PrehryFarkas

Az “Amerikából jöttem mesterségem címere: …” nevű játék eredete

2019. július 29. 14:59 - Dedi Cool

Az “Amerikából jöttem, mesterségem címere:..”, a hatvanas és hetvenes évek egyik legkedveltebb gyerekjátéka volt. Annak, aki nem emlékszik rá, vagy még nem élt akkor, itt található egy rövid leírás arról, hogy is játszották annak idején:

A kiválasztott pár - közös megbeszélésük alapján- valamilyen foglalkozást mutogat el. A többieknek pedig ki kell találni mi is az a foglalkozás. Ha kitalálták, cserélnek. A mutogatók természetesen nem beszélhetnek játék közben.

Persze voltak a játéknak különböző változatai is. Én például arra emlékszem, hogy a párnak meg kellett adni két betűt, egész pontosan a foglalkozás kezdő és utolsó betűit segédlet gyanánt. Arra viszont már nem emlékszem, hogy hogyan alakult ki ez a játék és amire végképp nem tudom a választ az az, hogy miért éppen “Amerikából jöttem". Miért nem, mondjuk Angliából vagy Németországból?

Nos, Dédapám élete után kutatva pont ennek a játéknak az eredetére találtam. És mivel az interneten sehol sem leltem semmilyen épkézláb utalást a játék történetére, úgy gondoltam megosztom azt, hátha valakit rajtam kívül is érdekel annál is inkább mert a játék eredete történelmünk szerves része, sőt sokunknak még több kötődése is van hozzá mint azt elsőre gondolnánk. De ne szaladjunk annyira előre, lássuk először, hogy kapcsolódik a játék eredete Dédapám kalandos életéhez.

Talán nem túlzok, amikor azt állítom, hogy mindenkit foglalkoztat valamennyire a felmenők megismerése. Legalább egyszer az életben pedig mindenkit megcsap egy érzelmi fellángolás, hogy kiderítse honnan is származnak a nagypapák, a nagymamák és azok szülei. Kik is voltak, mit is csináltak, merre jártak, hol és hogy éltek, egyáltalán milyen emlékek maradtak meg róluk. Sokan fontolgatják, hogy felkutatják az ősöket, de csak kevesen tesznek is – vagy éppen tudnak tenni - érte valamit annak ellenére, hogy manapság már az internet segítségével sokkal könnyebb a múlt után kutatni. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy a családfakutatás nem könnyű feladat. Időigényes, aprólékos munka, szakértelemet igényel és az bizony pénzbe kerül. Nem csoda tehát, hogy a kezdeti fellángolásból, végül csak kevés részletes, igazi családi kincseket elővarázsoló, és valódi dokumentumokon alapuló családfa születik.

Nálam ez a fellángolás körülbelül 7 éve történt, két évvel az Újvilágba érkezésünket követően. Hogy mi volt az igazi mozgatórugó, arra már pontosan nem emlékszem, de hogy anyai Dédapám amerikai útjának köze volt hozzá, az biztos.

 ellis-island-maphead-ron-chapple-stock-alamy.jpg

Történt ugyanis, hogy egyszer a New York melletti Ellis Island-re látogattunk a családdal. (Ide érkezett az Amerikába bevándorlók döntő többsége annak 1892-es megnyitását követően.) A sziget és a szépen felújított korabeli emigrációs emlékek minden látogatóra óriási hatást gyakorolnak függetlenül attól hogy az illetőnek van-e valami rokoni kötődése a bevándorláshoz. Az én szigettel kapcsolatos legnagyobb élményem az volt, amikor az ősök felkutatását segítő, a múzeumban kiállított számítógépen próbaszerűen beírtam anyai ágú felmenőim vezetékneveit. Egy sor azonos nevet dobott ki a számítógép jelezvén, hogy olyan családnévvel, valaki megfordult az Ellis Islanden valamikor. Sőt a keresztnevek hozzáadásával feljött egy név és vele együtt annak a személynek a születési helye, Hernádszentandrás. Ez egy Abaúj megyei falu, ahonnan anyai ágon a családom származik és éppenséggel Édesanyám is itt született. Hát erre a “találatra” tényleg nem számítottam.

Amikor ezt a hírt egy rutinszerű Skype beszélgetés során nem sokkal később Édesanyámnak elmondtam, akkor ő megemlítette, hogy ha jól tudja, akkor valóban volt kint Amerikában az ő nagypapája, a Karcsi bácsi. Sajnos semmi részletre nem emlékezett, ezért utánajárt a rokonok között Magyarországon. Ennek eredménye egy, a család számára is szinte ismeretlen fénykép lett, amit még azon a nyáron hivatalosan megörököltem. A fénykép, mely Karcsi bácsit ábrázolta egy Pennsylvánia államban található város, Scranton egyik akkortájt népszerű fotóműhelyében készült valamikor a századforduló környékén.

 karcsi_ba_1.JPG

Időközben kiderítettem dédapám születési adatait és így később már könnyebben tudtam végre utánajárni az Ellis Island honlapján. A kiválóan rendszerezett emigrációs beléptető adatbázis és a hajóutaslisták adatai alapján már kétséget kizáróan be tudtam azonosítani Karcsi bácsit, aki 1906 Január 6-án érkezett meg Fiuméből indulva, a Titanic segítségére siető és később emiatt híressé vált Carpathia nevű hajóval. Amikor ezt kiderítettem, Édesanyám és testvérei, azaz Karcsi bácsi unokái - majd nemsokkal később én is - kezdtünk egyre gyanúsabban tekinteni erre a család előtt eddig ismeretlen tényre. Hogy miért? Azért, mert nagymamám, tehát Karcsi bácsi első gyermeke, éppen két hónappal később éppen Hernádszentandráson született.

Ettől az információtól, a család minden tagja “lefagyott”. Erre tényleg nem számított senki és ami még furcsább volt, hogy senki nem tudott erről a történetről, csupán annyit, hogy valóban kint volt Amerikában. El lehet képzelni, hogy mi járhatott mindenki fejében. Milyen apa az olyan, aki otthagyja terhes feleségét és meg sem várja első gyermeke születését?” Bár ezt így konkrétan nem mondta nekem senki, de valószínű, hogy ők is hasonlóan gondolkodtak.

