szomjaznak a gyerekek!
Mire vársz? Hogy a szádba repüljön a sült galamb?

Milliószor, ugye? Ha pedig ma már neked is vannak gyermekeid, akkor nagy valószínűséggel a te szülői szótáradból sem hiányoznak ezek a népi intelmek. De vajon csak mi magyarok élünk ezekkel az apró fondorlatokkal és kegyes népi hazugságokkal vagy esetleg vannak más hasonlóan kreatív népek, melyek ugyanezekkel a szófordulatokkal "vezetik" meg gyermekeiket?

Vannak olyan jellegzetes, magyar ösztönös berögződések, melyeket csakis azok vesznek észre, akik huzamosabb ideje külföldön élnek. Egy ilyen zsigeri Hungarikumról szól ez a rövid szösszenet.

Tavaly nyáron, amikor a szokásos évi két hetes magyarországi vakációt követően a Frankfurt-Los Angeles repülőgépjáraton utaztam haza, arra lettem figyelmes, hogy három vagy négy sorral előrébb egy idősödő magyar házaspár ült a gépen. Ahhoz távol voltam tőlük, hogy beszédbe elegyedjek velük, ahhoz viszont elég közel, hogy halljam őket. Egyébként is elég hangos utasok voltak, így nem volt nehéz őket "lehallgatni".

Minden országban léteznek olyan különös szokások és hagyományok, melyeket a külföldiek nehezen vagy egyáltalán nem tudnak értelmezni, vagy éppen csak furcsán ítélnek meg, kellő kulturális és történelmi háttér-információ hiányában.
Kiváló példa erre a magyar húsvéti locsolás, mert amikor ezt a hungarikumot próbálom errefelé elmagyarázni az amerikaiaknak, azok megdöbbenve és értetlenkedve állnak a hagyományhoz kapcsolódó megannyi apró kuriózum előtt. Egyesek csodálkoznak, hogy a nők ahelyett, hogy szexuális zaklatás miatt beperelnék a férfiakat, még piros tojást is kell, hogy adjanak ezeknek a perverz versmondó magyar férfiaknak. A többség azonban máshogy viszonyul hozzá. Nekik ez a történelmileg kialakult szokás csupán egy egyszerű “képre” zsugorodik össze:

Húsvétkor a magyar férfiak össze-vissza locsolják a nőket parfümmel vagy vízzel.

Sokan ez utóbbit is az amerikaiak tudatlanságának számlájára írják, pedig talán nem kellene, hisz valljuk be őszintén, mi is (tisztelet a kivételnek) ugyanilyen egyszerű módon értelmezzük más népek és nemzetek különleges hagyományait, szokásait. Főleg akkor, ha azokat kevésbé vagy egyáltalán nem ismerjük. Ez a szösszenet pont ezt a szemléletet boncolgatja egy sokak által kevésbé ismert amerikai példán keresztül.

Korábban már írtam egyszer az amerikanizálódás apró jeleiről, amiket mi magunk is észreveszünk. De vajon melyek azok, amiket éppenséggel magyar rokonaink és ismerőseinek fedeznek fel magyarországi ott tartózkodásunk alatt? Nos, ezt a legkönnyebben egy szokásos évi nyári hazalátogatás alkalmával lehet lemérni. Így is történt.

Ugyan nyíltan nem kérdeztem rá senkinél, azért észrevettem néhány furcsa tekintetet, egy-egy megjegyzést, melyeket - legalábbis én - szintén az amerikanizálódás jeleinek tudok be. Lássuk most akkor ezeket szép sorban.

“De megváltoztál! A gyerekek tiszta kis jenkik lettek! Látszik, hogy már egy ideje kint vagytok! Ezt meg mióta csináljátok? Na, ezt sem itthon tanultátok! “

Ilyen és ezekhez hasonló – általában azonban jóhiszemű – megjegyzéseket, kérdéseket egyre többet kapok illetve kapunk nyaranta, amikor a család hazalátogat. Van amikor egyértelmű, hogy a magyarországi rokonok és barátok mire gondolnak, de van amikor észre sem veszem furcsálkodásuk tárgyát. Hát igen, idestova majdnem 10 éve élünk Amerikában és ez az idő nem múlik el nyomtalanul.

Ugyan mértéke és gyorsasága egyénenként változik, az emberek általában idővel hozzászoknak új környezetükhöz, új országukhoz és hol tudatosan, hol tudat alatt, de elsajátítják a helyi szokásokat, felveszik az idegen tempót, életstílust, nyelvhasználatot, akcentust, stb. Egyszóval adaptálódnak. A mi esetünkben amerikanizálódnak. De vajon milyen jelei vannak az amerikanizálódásnak? Egész pontosan, milyen apró változásokat veszünk észre mi magunk mindennapi amerikai életünkben és miket vesznek észre magyar ismerőseink, vagy éppen milyen dolgok keltenek furcsaságot környezetünkben, ha Magyarországra látogatunk.