Kétségtelen, hogy történelmi időket élünk meg. A világháborúkhoz, vagy éppen a Szeptember 11-i terrortámadásokhoz hasonlóan lassan hivatkozni fogunk majd koronavírus előtti és koronavírus utáni időszakra. Én a vészhelyzet kezelésével itt és most inkább nem foglalkoznék, mert a közösségi médián alapuló tapasztalatom alapján - a 10 millió virológiai szakértőjének (is) tartott - Magyarországon ehhez a területhez nálam biztos mindenki jobban ért. Hagyjuk meg tehát ezt a területet a szakértőinknek. Döntsék el ők a helyes válságkezelés mikéntjét.

Ez a szösszenet inkább a fent említett koronavírus utáni időkről szól majd. Szubjektíven, ahogy én képzelem el, ahogy én szeretném vagy ahogy én remélem ennek eljövetelét. Természetesen nincs arra semmi garancia, hogy ekként alakul a jövő, de esélyt azért látok rá és mivel én egy végtelenül pozitív beállítottságú (farkas)embernek tartom magam, csak reménykedem, hogy ezzel a jövőképpel más is tud majd azonosulni és amikor végre lecseng a vírus, a sok emberi és anyagi áldozattal szemben, az emberiség talán némi "nyereséget" is el tud majd könyvelni.  Vegyük akkor sorra ezeket a remélt változásokat egyenként.

Elhagyjuk a kicsinyes politikai csatározásokat és pártállástól függetlenül azon dolgozunk majd, hogy ilyen felkészületlenül még egyszer egy ilyen vagy ehhez hasonló válság ne érjen minket. Mert valljuk be őszintén, hihetetlenül elkényelmesedtünk. Tisztelet a kivételnek, az embereknek manapság az a legfőbb problémája, hogy cukros vagy diétás kólát igyon. Egyeseknek, meg az, hogy Samsung vagy Apple telefont vegyen. Bármilyen terméket használhattam volna, nem ezen van a hangsúly. A lényeg, hogy már rég nem valami lételemért küzdünk. Nem vagyunk napi (vagy akár heti-havi) szinten arra késztetve, hogy valami szokatlant és kiszámíthatatlant megéljünk. Mindennapjaink "kompromisszumait" harmadik világbeli embertársaink fel sem tudják fogni. Irigyelnek minket ezek emiatt, hasonlóan ahhoz, mint amikor mi is ugyanezt tettük a nyugat-európaiakkal pár évtizeddel ezelőtt.

A félreértés végett tisztázom, nem arra vágyok, hogy mindenki lemondjon javairól és aszkéta életet éljen. Csupán azt remélem, hogy lesznek majd olyan, a mindenkori kormány által beütemezett próba-riadók (drillek, ahogy ezt felénk hívják), melyek segítségével nemcsak, hogy végre fenntartható és tovább örökíthető lesz eltunyult túlélési ösztönünk, de legközelebb egy vészhelyzetben is könnyebben és gyorsabban reagálunk majd.

Kialakítunk végre olyan reális, a modern korra aktuális és nem csak papíron létező protokollokat és folyamatokat, melyek segítségével csupán csak finomhangolni kell majd azokat az aktuális vészhelyzetre, nem pedig a nulláról kezdeni egy akcióterveket. Nem állítom, hogy nem voltak vagy nincsenek protokollok a jelenlegi kormányok kezében, de azt igen, hogy azok nagy része idejét múlt, főleg ebben a hitetlenül felpörgött, technológiai és információs társadalomban, melyben a közösségi média nemcsak, hogy lassan átveszi a tradicionális média uralkodó szerepét, de a a hétköznapi kommunikáció meghatározó tényezőjévé is válik. Hiszem és remélem, hogy ennek keretében - nemcsak Magyarországon - prioritást élvez majd például a közösségi médián alapuló instant tájékoztatás valamint az iskolai távoktatás technikai alapjainak kialakítása, hogy két olyan kézenfekvő példát is említsek, melyek a mostani helyzetben is jól jöttek volna.

Komolyan veszünk majd végre olyan alapvető és minimális szokásokat, melyek segítségével megelőzhető vagy minimalizálható lesz egy újabb vírus - de akár egy sima influenza -  ilyen mértékű elterjedése vagy éppen kialakulása. Kíváncsi vagyok milyen hamar tudunk lemondani olyan kulturális szokásokról, mint amilyen a kézfogás, az ölelés vagy a puszilkodás? Meggyőződésem, hogy e három közül legalább kettő teljesen eltűnik majd egy pár éven belül. De abban is biztos vagyok, hogy a "személyes teret" -  melyről írtam már - egyre több  társadalom adaptálja majd, ugyanis ez az egyik legegyszerűbb és legolcsóbb megelőző lépés egy újabb járvány ellen.

A higiéniában is van még bőven mit fejlődnünk. Rengetegen felejtik el az étkezés előtti kézmosást még a fejlett országokban is. A legtöbb fejlődő országban, pedig nem is szokás kezet mosni.  Sőt megdöbbentem tapasztalom nap mint nap azt is, hogy rengeteg felnőtt férfi meg sem mossa a kezét a vizelést követően, a fiatalokról pedig már nem is beszélek.  Csak remélem, hogy elindul egy általános nemzeti ismeretterjesztő kampány a világon és a közösség megszégyeníti mindazokat majd, akik elmulasztják ezt a higiéniás alapelvet. 

És végül már csak abban reménykedem, hogy ha ne adj Isten megint történik egy hasonló vészhelyzet, akkor az emberek nem azt fogják kérdezni ELŐSZÖR, hogy mit tesz értük a mindenkori kormány, hanem azt, hogy mit tehetnek ők a közösségért, a vészhelyzet elkerülése ellen illetve annak minimalizálása érdekében. Nem részletezem miért, de szerintem ebből kaptunk a legnagyobb leckét most mindannyian és vallom, hogy a fentebb taglalt változások mit sem érnek majd, ha ezt a szemléletváltozást nem tudjuk majd megvalósítani. Ahogy JFK mondta:

Ennyi.

U.I.

Ha tetszett ez az írás és esetleg érdekel még más hasonló jellegű korábbi, valamint a közeljövőben megjelenő szösszenet is, akkor lájkold a blog Facebook oldalát: http://www.facebook.com/PrehryFarkas