Nos, talán ez a családi rejtély volt az, ami lökést adott akkor, hogy kiderítsem kik is voltak az én felmenőim, de akkor még Karcsi bácsi történetének kiderítése csak egy része volt a családfakutatásnak nem pedig az egyetlen cél. 2007-ban az internet segítségével éppen egy nagyon kedves magyar levéltárosba, Tamásba ütköztem, aki teljesen véletlenül szintén éppen hasonló családnevű rokona után kutakodott. (Mint később kiderült az ő ükapja éppen Karcsi bácsi testvére volt, tehát szegről-végről még rokonok is vagyunk.) Mivel fűtött a kíváncsiság és megtehettem, így megbíztam Tamást, hogy járjon utána és építse fel a családfánkat. Ez sikerült is neki. Az ősöket egészen az 1600-as évekig vissza tudta vezetni köztük Karcsi bácsit, annak felmenőit és közvetlen rokonait. A családfát a rokonsággal megosztottam és azt a mai napig egy internetes alkalmazás segítségével nézegetjük, őrizzük, frissítjük. Megérte, mert talán ez az egyetlen dolog, ami a mára már igen csak szerteágazó szélesebb értelemben vett családot és rokonságot összeköti.

Hogy pontosan miért, nem tudom, de Karcsi bácsi múltjának megismerése parkolópályára került az azt követő években valószínűleg azért mert a felépített családfa és annak részletei legalább olyan izgalmasak voltak számomra. Ettől függetlenül Dédapám története mindig is izgatott. Főleg azt szerettem volna kideríteni, hogy miért nem maradt otthon Nagymamám születésekor. Bár kíváncsi voltam, valahogy sosem volt alkalmam és időm, hogy utánajárjak a történetnek. Aztán tavaly valami megváltozott.

Elhatároztam, hogy végre felkutatom Karcsi bácsi misztikus amerikai útját és nagymamám “mostoha” születését, s ha időm engedi még írni is fogok róla. Arra azonban nem gondoltam, hogy miközben dédapám történetét kutatom még az “Amerikából jöttem, mesterségem címere:…” nevű játék eredetére is rábukkanok.  Ahhoz azonban, hogy megértsem, mi vette rá Dédapámat, hogy otthagyja frissen elvett terhes feleségét, a XIX. század végének történelmébe, azon belül is a nagy kivándorlás korszakába kellett jobban beleásnom magam, de megerte.

Az  1880 és 1920 között lezajló Egyesült Államokba való “nagy magyar kivándorlásról” rendkívül kevés részletet tanultunk és valószínű tanítanak ma is a történelemórákon. Talán pont ezért, rengeteg tévhit alakult ki annak kiváltó okairól, mozgató rugóiról, magyar és amerikai vonatkozásairól és lecsengéséről is. Hogy megértsük mi az összefüggés az “Amerikából jöttem mesterségem címere:...” nevű játék és az akkori kivándorlás között, érdemes először egy kicsit jobban megismerni a korszakot és a magyarság legnagyobb újkori migrációját.

A magyar viszonyok az 1880-as években

Az 1848-as szabadságharc kudarcát a magyar társadalom döntő többsége viszonylag hamar kiheverte és a kiegyezés hozta politikai enyhülés egy teljesen más szemléletű generációt “termelt ki” magából. A minőségi változás mennyiségivel is párosult. A járványok visszaszorulása valamint a javuló orvosi ismeretek és ellátás drámaian lecsökkentette a halálozási rátát, ami egy addig nem látott ütemű népességszaporodást eredményezett az 1880-as évektől kezdődően. Ez a viszonylagos túlnépesedés teljesen új kihívások elé állította a vidéken még többnyire feudális viszonyok között élő magyar társadalmat. A paraszti és kisnemesi földek – már akinek volt – a népesség hirtelen megnövekedésével egyre jobban elaprózódtak, azokból lehetetlen volt a megnövekedett családokat eltartani. A parasztok többsége, hogy megéljen napszámossá vált az uradalmi földeken, de munkájukra a fejlődő mezőgazdasági eszközök elterjedése miatt egyre kevésbé és egyre kisebb ideig volt szükség, ami jelentős hatással volt egzisztenciájukra mert közben az adó mértéke mit sem csökkent. Sokan nyúltak ekkor (uzsora)hitelhez, hogy életszínvonalukat megtartsák, vagy éppen csakhogy a betevőjükről gondoskodjanak.

A felszabadult mezőgazdasági munkaerőt az akkortájt még fejletlen és főleg csak Budapestre valamint egy-két vidéki városra kiterjedő kezdetleges ipar viszont nem tudta felszívni. A vidéki parasztok, főleg a felvidéken ezért egyre gyakrabban szegődtek el mezőgazdasági idénymunkákra az ország más régióiba. Azok az idénymunkák viszont egyrészt egyre rövidebbek lettek, másrészt a megnövekedett munkaerő-kínálat a béreket is lenyomta. Az életszínvonal további romlása, a sokszor felhalmozódott családi adósságok és az egyre nagyobb nélkülözés egyedi alternatívája az Amerikába való kivándorlás maradt. De miért éppen Amerika?

