Jöjjön akkor egy rendhagyó írás Karácsony apropóján, valami teljesen más megközelítésből és formában remélve, hogy senki sem olvas ebbe a szösszenetbe többet annál, mint ami.
A minap épp azon tűnődtem, hogy mennyire stresszes volt szüleinknek (és később nekünk is) a karácsonyi készülődés. Azon belül is Karácsony reggele és délutánja, amikor mindennek – karácsonyfa állítás, díszítés, bevásárlás, ajándék csomagolás, vacsora, stb - el kellett készülnie kevesebb mint 8 óra alatt, és mindezt úgy, hogy a gyerekek közben állandóan ”útban voltak”, folyamatosan ajándék után kutakodtak, enni kértek. Az élet, és vele a gyerekek bioritmusa ugyanis sosem állt meg. A gyerekeknek nem lehetett azt mondani, hogy akkor légyszíves ne zavarjatok most 8 órán keresztül, mert készülnünk kell a Szentestére. Ők természetesen – és ez így van, volt rendjén - mit sem sejtettek abból, hogy mindez micsoda idegeskedéssel jár a szülőknek. Ehhez a nem is olyan rég múlt stresszhelyzethez képest, a mostani karácsony napi “célegyenes” Kismiska.