Amerika az 1880-as években

Amerika a polgárháborút követő években folyamatos munkaerőhiányban szenvedett. Ott az iparosítás sokkal hamarabb kezdődött és sokkal ütemesebben fejlődött, oly annyira, hogy a vasút-építkezésnél, az újonnan megnyíló bányákban valamint a többi más ipari területen keletkező óriási munkaerő-keresletet az amerikai népesség egész egyszerűen nem volt képes kielégíteni. Az Európában feleslegessé vált mezőgazdasági munkaerő tehát az Egyesült Államoknak épp kapóra jött és ezen még az is segített, hogy az amerikai átlagbérek körülbelül három, helyenként négyszer magasabbak voltak az európainál, így a magyarnál is. Fontos megjegyezni, hogy a korábbi amerikai “agrármítosz” csábítása már eddigre lecsengett és így az Újvilágba érkező magyar agrárnépesség a kivándorlásnak ebben a szakaszában már szinte kizárólag az iparba áramlott. Mivel az üzemi munkát automata gépek és folyamatok bevezetésével egyszerűsítették az Egyesült Államokban, így azok nagymértékben megkönnyebbítették a szakképzetlen és korábban csak az agráriumban dolgozó munkások alkalmazásának lehetőségeit. Azaz, az amerikai iparban való részvételben a szekértelem már nem képezett előfeltételt legalábbis kezdetben.

A kivándorlás egyéb okai

A fent említett magyar egzisztenciális “nyomóerőn” és az amerikai munkaerő-kínálat adta “húzóerőn” kívül az Amerikába vándorlás másik alapvető oka a közlekedési eszközök, így a vasút és gőzhajó tökéletesítése és elterjedése, minek következtében az Amerikába való utazás, nemcsak az Atlanti Óceán partvidéki, hanem a belső európai országokból, így Magyarországról is könnyebbé és elérhetőbbé vált immáron milliók számára. A nagy európai hajóstársaságok is hamar rájöttek, hogy az ember igen jövedelmező "rakomány". Utasszállító hajók garmadája épült ekkor és hogy azok kihasználtak legyenek, a hajóstársaságok minden törvényes, és nem egy törvénytelen eszközt megragadtak, hogy minél több utast szerezzenek.

Kevesen tudják, hogy az angol és német hajóstársaságok többezres ügynökhálózatot tartottak fent az öreg kontinensen. Az ügynökök Magyarországon is faluról falura jártak és néhol eredeti, de többnyire inkább hamisított Amerikából írott levelekkel, és az azokból áradó mesés meggazdagodási lehetőségekkel, valamint mindenféle tündérmesékkel hitegették a kiábrándult néptömegeket. Sokszor még ingyenjegyeket is osztogattak, hogy a kellő motivációt az ingadozóknak megadják. Bár az ügynökök “marketingmunkája” sikeres volt, az egykori kivándorlók elmondásai alapján, az igazi löketet a kivándorlásnak az első visszaérkezők meséi az Újvilág Kánaánjáról adták. (Több munkaalkalom, magasabb bérek, jobb életkörülmények, stb.) És az amerikai tündérmese így szállt szájról szájra a faluban, terjedt tovább a környéken felbuzdítva a teljesen kiábrándult és mindenre elszánt fiatal vidéki lakosságot. “The rest is history”, ahogy az amerikaiak is mondják, mert az 1880-as évektől ezrek, később tízezrek majd a századfordulótól százezrek keltek útra évente, hogy szerencsét próbáljanak az Újvilágban. Közel negyven év alatt több millió osztrák-magyar állampolgár, köztük valamivel több mint mint 1 millió magyar anyanyelvű kelt útra. (Az osztrák-magyar birodalom népein kívül, több millió más náció is útra kelt ekkor, így a németek, skandinávok,  olaszok, portugálok, stb)

A kivándorlók céljai induláskor

Mielőtt rátérnék a játék eredetének történetére, előtte még fontos megjegyezni, hogy a tengerentúlra Magyarországról az első világháború előtt az emberek általában nem a végleges letelepedés szándékával indultak el. Ott tartózkodásukat csupán átmenetinek tervezték, amolyan pénzszerzési lehetőségnek és munkaalkalomnak, amivel hazai gazdasági bajaikat remélték megsegíteni. (Nagyon hasonló volt motivációjuk az első németországi török és jugoszláv vendégmunkásokéhoz az 1970-es évek végétől. S nyilván sok a hasonlóság a mai magyar fiatalok európai unión belüli munkavállalással kapcsolatos elvándorlásához is.)

A kivándorlók – ellentétben a közhiedelemmel – vágyaiban a Magyarországon megteremtendő önálló egzisztencia és anyagi helyzetük javításának igénye élt. Az Amerikában néhány évig vállalt munkával otthonukba visszatérve pusztán "csak" ezt akarták megteremteni. Sok újonnan házasodott legény vagy házat tervezett építeni vagy éppen néhány hold földet szándékozott vásárolni, hogy végre saját tulajdonukban és ne máséban dolgozhasson. Sokan voltak, akik a felvett kölcsönök visszafizetése miatt kényszerültek egy rövid és ideiglenes újvilági kényszerútra de természetesen akadtak olyanok is, akik csak a sorkatonaságot szerették volna elkerülni bár ezek kisebbségben voltak.

És Dédapámhoz hasonlóan, ifjú házasemberek, nemegyszer esküvőjüket követően vettek két-három évre búcsút családjuktól szeretteiktől. Arra nem is gondoltak, hogy esetleg nem látják többé szülőföldjüket. A cél, az anyagi gyarapodással való visszatérés volt. Annak mikéntjét nem tudták elképzelni, de talán nem is akarták, mert más lehetőségük nem nagyon akadt és egyébként is csak átmenetire tervezték kintlétüket. A visszatérés és az önálló egzisztencia megteremtésének terve adott nekik energiát ahhoz, hogy életnívójukat a minél gyorsabb pénzszerzés érdekében gyakran még az otthoni alá is szorítsák. (Jóval később persze sokaknál az új környezet vonzó hatásai, a könnyebb életvitel, vagy az új kötelékek kialakulása, netán a kitűzött cél megvalósításának sikertelensége a hazatérés terveit fokozatosan gyengítették vagy éppen távolabbi időre tolták ki.) Egy biztos, az elvándorlók többségénél azonban a végleges letelepedés szándéka nem esett egybe az elvándorlás első szakaszával.

A kivándorlók hányattatásai az Újvilágban

Gyakorlatilag a vakvilágba vágtak bele ezek a szegény többnyire egyszerű, azért magyarul írni-olvasni tudó, ám szakképzetlen parasztlegények. Többségük, életében akkor ült először vonaton, amikor a kikötőkhöz igyekeztek utolsó megtakarított - vagy sokszor a hajójegyre és az útiköltségekre kölcsönbe felvett - pénzükkel a zsebeikben. A kéthetes hajóutat a legkisebb komfortot nélkülözve, sokszor fertőző betegekkel összetéve vészelték át. Ezeket az egyszerű parasztembereket, akik korábban a falujuk határát sem lépték túl, nagyon megviselte a tengeri hánykolódás és a hajó zsúfoltsága. Sokan betegek lettek az utazás alatt. A hatalmas méretű hajók többsége a New York melletti szigeten, Ellis Islanden kötött ki. A korabeli tudósítások, visszaemlékezések szerint a kikötőben mindig nagy volt a torlódás. A különböző országokból érkezett többnyire angolul nem beszélő bevándorlók keveredése a bábeli rengeteget idézte sokaknak. Több tízezer ember, tucatnyi náció özönlött le a hajókról naponta. Mivel a kivándorlóink előtt a hajóstársaságok ügynökei „Meseország”-nak tüntették fel Amerikát, ezért igen elbizonytalanodtak a hűvös és rideg fogadtatáson ugyanis többnyire megvetéssel néztek a parasztosan öltözött “grinorokra” (azaz greenhorn = zöldfülű munkások).

 puckcartoon-immigration.jpg

De visszafordulni már késő volt. A hajóból való kiszállás után a rideg valóság és sokszor a napi megaláztatás várt rájuk. Minden bevándorlót megvizsgáltak az amerikai hatóságok. Az orvosok a betegek többségét a bevándorlók kórházába küldték, a munkára alkalmatlanokat és a prostituáltakat pedig visszatoloncoltatták a hajóra. Elvették az iratokat, és akinél előre lekötött munkaszerződést találtak, azt visszaküldték.

A vizsgálatok félelmet ébresztettek az emberekben. Nem tudták biztosra, hogy sikerül-e a meseországi "landolás". A vizsgálatok eredménye után különböző csoportokba osztották a bevándorlókat és akik átestek a rostán, azokat elszállították a kijelölt munkahelyekre, a ruhájukra tűzött cédulákon kijelölt településre. A magabiztosan és eltökélten indult magyar paraszt tehát röpke 2-3 hét leforgása alatt sokszor elvesztette félretett pénzének nagy részét, kiszolgáltatottan, legyengülve valamint elkeseredve hagyta el Ellis Islandet, Meseország kapuját. Itt van egy - kicsit dramatizáló - korabeli jelentés a kivándorlók megérkezéséről az Újvilágba:

"Most áll igazán a: „Help yourself” amerikai jelszó szerint az élet vagy a halál küszöbén. Csakhogy amikor a partra lépett, a magával vitt úgyis kevés pénzecskéjéből, amit 30, 40 vagy 50%-os kamatra vett fel itthon kölcsön, már alig hagytak a barátok, a titkos ügynökök és a szállást adó német korcsmáros cinkostársai néhány garast. Ezzel kell azután a ki- és bevándorlónak ott a vad idegenben, senki szavát nem értve, magát úgy, ahogy tudja, fenntartani. Világosan áll előttünk, hogy az ilyen szerencsétlenek elpusztulása biztosra vehető. De ezekről nem ád hírt senki, nem tud senki és nem akar hallani senki. Azt sem akarják meglátni, hogy a visszavándorlók azok a szerencsések, akik vagy kerestek, vagy azok, akik azért vándoroltak vissza az előbb elátkozott hazába, mert másként ők is tönkrementek volna, vagy azok, akik mint Amerika titkos ügynökei jönnek haza verbuválni."

migrants.jpg

Azt is kevesen tudják, hogy a felvidéki magyar mezőgazdasági munkások többsége a Pennsylvaniai szén és vasérc bányákban valamit az ottani vasiparban talált munkát, de ezeken kívül minden lehetséges munkára jelentkeztek, ami csak adódott. Hosszabb időre azonban csak kevesen tudtak egy munkahelyen maradni. Évente, gyakran év közben többször is vándoroltak munkáltatóról munkáltatóra és tanultak ki újabbnál újabb mesterséget, mert az állandó versenyhelyzet és a folytonosan érkező új és friss, ebből kifolyólag olcsóbb bérért dolgozó grinorok miatt sehol sem volt biztos a maradás szakmai képzettség hiányában. Aki nem tudott alkalmazkodni és újabb mesterséget "kitanulni" az éhen maradt vagy eredeti céljának elérése vált kérdésessé. Sokan közülük vissza is fordultak.

Sajnos, akinek munkája volt az sem mindig feküdt le teli gyomorral minden nap. Nagyon szerény életkörülmények között, kisebb vendégszállásokon (un. boarding house-okban vagy ahogy ők hívták burdos házakban) összezsúfolva, vendégmunkásoknak megfelelő minimalista életmódot fenntartva éltek a magyarok, és dolgoztak a hét szinte minden napján. Ahogy korábban említettem, életnívójukat teljesen leadva próbáltak minél több pénzt a visszatelepülésre vagy félretenni vagy postán hazaküldeni az otthoniaknak. Mindennapi életüket, keserű sorsukat, az óhaza és szeretteik iránti vágyaikat talán a kivándoroltak által kitalált versek, dalok szövegei adják vissza a legjobban. A személyi kötődés miatt, bevallom nekem könny is szökött a szemembe mikor ezeket a verseket, dalokat olvastam. Jöjjön tehát itt egy pár ilyen dal, de előtte egy kis szótári segédlet hozzá, hogy tényleg megértsük miről is szólnak. (Ezekről az ún. "Hunglish" szavakról majd egy másik szösszenetben írok még bővebben)

foriner (foreigner) = külföldi; bász (boss) = fõnök; kicsászol (chase off) = elkerget; dzsáb (job) = állás; fri kontri (free country) = szabad ország; ju (you) = te; hanki (hunkie) = szakképzetlen bevándorló gúnyneve; majna (mine) = bánya;  kollekta (collecting) = bányász-segélygyûjtés; pikk (pick) = csákány; bodi (buddy) = pajtás, földi

 

"Gyertek lányok öltözzetek fehérbe

úgy menjünk ki a gõzösnek elébe

Fiuméban felülünk a gályára

szervusz rózsám megyek Amerikába

 

Fiuméban ültem föl a hajóra

visszanéztem széles Magyarországra

áldott legyen Magyarország örökre

a sok magyar boldog lehessen benne. "

 

"Magyar vagyok, amerikás foriner

söröm, viszkim hordószámra lenn hever

nem parancsol nékem a bász, de nem ám

ha kicsászol akad majd dzsáb más tanyán, ó anyám!

 

Nagy úr vagyok, enyém ez a fri kontri

minden angol úgy tisztel, hogy "Ju hanki"

mikor aztán fejbekólint a majna

mennybe viszi lelkemet a kollekta, kollekta!

 

Éles pikkem belevágom a kõbe

csak úgy hányja a szikrát a szemembe

vágjad bodi ne sajnáld a szemedet

Toledóban selyemdollárt fizetnek "

 

"Olykor felsóhajtok az én istenemhez

hogy segéljen vissza az én kedvesemhez

mer' itt az iszonyú nagy Amerikába

a bánat a bús szívemet örömtõl elzárta

 

Mer' itt mindenkinek a kasza helyébe

nehéz csákányt nyomnak a magyar kezébe

büdös mécses lévén annak bokrétája

és így eresztik le szegényt a fõdnek gyomrába ."

Bár a fenti versek igen szomorú képet festenek életükről, magyarországi szeretteikhez írott leveleikben csak igen ritkán szerepelt a hétköznapi szenvedés, a mostoha életkörülmények és a nélkülözés mindennapjainak taglalása. Helyette inkább a magyar hazatérés utáni szép jövőről győzködték az egyre jobban elkeseredett otthon maradt szeretteiket és jobbára inkább úgymond kiszínesítettek az amerikai vendégmunka mindennapjait. (Néha még egy műtermi fotót is küldtek magukról, ahol amerikás módjára voltak felöltözve, igazi úriembernek beállítva magukat. Sőt egyeseknek még szivar is volt a kézben a képen. Ez utóbbi Dédapámnál is megtörtént, ha figyelmesen megnézzük a fényképét.) Olyan szépre festették le kinti életüket, mint amit ők is hallottak az ügynököktől vagy a hazatérő szerencsés falubélitől, rokontól indulásuk előtt még Magyarországon.

A visszavándorlók sorsa

Bár voltak, akik végleg letelepedtek az Újvilágban, a többség azonban pár évet töltött csak az Egyesült Államokban. Voltak olyanok, akik többször is oda-vissza utaztak Magyarország és Amerika között, hogy eredeti céljaikat elérjék, sőt akadtak olyanok is, akik akár tízszer is megjárták az utat. Emiatt úgy hívták őket az amerikaiak, hogy “birds of the sea”, azaz “a tenger vándormadarai”.

Megint csak kevesen tudják, de a kivándoroltak több mint negyede végleg hazatért Magyarországra. A visszavándorlás oka részben családi elhatározás volt, de hozzájárult az is, hogy időközben változott az amerikai gazdaság állapota is. Az egykorú jelentések szerint sokan annyit kerestek néhány év alatt Amerikában, hogy itthon 20-30 hold földet is tudtak vásárolni. Viszont másoknak „nem hozott szerencsét” Amerika. Sokuknak nem sikerült számottevő, vagy éppen semmilyen anyagi eredményt elérni. „Több ezren testben, lélekben megtörve és tönkretéve tértek vissza hazájukba.”, ahogy néhány hivatalos jelentésben is szerepel.

És ezzel a kicsit hosszúra nyúlt, de remélhetőleg érdekes történelmi kitérővel el is érkeztünk a játék eredetének történetéhez.

A visszavándorlók fogadtatása

Kimondatlanul ugyan de az akkori magyar kormányok, a kezdeti szakaszban kifejezetten üdvözölték a kivándorlás folyamatát, mert az egy sor nagyon súlyos társadalmi problémát oldott meg helyettük és még pénzbe sem került. Mivel eleinte a felvidéki Tótok indultak útra, így még a nemzetiségi feszültségek egyik levezetési módjaként is tekintettek a kivándorlásra. Bár hivatalosan sosem ösztönözték állampolgáraikat beleértve a nem kevés nemzetiségit, a kormányhű újságok publicisztikái révén a kormányok informálisan azért segítettek még színesebbé és vonzóbbá beállítani az amerikai álmot. Az újságírók eleinte előszeretettel járták a kivándorlás legérintettebb régióit és szorgosan gyűjtögették a hazatérők anekdotáit, majd megszűrve azokat egyre több és több sikersztorit közöltek a céljukat elérő - majd újra elinduló – vándormadarakról.

arva.jpg

A meggazdagodást taglaló történetek mellett visszatérő motívum volt ezekben a publicisztikákban a parasztok új mesterségeinek Amerikában történt elsajátítása is. Annál is inkább mert többek között ettől is remélték, hogy az amerikai “ipari tanulmányút“ majd felpörgeti a magyar iparosodást azáltal, hogy a hazatérők egyre gyorsabban váltanak majd ipari állásra az agrárium helyett. Az új mesterség kitanulásának motívuma a kivándorlás kezdetének publicisztikájában azonban még nem kapott akkora hangsúlyt mint később, amikor a kormányok és az igazi vesztesek, a vármegyék valamint a napszámosok nélkül maradt felvidéki földesurak kezdtek egyre jobban ráébredni a kivándorlási folyamat negatív egyenlegére.

Az Amerikából jöttem, mesterségem címere játék eredete.

A vármegyei érdekcsoportokon kívül, a magyar kormányt talán a világkiállítást követő “pangás” és gazdasági megtorpanás vette rá a századfordulót követően, hogy korábbi, szemet hunyó, támogató politikáját némiképp megváltoztassa. Igen ám, csakhogy már nehéz volt a helyzetet kordában tartani, mert addigra már több mint százezren keltek útra évente. Szinte lehetetlen volt a fellelkesült peremvidéki lakosságot hirtelen maradásra bírni. Pedig ötlet volt bőven. Íme egy a sok közül.

“Az amerikai magyar nagykövet szerint, hatékonyan szolgálná a kívánt czélt az is, ha otthon a papok a vasárnapi praedicatio alkalmával ismertetnék azokat a szempontokat és szabályokat, amelyek szerint bírálják meg az Egyesült-Államokba bevándorlók bebocsátását. Hozzák a papok a nép tudomására, hogy az Egyesült-Államok egyáltalában nem tartják tárva-nyitva a kapujukat; tehát a kivándorolni szándékozók érdekében kívánatos, hogy mielőtt elkótyavetélik mindenüket, csak hogy teljék a hosszú útra, győződjenek alaposan meg: nem kell-e majd visszafordulniuk az Újvilág- kapujából, anélkül, hogy ráléphettek volna az amerikai földre.”

Az ehhez hasonló ötleteken, és egy-két jobbára eredménytelen közigazgatási rendelkezésen kívül, a kormány leghatásosabb belső befolyásoló eszközei megint csak a kormányhű országos, és a helyiek által sokkal olvasottabb megyei újságok lettek. “Hirtelen” egyre több hír jelent meg az Amerikában történt magyarok munkabaleseteiről és egyúttal megnövekedett a számításaikat odaát meg nem találókról szóló cikkek száma is. Az újságoknak azonban a legnagyobb muníciót az Amerikában 1907 végén bekövetkező nagy gazdasági visszaesés adta.

Történt ugyanis, hogy az USA 1907-ben élte meg korának akkori legnagyobb válságát. Hogy mi is történt abban az évben, a játék eredetének megértéshez kevésbé fontos mint az, hogy hogyan élték meg az ottaniak, a magyarok és mi lett ennek a krachnak a következménye. Erről érdemes elolvasni ezt, az egyik magyar kivándorlókat dolgoztató által írt korabeli levelet, mert kiválóan adja vissza a válság hatását a kivándorlásra.

Cleveland O., 1907 november 19.

Mióta leveledet megkaptam, óriási dolgok történtek Amerikában, oly dolgok, melyekre senki nem volt elkészülve; az esetet legjobban úgy lehet ecsetelni, mintha te, mint a legegészségesebb ember, este lefekszel az ágyba, éjjel felkelsz s keresed a vizet, véletlenül megfogod a villanydrótot s oly csapást kapsz, hogy hetek kellenek, míg eszmélethez jutsz és kezdesz gondolkodni, hogy tulajdonképpen hol vagy; éppen úgy vagyunk mi most. Minden simán ment eddig, a munka soha még nem ment jobban, mindenki annyit keresett, amennyit akart; a munkásnép örömmámorban úszott, a pénzt úgy osztogatta, mint a gyufát vagy a fogpiszkálót, soha ily jó idő nem volt Amerikában.

Egy hét alatt ez mind megszűnt, itt a nagy krach mintha csak a varázsvessző parancsolata lett volna, a pénz egyszerre eltűnt, pénz többé nincs; a gyárak egy hét alatt lezárattak, itt amott dolgoznak, de nagyon csekély erővel. A nép ezrével vándorol vissza. Guszti naponta átlag 80 embert küld haza. Nékem a november 23-án induló Caronia hajón vagy 60 emberem lesz és pénz nincs, ezüsttel, aranynyal vagy bankóval már nem fizetnek, mind csekk. …

A nép meg van bolondulva. Nálam legalább 100 ember fordul meg mindennap tudakozódni hajójegy végett. Munka után majdnem annyi tudakozódik. Vége a jó világnak; eltűnt a pénz, eltűnt a munkai most ti örüljetek, mert megnépesedik az üres nagy Magyarország és lesz cseléd bőven olcsón, amíg a munka itt újonnan meg nem indul; akkor aztán majd eladunk nekik Prepaid siftskártyákat. A Decemberben összeülő kongresszustól várunk orvoslást….

A nép ezrével marad vissza a hajókról. Ε héten a Pannóniáról 600-an maradtak le, nékem múlt szerdán az Amerikáról lemaradt 41 utasom. A 20-án induló Zeeland hajóra 56 utasom van; nem tudom, hányan fognak lemaradni; hát még a Caroniáról?

Kézszorítással, Joe Szepessy

Ez a gazdasági krach volt az igazi fordulópont és az a külső tényező, aminek hatására 1908-ra rengeteg “tengeri vándormadár” tántorodott el eredeti céljától. Emiatt több tízezren jöttek haza többnyire üres kézzel - viszont annál több újonnan kitanult mesterséggel - a lehetőségek hazájából. És innentől eredeztethető az “Amerikából jöttem mesterségem címere:…“ játék is, bár akkor még nem tudták, hogy egy bő fél évszád múlva a visszatérők kudarcából ilyen népszerű játék válik.

A helyi újságok 1908 elejétől kezdődően ezt a fejleményt kihasználva tehát egyre több visszatérő szerencsétlen sorsáról adtak tudósítást, hogy azok majd elrettentsék a többi potenciális jövőbeni kivándorlót. Az újságírók a századforduló elején korábban már egyszer bevezetett új mesterség amerikai elsajátításának motívumához nyúltak vissza és tálalták azt, ezúttal sajátos formában 1908-tól kezdődően.

A sorstörténetekből főleg a pénztelenséget, a dollárok helyett zsebkendőkkel kitömött zsebeket, azaz a kudarcot domborították ki. Néha előszeretettel ironizáltak a kivándorlók büszkeségével is. Többségüknek ugyanis nehezére esett nyíltan a faluban elismerni, hogy eredeti céljukat nemhogy nem tudták elérni, de ráadásul még üres kézzel sokszor felhalmozott kölcsönnel tértek haza. Bár nem sok konkrét bizonyíték maradt fent, a megyei újságokban akadtak olyan cikkek is, amiben próbálták a kudarcot, a pénz sokaságának hiányát az elsajátított mesterségek számával ellensúlyozni. Ugyan voltak pozitív beállítású írások is, ezt a furcsa ellentétet azonban elsősorban ironikusan, a visszavándorlókat kigúnyolva használták.

Nehéz megmondani, hogy vajon az újságcikkek fent említett hatása miatt vagy talán attól teljesen függetlenül, de a kivándorlók hazaérkezésükkor állítólag egyre többet hivatkoztak az Újvilágban elsajátított mesterségeikre valószínűleg azért, hogy így kompenzálják küldetéseik monetáris kudarcát. A megérkezést követően a családi beszélgetések alkalmával a gyerekek, és a fiatal parasztlegények, lányok tátott szájjal hallgatták hazatérő rokonaik kissé kiszínezett amerikás történeteit, azok különféle “érdekes” munkáiról és kitanult mesterségeiről. Minél több időt töltött kint egy amerikás paraszt, annál több mesterségre tett szert és ezáltal történeteik is egyre színesebbé váltak.

mesek.jpg

Az ilyen sokszor nagyon eltúlzott történeteknél a gyerekek is egyre nehezebben tudták követni rokonaik mondókáit és megjegyezni, hogy a hazatérők éppen milyen mesterséget vagy mesterségeket is tanultak ki Amerikában. Ne feledjük, hogy egyrészt az amerikás magyarok teljesen idegen, a magyar parasztok számára érthetetlen ún. Hunglish szavakkal írták le kinti mindennapi életüket, másrészt pedig ezen ipari mesterségek legtöbbjét az otthon maradt parasztok még hírből sem hallották, nemhogy azok gyermekeik. Hogy könnyebb legyen a gyerekeknek megérteni ezeket a teljesen új “amerikai” mesterségeket, a visszatérők nemegyszer eljátszották, elmutogatták azokat vándortársaikkal, ezáltal a gyerekeknek sokkal könnyebb volt megérteni mit is csináltak rokonaik az Újvilágban. Néhol a gyerekek kérésére ezek a “mesedélutánok” több hazatérést követő esténként is meg-megismétlődtek, és az idő múlásával valamint a kudarc elhomályosulásával ezek az újvilági mesék a kitanult mesterségekről egyre inkább játékos, vicces formát kezdtek ölteni.

Sokszor, ha nagyon újszerű mesterséget mutogattak el, segítségképpen megadták azok kezdőbetűit is. Ugyan ez valószínűleg nem sokat segített a gyerekeknek de mivel a játékba a család többi tagja is bekapcsolódott, így az másoknak néha hasznosnak bizonyult. Talán innen eredeztethető a játéknak az a verziója, mely szerint a játékot így kezdik: “Amerikából jöttem, két betűt hoztam. Mesterségem címere:..

Végül érdemes még megjegyezni, hogy - gyermekeikkel ellentétben – a visszavándorlók ezeket a “mesedélutánokat” eleinte nem játékként hanem inkább valamiféle búfelejtő elfoglaltságnak fogták fel. Amolyan kompenzációs cselekedet volt ez, hogy megkönnyebbítse (vissza)integrálódásukat a falusi társadalomba és elősegítse a visszaállást a régi megszokott paraszti életre is.

A játék kialakulása a hatvanas években


A kivándorlás – és a visszavándorlás - az I. Világháború kitörése miatt szinte elapadt, majd annak végeztével újult erőre kapott, de már nem sokáig, mert az 1921-ben és 1924-ben hozott amerikai kvótatörvények gyakorlatilag minimálisra csökkentették a magyar kivándorlók éves számát. Magyarországról az azt követő majdnem fél évszázadon keresztül mindössze évi 473 embert engedtek be hivatalosan az Egyesült Államokba. Valószínűleg a kvótatörvények hatása és a párizsi békeszerződés okozta fontosabb országos politikai problémák miatt a visszavándorlás témája hamar lecsengett a háborút követően.

Arról csak találgatni lehet, hogy vajon hogy kelt újra életre a játék a hatvanas években. Bár a játék felélesztésének céljában vannak elég éles különbségek, a kiváltó okban azonban az egymásnak homlok egyenest mondó teóriák is megegyeznek. Szinte mindenki az 1956-os forradalomra és az azzal járó elvándorlásra vezeti vissza a játék újraélesztését és ezáltal annak modern kori kezdetét. Egyes teóriák szerint a kommunista vezetés így próbálta megint csak ironikusan, sikertelennek és pénzéhesnek beállítani a hazaáruló és a Magyar Népköztársaságot elhagyó "imperialista" kivándorlókat. Ha igaz ez a teória, akkor valószínűleg az eredeti terv megvalósítása nem volt valami sikeres, mert a játék kifejezetten pozitív színezetűvé alakult a forradalom utáni évtizedben.

A másik teória szerint a forradalom leverését és az azt követő terror miatt kialakult társadalmi elkeseredettséget és az értelmiségi ellenállást enyhítendő, a kommunista vezetés egyéb más eszközök mellett, a játék újjáélesztésével és annak nem hivatalos propagandájával próbálta meg az ifjabb generáción keresztül konszolidálni az 56-osok helyzetét. Kissé zavarosak ezek az elméletek, csak annyi biztos, hogy a játék valóban az egyik legkedveltebb gyerekjátékok egyikévé vált és maradt is az átkosban, egészen a "most mutasd meg" játék megérkezéséig.

Nos ez volt a játék eredete és története. Hát ennek is utánajártunk.

Dédapám amerikai történetéről kicsit később bővebben írok majd, hogy kiderüljön végre mit is csinált, jobban mondva mit is csinálhatott Karcsi bácsi az Újvilágban. Merthogy, minden igyekezetem és erőfeszítésem ellenére csak igen kevés dokumentumra bukkantam eddig. De nem adom fel, és ha mást nem, akkor majd kitalálom Karcsi bácsi amerikás életét. "Stay tuned"...

Addig is, van még bőven mit megosztani ebből a korból, ami érdekes lehet másnak is. Rábukkantam nagyon aranyos és mulatságos amerikás magyar anekdotákra, valamint összegyűjtöttem az amerikás magyarok nyelvének, a Hunglishnak egy-két igazi gyöngyszemét is. Nemsokára megosztom ezeket is.

 U.I.

Ha tetszett ez a történet és esetleg érdekel még más hasonló jellegű korábbi, valamint a közeljövőben megjelenő szösszenet is, akkor légyszíves lájkold a blog facebook oldalát: http://www.facebook.com/PrehryFarkas

12 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://prehryfarkas.blog.hu/api/trackback/id/tr8914983060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A nép fia 2019.07.30. 15:44:40

Ez szép volt!

Nem semmi a terjedelem, ugyanakkor érdekes a történet. Köszi az írást és sok sikert a további utánajárásnak! :)

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2019.07.30. 16:08:51

Az 1907-es clevelandi levél aláírásának láttán kicsit elkerekedett a szemem, a felmenőim között ugyanis legalább 3-4 generációnyi Szepessy József volt és ez a név amerikaiul simán lehet Joe Szepessy...
Lehet, hogy váratlanul én is rábukkantam egy ősömre? :)

hidegsegg 2019.07.31. 00:26:01

Igényesen megírt, színvonalas írás.

Egy Manhattan körüli hajókiránduláson mesélte a helybéli idegenvezető, hogy 1-2% volt a századfordulón az Ellis Islandről visszafordítottak aránya. Akit nem találtak munkaképesnek az egészségi állapota vagy a kora miatt, nem engedték be. Nem jótékonykodásról szólt a történet. Ez a viszonylag alacsony arány úgy jöhetett létre szerinte, hogy a legtöbb embernek nem volt fedezete az azonnali visszaútra, ezért a hajótársaságok már a kikötőben, pl. Fiumében alaposan megszűrték a népet, mert ha nem engedték be őket, akkor a hajótársaságoknak kellett visszahozni őket, akkor is, ha nem volt pénzük a visszaútra amit a cégek igyekeztek elkerülni. Azt nem tudom az illető mennyire hiteles forrás.

lblog 2019.07.31. 09:47:12

Ez nagyon jó olvasmány volt, és kifejezetten ismeretkiegészítő. Köszi érte!

Hogy hozzátegyek valamit, apám mindig azt mesélte, hogy az Amerikából visszatért falusi a mesedélutánjai végén már odáig ment, hogy: "Amerikában akkora kukoricák nőttek, hogyha jöttek a farkasok, azokra másztunk fel..."

Borka73 2019.07.31. 15:06:08

Szuper iras! Koszonjuk!
Az en anyai dedpapom is igy indult neki az utnak es vissza is tert rovidesen, ahogy o allitolag elmegette: ,,nev jork"-bol. Gondolom, ot sem vonzotta a juhaszelet utan a banya. :-/
Ugy tunik a csaladi karma megis dolgozik es van dolgunk itt.

aberdon 2019.08.01. 19:56:27

Nagyon jo es erdekes cikk. Sok sikert a kutatkodashoz!

Errol a korszakrol keszult egy nagyon jo korabeli dokumentumfilm: Hunky Blues - Az Amerika Álom (port.hu/adatlap/film/tv/hunky-blues---az-amerika-alom--hunky-blues---az-amerika-alom/movie-106671)

Youtube-on is fennt van "Hunky B" neven

Kard 2019.08.02. 21:59:57

Milyen érdekes, hogy most is hasonló folyamatok zajlanak csak épp az ellenkező irányba. Egyre csökken a népesség és emiatt folyamatos lesz a munkaerő hány, nem csak itt hanem egész Európában.

Mr. Bear 2019.08.03. 00:02:22

Lásd: Oravecz Imre trilógiájának (A rög gyeremekei) középső részét: A kaliforniai fürj. Épp erről szól.

Sigismundus · http://csakugyirkalok.blog.hu/ 2019.08.03. 06:32:26

Én is gratulálni akarok, ez remek alapos poszt. Bár ezzel vitatkoznék :
" köztük valamivel több mint mint 1 millió magyar anyanyelvű kelt útra. "
Akik a Királyi Magyarország területéről mentek ki, az Ady által is megemlített másfélmillió, annak jelentős része nem magyar volt hanem szlovák vagy horvát. A legszegényebb vármegyék, ahol nem volt megélhetés inkább a Felvidéken, a hegyekben voltak, a periférián. Az a gúnyrajz, vagy karikatúra is (Ez az ÁRVA) is egy tót-szlovák legényt ábrázol.

Itthon két könyv is jelent meg az amerikásokról, sok képpel, dokumentummal.
Dániel Ferenc-Orosz István : Ah, Amerika , és Albert Tezla: Az amerikás magyarok. címmel. Akit érdekel a téma, ajánlom.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2019.08.11. 23:01:13

Érdekes, hasznos, hiánypótló poszt volt, köszönet.
Az is megérhetne egy kisét, hogy vajon hányan és pontosan mire is mentek az új mesterségek kitanulásával Magyarországon.

Béla Budai 2019.11.03. 20:13:31

Nagyon tetszik az írás! Gratulálok! Sok azonosságot, hasonlóságot találtam az egyik távol rokonom (nagyapám bátyja) történetével kapcsolatban. Ő,1906. októberében utazott ki a Charpatiával. Ügynökök csábították, bányában dolgozott. 2 évig koplalt, majd kiutaztatta maga után feleségét és két gyermekét is. Sikerült az egyik másod-unokatestvérrel felvenni a kapcsolatot. Foglalkozom a családtörténet kutatással is. A másod-unokatestvér, - a nagyapától hallottak alapján - megírta nekem a kiérkezés és a kezdeti nehézségek időszakának történetét. Még egyszer gratulálok!